Leona Lewis, az X Factor felfedezettje  a napokban fejezte be második lemezét, mellyel első koncertturnéra indul. Leona Lewis nemzetközi énekesnővé nőtte ki magát mióta megnyerte a X Factor angliai versenyét. Az album elkészítése nagyon nehéz volt. Segítségére volt számos szövegíró és zenészek. Az első lemezével nem volt elég bátorsága körútra indulni, így most elérkezettnek látta, hogy májusnak elinduljon lemezének népszerűsítésére.

Jennyfer Hudson

Jennyfer Hudson

Jennyfer Hudson régóta súlyproblémával küszködik, ám kemény munkával és diétával elérte a látványos eredményt. A fiatal tehetség nagyon jól érzi magát az új bőrében. Bár Jennyfer Hudson mindig is teltkarcsú, nőies idomaival hódított, most mégis a diéta mellett döntött, mivel nemrégiben adott életet első gyermekének. Elhatározta, hogy új irányba tereli életét. Vőlegénye is rendkívül büszke régi-új kedvesére és alig várja, hogy az oltár elé vezesse.

Jennyfer Hudson pozitív átalakulásának azonban nem örül mindenki. Következő filmjének producerei ugyanis pont a régi testalkata miatt osztották rá Nelson Mandela volt feleségének, Winnie-nek a szerepét. Így lehet, hogy el kell kezdenie megint hízni, vagy lemondhat a munkáról.

Kelly Clarkson a kilókkal harcol

Kelly Clarkson a kilókkal harcol

Kelly Klarkson már egy ideje a súlyával harcol, emiatt erős kritikák érik, de elmondása szerint ő nagyon jól érzi magát a bőrében. 2002-ben, amikor is megnyerte a tehetségkutató versenyt, sokkal csinosabb volt. ”Én így is boldog vagyok. Nem próbáltam soha fogyni, de hízni se. Csak úgy vagyok” – nyilatkozta Kelly Klarkson. Szőke haját is vörösre festette, szűk ruhák helyett már a bővebbet részesíti előnyben.
Viszont a külseje egyáltalán nem befolyásolja a tehetségét, karrierjét, mivel egyre több felkérése van. Ezen a téren nem is történt semmi negatív – magáénak tudhat két Grammy-díjat és két American Music Award-ot is. Ezen kívül hazavihetett két MTV- és 11 Billboard-díjat is.


Az énekesnő a napokban ünnepelte születésnapját, most töltötte be a 49. életévét. Susan Boyle előző évben jelentette meg Dreamed A Dream lemezét Simon Cowell kiadójánál, a Syconál. Összesen eddig több mint 8 millió lemez fogyott belőle az egész világon. Ezt megkoronázva Simon Cowell meglepetésként nyújtotta át a bemutatkozó albumának jogdíját tartalmazó csekket. A pénzből először is egy nagyobb házat szeretne venni, Blackburnben, ahol születése óta él.

Születésnapján Susan Boyle zártkörű bulit tartott Tokióban, ahová a világ minden részéről érkeztek a rajongók.

Geszti Pétert nehéz beskatulyázni, hiszen több területen számot adott tehetségéről. Úgy tudni, ősztől újabb szerepben is kipróbálja magát: helyet kap az X-Faktor zsűrijében.

Geszti Péter a felesége oldalán a magánéletben is megtalálta boldogságot Fotó: Szaka József

Geszti Péter a felesége oldalán a magánéletben is megtalálta boldogságot Fotó: Szaka József

Önnel kapcsolatban azt tartják az emberek, hogy bármihez nyúl, arannyá válik a kezében. Sikeres a reklámcége, írt jó néhány dalszöveget, ott volt a Rapülők, a Jazz+Az együttes, megvalósította a Nemzeti Vágtát és még megannyi mindent, amit nem soroltam fel.

Geszti Péter – Lehet, bár sokan azt felejtik el, hogy mindezekért reggeltől estig dolgozom. Arról nem is beszélve, hogy anyagilag nem mindig térül meg a munkabefektetés, igaz, a legtöbb esetben nem is a pénz motivál.

Volt már olyan projektje, amit kudarcként élt meg?

Geszti Péter – Persze. Szerintem a sikertelenséget is meg kell élni, hogy becsülni tudjuk a sikert. Nekem is akadt már rosszul sikerült reklámkampányom, de kudarcnak számított a televíziós kvízműsorom, a Gesztiméter bukása is.

Ellenben a Nemzeti Vágta évről évre népszerűbb.

Geszti Péter – Idén már előfutamokat is rendeztünk. Április végétől az ország tizenhárom vidéki településén versenyenként minimum tizenöt indulóval mérhetik össze a tudásukat a közösségüket képviselő lovasok. De a budapesti vágta is hoz újdonságot a tavalyihoz képest. Lesz még egy lovaspálya teljesen más versenyszámokkal, és felvonultatjuk az ország tájegységekre bontott konyháját is.

A zenélés nem hiányzik?

Geszti Péter – Folyamatosan foglalkozom azzal is. Két számot már írtam az Első Emelet készülő új lemezére, és már a harmadikhoz is hozzákezdtem. Sőt, Novák Péterrel közösen készítünk egy különleges színházi estet Rúzsa Magdinak. És rengeteg saját dalom is lapul a fiók mélyén, úgyhogy lehet, hogy egyszer én is visszatérek.

Tényleg megkereste az RTL Klub az X-Faktor miatt?

Geszti Péter – Igen, de a Megasztártól is megkerestek.

De ott már végleges a zsűri. Míg az X-Faktor ítészeit keresik. Vállalná?

Geszti Péter – Ha úgy alakulna a helyzet, elképzelhető.

Nagy felelősség hárul a tehetségkutatók zsűrijére, hiszen hétköznapi emberek néhány hét alatt élik meg a sztárság pozitív és negatív oldalát. Mi erről a véleménye?

Geszti Péter – Annak ellenére, hogy tehetségkutatóként határozzák meg ezeket a műsorokat, mindenki tudja, hogy ez egy zenei valóságshow. A szereplők a nézők szeme előtt válnak hőssé. A felelősség nemcsak a műsor készítőit, a zsűrit, hanem a szereplőket is terheli, hiszen láttak már ilyen produkciót. Nem mindegy, hogy a győztesek milyen szakembereket tudnak maguk mellé állítani, ami azért is nehéz, mert a magyar könnyűzenei piac kicsi és alulfinanszírozott.

Két ugyanolyan tartalmú, saját gyártású műsort indítanak egymás ellen a csatornák. A nézők többsége mind a kettőt szeretné megnézni, mégis választaniuk kell. Nem értik, hogy miért.

Geszti Péter – A kereskedelmi tévék főszezonja ősztől karácsonyig tart. Érthető, ha a drága produkcióikat erre az időszakra időzítik. Szerintem még mindig szerencsésebb, ha két tehetségkutató versenyez egymással, mint az ön által említett valóságshow-k, ahol gatyaletolással bárki híres lehet.

Az X-Faktorban sem lesz korhatár. Apaként mi a véleménye a gyereksztárságról?

Geszti Péter – Én magam is gyerekszínészként nőttem fel. És emiatt semmilyen lelki sérülés nem ért. Ha egy gyerek és a szülei úgy döntenek, hogy a srác megméreti magát, és a család biztos érzelmi hátteret ad a médiában való szerepléshez, nem érheti semmi baj.
Takács Gabi

Bors Online


Simon Cowell nősül

Simon Cowell nősül

Az X-Factor atyja, úgy döntött nősülni fog. Simon Cowell ezidáig határozottan állította, hogy nem akar nősülni. Most mégis meggondolta magát. Új szerelmével, Mezhgan Hussainyvel már az esküvőt szervezik.

Simon Cowell hat év után szakított modell barátnőjével, Terry Seymourral, mert a pletykák szerint a producer nem akart házasodni. Ő maga is számtalanszor nyilatkozta, hogy nem érzi magát alkalmasnak sem a házasságra, sem a gyereknevelésre, annál is inkább, mert életmódja nehezen összeegyeztethető  a családdal.

Simon Cowell és új szerelme alig több mint fél éve vannak együtt. Az American Idolban találkoztak, ahol a hölgy sminkesként dolgozott. Az együtt töltött, nem túl hosszú idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy máris az esküvőn gondolkozzanak.

Simon Cowell és  Mezhgan Hussainy szeptemberre tervezi az esküvőt, a média azonban már most nagyon érdeklődik az a esemény iránt, s valószínűleg rekordösszeget ígérnek majd az exkluzív felvételekért.
A jól értesültek már azt is tudni vélik, hogy Simon Cowell szürreális hangulatú esküvői partit tervez, olvadó órákkal és anagyalokkal, de a tradicionális afgán esküvő ötlete is felmerült, mivel a leendő ara Afganisztánban született.

Az biztos viszont, hogy az esküvő tele lesz X-Factor sztárokkal.

dailystar.co.uk

Cheryl Cole összemelegedett a Black Eyed Peas frontemberével, akivel hasonlóak a problémáik.

Cheryl Cole

Cheryl Cole

Cheryl Cole teljesen rákattant Will I Am-re. Az X-Factor zsűritagja új lemezét a Black Eyed Peas frontemberével együtt készítette és a közös munka nagyon összehozta őket. Olyannyira, hogy most már nem csak kollegák, hanem jó barátok is lettek.

Cheryl Cole – Will I Am egy igazi cukorfalat, ugyanolyan a háttere, mint az enyém, ezért nagyon jól megértjük egymást, és ő egy igazi zseni. Nagyon szeretünk együtt bulizni, tulajdonképpen az első találkozásunk is egy buliban, egy klubban történt. Szeretem ezt a részét, tudod, társaságban vagyunk, és ez nagyon összehoz.

Cherylnek most szüksége is van a barátokra, férjétől ugyanis minden bizonnyal tényleg elválik. Ashley Cole, focista házasságuk 4 éve alatt rengetegszer megcsalta a brit énekesőt, aki sokáig tűrt, de most betelt a pohár. Nemrég egy közösségi portálon hivatalosan is bejelentette, elválnak útjaik. Cheryl Cole tehát hiába küzdött szerelemért.
Will I Am és Cheryl Cole nagyon jól megértik egymást, talán nem véletlen, hisz mindketten ugyanazokkal a problémákkal küzdenek.

Alexandra Burke megnyerte a tehetségkutatót, ma már Beyoncével énekel.

Ezt a lányt most már mi is ismerjük. Alexandra Burke egy csapásra hódította meg a slágerlistákat, és nem utolsó sorban a férfirajongók szívét. Az énekesnő mindent feladott azért, hogy elismert legyen a szakmában: elköltözött szülővárosából, és mentora, Cheryl Cole tanácsára felhagyott a randizással is. Az X-Faktor ítészénél már csak egyetlen ember volt nagyobb hatással rá: az édesanyja.

Alexandra Burke – Az anyukám a Soul II Soulban énekelt, így fiatal lányként azt láttam, hogy mami turnézik, benne van a popszakmában. Már akkor tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Szóval őt kell hibáztatni, ő a felelős mindenért.

Alexandra Burke így már öt évesen mikrofont ragadott, kilenc évesen pedig Bachrainban énekelt anyukájával. Tiniként több énekversenyen részt vett, és olyan hírességnek is megmutatta hangját, mint például Stevie Wonder.

Óriásit robbantott egy 24 éves tajvani fiatalember Tajvanon, aki az egyik helyi tehetségkutató műsorban lépett fel.

Elképesztő előadásával nemcsak a One Million Star zsűrijét és közönségét bűvölte el, hanem az internetet is. A Whitney Houston “I Will Always Love You” című dalát éneklő Lin Ju Csunról készült videókat rövid idő alatt csaknem már több mint két millióan töltötték le.

Bár csak 2011-ben indul, Simon Cowell már most azon dolgozik, hogy a lehető legjobb összeállítású zsűrit hozza össze az X-Faktor amerikai verziójában.

A 2011-ben startoló amerikai show körül egyelőre még nagyok a kérdőjelek. Számtalan név felröppent már a lehetséges zsűritagok személyével kapcsolatban, ezek jórésze azonban inkább csak találgatás.

A legújabb hírek szerint Cowell magával vinné az USA-ba kedvencét, Cheryl Cole-t, aki az amerikai szerepléssel a tengerentúlon is megalapozhatná hírnevét. Cowell másik kedvence Paula Abdul is az esélyesek között van, akivel az American Idol zsűrijében remekül megértették egymást. A legfrissebb pletykák szerint a zsűri negyedik tagjaként állítólag Jay Z-t látná szívesen a producer, aki nemcsak a műsor iránt mutat érdeklődést, de Cheryl Cole amerikai karrierjét is szívesen egyengetné.

X-Faktor 2011 Magyarországon - Hírek - Rajongói honlap