Az év ütközete: Megasztár kontra X-Faktor

Az RTL és a Tv2 is azt szeretné, hogy az ő tehetségkutató műsoráról szóljon az év. Rengeteg pénzt fektetnek a műsorokba, megpróbálják egymást lenyomni a castingokon, mivel csak egy műsor nyerhet. A Megasztár nagy érzelmeket ígér, az X-faktor a showbiznisz valóságát. Trükkök és tervek az év médiaháborújában.

Az országos kereskedelmi tévéknek nem volt jó évük tavaly: míg 2008-ban még 57,3 százalékos volt a két adó együttes közönségaránya, addig 2009-ben csak 52,8 százalék, ráadásul a két adó reklámbevételei a hivatalos adatok szerint is 20,85 százalékkal zuhantak. És ez csak a listaár, a csökkenés ennél valójában durvább, ha figyelembe vesszük, hogy a csatornák egyre nagyobb árengedményekkel próbálják maguknál tartani a hirdetőket.

A Tv2 és az RTL Klub a médiát sújtó válság és a csökkenő nézettségi adatok ellenére mert nagyot álmodni, sőt szinte ugyanazt álmodták: egy zenés tehetségkutató műsort, amiről az egész ország beszélhet.

Először az RTL Klub jelentette be a Csillag születik döntője után, december 19-én egy rövid szpotban, hogy nemsokára indul az X-Faktor. A karácsonyi szünetben a Tv2 válasza ennél konkrétabb volt: felhívást tettek közé, hogy bárki jelentkezhet, korhatár nincs, és nemcsak eddig fel nem fedezett, magányos tehetségeket várnak, hanem akár duóban vagy egész zenekarral is be lehet nevezni a Megasztár ötödik évadába.

A tehetségkutatóval mindkét csatorna nagyot akar robbantani, hiszen a tét már nem is csak a nézettségi verseny megnyerése. Az országos csatornák mögött loholó kábeltévék miatt csak ilyen nagy költségvetésű, látványos műsorokkal lehet kialakítani némi csatornahűséget a nézőkben. A Megasztár és az X-Faktor ezért már nem is tévéműsornak készül, inkább az egész országot izgalomban tartó eseménysorozatnak, amit mellesleg élőben sugároz a tévé.

Úgy tudni, mindkét műsorfolyam költségvetése jócskán meghaladja az egymilliárd forintot, vagyis a csatornák sokat veszthetnek. Viszont kaszálni is csak ilyen tétekkel lehet. Négy éve a Megasztár 3-on a Tv2 1,2 milliárdot keresett, közel felét az emelt díjas szavazatokból befolyó pénz tette ki.

A kérdés az, hogy a nézettségi versenyt fölényesen vezető RTL Klub képes lesz-e egy vásárolt formátummal legyőzni a második hely miatt folyton elégedetlen Tv2 egyik legerősebb márkáját, amelynek utolsó évadát megszorongatni sem tudta.

Sikeres évadok

A Megasztár első évada akkora országos eseménnyé nőtte ki magát, hogy a döntő után még a konkurens RTL Klub is egész oldalas, fizetett hirdetésben gratulált Tóth Veronikának, elismerve ezzel a Tv2 győzelmét. A tehetségkutató első szériájának döntője megalázta az RTL valóságshow-ját, a Való világot. 2004. április 4-én 2 090 000 néző látta a Megasztárt, a Való Világot pedig csak 1 440 000-en kísérték figyelemmel. Az RTL Klubon a Megasztár ellen csatasorba állított Banditák című amerikai akciófilm még nagyobbat bukott, mindössze 1 083 000 embert csábított el.

A Megasztár nézettsége

Persze ez még nem jelenti azt, hogy a Megasztár első évada tényleg megelőzte volna az RTL Klubot. Ha a reklámozóknak fontos 18 és 49 év közötti réteget nézzük, a döntő sikerét nem sok előző adás tudta hozni. Ha egy egyszerű számítással az eddigi négy évadnak minden egyes Megasztár-adásának közönségarányát kivonjuk az RTL Klubon a tehetségkutató ellen küldött műsorok közönségarányából, azt látjuk, hogy az első és a harmadik évad alatt az RTL nyerte a nézettségi versenyt. (Ebben az esetben a pozitív szám az RTL, a negatív szám a Tv2 sikerét jelenti.)

A két tévé közönségarányának összevetése alapján a második széria a Tv2 óriási győzelmével zárult. A Megasztár több mint 9 százalékkal nagyobb közönségarányt ért el átlagosan, mint az RTL párhuzamosan futó műsorai. A harmadik széria bukás volt, mert bár az RTL átlagos közönségaránya ugyan csak 2,5 százalékkal volt magasabb a döntők idején, nemcsak a viszonylag drága Szombat esti lázzal tudta megverni a Tv2 tehetségkutatóját, hanem a Heti hetessel és hollywoodi filmek ismétléseivel is rendre győzött.

A negyedik széria megint a Tv2 győzelmét hozta. A Megasztár közel 7 százalékot vert átlagosan az RTL Klubra, akkor, amikor a nézettségi versenyt már általában fölényesen nyerte az RTL. A harmadik széria bukása utáni feltámadást annak köszönhette a Megasztár, hogy ugyanazon a néven teljesen más formátumot adtak el a nézőknek.

Formátumháború

A Megasztár ugyanis az RTL Klub által megvásárolt X-Faktorral ellentétben saját fejlesztés, már ahogy a fejlesztés szót a magyar médiában értik. Az első három évad leginkább a Deutschland sucht den SuperStar című műsorra hasonlít, ami egyébként az Idol németországi franchise-változata. Nem mellesleg a német RTL-en megy.

A negyedik széria nagyot váltott. Az új szabályokban és a műsor menetében nem lehet nem felfedezni a Big Brothert is gyártó Endemol által fejlesztett Star Academy stílusjegyeit. A francia nyelvterületen nagyon sikeres tehetségkutató az American Idol és a Big Brother zabigyereke, amiben a felkészülés idejére összeköltöznek a játékosok egy bekamerázott házba. Vagyis a tehetségkutatóba új konfliktusokat vittek a készítők a valóságshow eszközeivel. A Megasztár 4 annyiban követte a Star Academy formátumát, hogy a játékosokat itt is összeköltöztették, a hétvégi kiszavazást a magyar műsorban is a kiköltözés rituáléja kísérte, de a Megasztárban rövid heti összefoglalóval letudták a realityelemeket, nem csináltak napi valóságshow-t. Úgy tudjuk, az ötletet azért vetették el, mert 2008-ra a magyar nézők a Való Világ túladagolása miatt megutálták a műfajt.

Egymásra licitálnak

A Megasztár ötödik évadát állítólag már tavaly tavasszal elkezdték szervezni, de végül a gazdasági válság miatt 2010-re tolták az indulást. Tavaly nyáron már lehetett tudni, nem lesz ám olyan egyszerű, hogy az év a Megasztárról szóljon. Egyre több hír érkezett arról, hogy az RTL tulajdonosa megvásárolja az egyik legnépszerűbb tehetségkutató formátumot, az X-Factort, és Németország mellett Magyarországon is be akarja mutatni. Ez az angol ITV-n fut, ugyanazon az adón, ahol a Pop Idol is. A két műsor egymást váltogatja, mindkettő Simon Cowell zsűritagból lett producer nevéhez kötődik, mégis jelentős a különbség a két műsor között. Pont ugyanolyan különbségek, mint amilyenek a Megasztár és az X-Faktor között várhatóak.

Az X-Faktor nem klasszikus tehetségkutató, hanem szórakoztatóipari casting. A műsor nem a legjobb énekhangot, hanem a legjobban eladható előadóművészt keresi. A válogatásban profi producerek, nem pedig műértők, hírességek vagy kritikusok vesznek részt. Az X-Faktorban a zsűri nem csak ítél, hanem maga is versenyez. Az első válogatás utáni időszakban a versenyzők egy-egy zsűritag felügyelete alá kerülnek, és a zsűritagból mentorokká lett zeneipari szakértők igyekeznek a versenyzőkből eladható terméket faragni. A mentorok a harmadik szakaszban, az élő adások alatt újból ítélkeznek is, és ettől kezdve hétről hétre kiesek egy játékos, amíg csak egy ember marad. Vele 1 millió font értékű lemezszerződést köt a Sony lemezkiadó.

A műsor annyira sikeres Angliában, hogy az ötödik évadra több mint 180 ezren jelentkeztek, és a formátum az utóbbi években Dánia és Hollandia mellett megjelent Olaszországban, Franciaországban, Csehországban, Kínában és Ausztráliában is. Idén nem csak nálunk,  Lengyelországban és Németországban is elindul, 2011-ben pedig jön az amerikai változat.

Ugyanaz, de más

Az X-Faktor tehát a kőkemény show-bizniszt szeretné bemutatni, míg a Megasztár inkább arra alapozott, hogy minden játékos szereti egymást, egy-egy kieső mindenkit együtt könnyez meg, és nincsenek vesztesek, csak nyertesek.

„Az X-Faktorban is fontosak az érzelmek, a tehetségkutató műfaja az érzelmekről szól. Konfliktusokat látunk majd, nagy bukásokat és sikereket” – árulta el Schiwert-Takács László, a magyar változat kreatív szerkesztője, aki szerint a jól bejáratott Megasztárt is le tudják győzni a vásárolt formátummal. Schiwert-Takács szerint az X-Faktor konfliktusai, a kemény felkészülés bemutatása révén az érzelmeket így majd még nagyobb intenzitással tudják megélni a nézők.

A műsor egyik nagy előnye éppen a mentorrendszer, ami újszerű a magyar televíziós piacon. Vízvárdy Bence, a Megasztár producere viszont éppen a mentorrendszer említette, amikor arra kértük, mondjon egy dolgot, ami nem tetszik neki az X-Faktor formátumában.

„Nagyon szerencsétlennek tartom, ha a zsűri nem pártatlan, mert ez a verseny tisztaságát veszélyezteti. Ki az, aki elfogulatlanul tudna nyilatkozni arról a versenyzőről, aki a pártfogoltja? Ez már régen nem a tehetségekről szól!” – állítja Vízvárdy, aki szerint a Megasztárnak nem kell folyton figyelnie az X-Faktorra, hiszen a Tv2 műsora az egyik legerősebb tévés brand a magyar piacon.

Vízvárdy szerint az új Megasztárban is fellépnek duettek és zenekarok, mint ahogy az X-Faktor külföldi kiadásaiban az megszokott, de ennek semmi köze a konkurens érkezéséhez. Egyszerűen csak tökéletesíteni akartak egy amúgy is jó formátumot. Vízvárdy arra sem válaszolt egyértelműen, hogy rövidebbek lesznek-e az elődöntők, mint az eddigi szériákban, amikor sokan kritizálták a gyakran három óránál is hosszabb élő adásokat, amiket mintha csak az sms-bevételek maximalizálása miatt nyújtottak volna irgalmatlanul hosszúra. „Pont olyan hosszú lesz, mint amit egy erős tartalom megkíván” – mondta kérdésünkre a producer.

Az X-Faktor is újít: külön kategóriába sorolják majd a 16 és 24 év közöttieket, a 24 év felettieket és az együtteseket, és mindhárom kategória elődöntősei külön mentort kapnak. Vagyis a mentorok küzdelme korosztályok küzdelme is lesz. Az együtteseknek valószínűleg nagyon nehéz dolguk lesz, hiszen a nézők szeretnek karakterekre, egyes emberekre szavazni.

A két csatorna egyelőre nem árulja el, kik lesznek a zsűriben, hiszen a műsor sikere múlik ezen. Annyi biztos, hogy az RTL Klub sem csak a zeneipar szakértőit kereste meg, egyszerűen azért, mert nálunk ezek az emberek inkább a háttérben maradnak, kevésbé ismertek, nem biztos, hogy tévés arcnak megfelelnek. Egy biztos: az RTL megígérte, Kozsóról szó sem lehet [1].

Egy nyerhet

A Tv2 és az RTL Klub is sikerre számít. A Tv2 24-35 százalék közti nézettséget vár a műsortól, az RTL Klub 30 százalék feletti közönségarányt szeretne elérni. Ha mindkét adó számításai bejönnének, az azt jelentené, hogy közel 15 százalékkal többen néznék a Tv2 és az RTL-t, mint amúgy mostanában.

A két csatornának az óriási befektetés miatt nem elég, ha mindkét műsor csak a csatorna átlagát hozza. Nyerniük kell. Ádáz küzdelem várható, aminek egyik első ütközete éppen a Tv2 trükkje. A csatorna egy jogilag teljesen megalapozatlan nyilatkozattal szerette volna elérni, hogy a Megasztárra jelentkezők ne próbálkozzanak az X-Faktorban. Az RTL Klub a sajtóbotrány után kijelentette, nem élnek majd ilyen trükkökkel, Herman Péter producer azt nyilatkozta, bíznak abban, hogy a castingon sikerül egyszerűen jobb versenyzőket kiválasztaniuk.

A Tv2 közben vidéken roadshow-zik, sőt a határon túlra is ellátogat, hogy megelőzze a konkurenst. Az RTL csak áprilisban kezdi a szereplőválogatást.

A Tv2 azért is lépéselőnyben van, mert a Megasztár saját fejlesztésként bármikor átalakítható, ha a helyzet úgy kívánja. Vízvárdy Bence hivatalosan csak annyit mondott, hogy a Megasztárral sokkal több meglepetést tartogatnak, mint gondolnánk, de részleteket nem árult el. Információink szerint felmerült, hogy a műsort az X-Faktort megelőzve még májusban elindítsák, de várhatóan inkább csak az Aktívban és a Tv2 más, saját gyártású műsoraiban lesz róla szó egy ideig. Esetleg várható még egy-két összefoglaló a castingokról, de a műsorfolyamot csak ősz elején, legkorábban augusztus végén küldik adásba. Azért, mert nyáron az alacsony nézettség miatt nem hozná vissza az árát, a három hónapos kényszerszünet meg rosszat tenne neki.

Felmerült, hogy a Megasztár is hetente kétszer jelentkezzen, mint az American Idol, ahol a produkciók után csak másnap ismertetik az eredményt. Azonban a Tv2 ezt elvetette, mivel a Sztárok a jégen esetében egyszer már megbukott a koncepció.

Az X-Faktor sem lesz teljesen olyan, mint az angol eredeti. A formátum tulajdonosa rábólinthat a változtatásokra, hiszen az ő érdeke is, hogy a műsor mindenhol sikeres legyen. A mentorrendszer finomhangolásán túl valószínűleg a zsűri kiválasztásában és az adásmenetben lehetnek kisebb változtatások.

Bárhogy is próbál előnyhöz jutni a Megasztár az X-Faktorral szemben, nem lesz könnyű dolga. Kérdés, hogy a formátum kiszámíthatatlansága előny vagy hátrány egy már jól begyakorolt műsortípussal szemben. Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a Megasztár alkotói türelmesek lesznek, vagy megint kapkodnak, új időpontokra pakolgatják a műsort, és menet közben változtatnak a szabályokon, ahogy az a Tv2-nél gyakran megesik. Az X-Faktor sem dőlhet hátra, hiszen a Megasztár itthon erősebb brand, másrészt kérdés, hogy a magyar nézők kíváncsiak-e a szórakoztatóipar mocskos küzdelmeire, vagy inkább csak könnyes dalokat akarnak hallgatni a semmiből, a csúcsra jutó ügyeletes árvától.

Index.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás