Az X Faktor mentorai

Az X Faktor mentorai

A következőkben azokat a jó tanácsokat fogjuk átnézni, amit a mentorok ajánlanak minden egyes X Faktor versenyzőnek, hogy elkerüljék a bakikat, viszont neked is hasznodra lehetnek:
1. Mikrofon-pofon: itt mindent tisztázni kell, amit a mikrofonról és a használatáról tudni kell. Nagyon sok mindent elárul az énekesről és a produkcióról, hogy miként babrál a mikrofonnal.
2. A dal és a gyerek fekvése: vagyis minden a helyes dalválasztáson múlik. Ha ez nagyon rossz, akkor a versenyző vesztét is okozhatja.
3. Tücsök és bogár: az ének szövegét tökéletesen kell tudni, hiszen biztosan legalább az egyik mentor tudja az egészet kívülről.
4. B-RUHA-ha: a másik legfontosabb dolog az imázs, a harmonikus összkép, amit az énekes megjelenésével ér el.

Olaru Bogdan Christian Erdélyből érkezett

Olaru Bogdan Christian Erdélyből érkezett

A román fiatalember Erdélyből érkezett, a tehetségkutató versenyre édesanyja kísérte el. A produkció kiválasztásakor Olaru Bogdan Christian választása a Magna Cum Laude zenekar „Vidéki Sanzon” című dalára esett, ezzel a számmal szerette volna meghódítani a közönséget és a jóval kritikusabb szemmel ítélő négytagú zsűri bizottságot is. A gyergyószentmiklósi fiatalember szinte még gyerek, a maga 16 évével, és ha nem jut tovább, akkor is bizonyára számos alkalma nyílik még az életben, hogy tehetségét bizonyítsa, és zenészi karrierjének felépítse.

Szirota Dzsenifer

Szirota Dzsenifer

Dzseni és Krisztián nyíltan beszéltek szerelmükről az AFTER X szombat esti adásában. Szirota Dzsenifer könnyedén vette az akadályt a szombati válogatáson is, bebizonyította, hogy benne van az X Faktor. De a 16 éves lány nemcsak kimagasló tehetsége miatt lett a nézők kedvence.
A tehetségkutatón Dzseni szerelmével Bánhidi Krisztiánnal együtt indult, de a versenyre benevezett a nyírnadai lány édesapja is. A kislány édesanyja szerint a család minden tagja benevezett a versenyre, kivéve őt, aki, mint tréfálkozva megjegyezte, úgy döntött, hogy marad a pénzkereset mellett.

Király L. Norbert, az X Faktor fenegyereke

Király L. Norbert, az X Faktor fenegyereke

Király L. Norbert Kaposvárról érkezett és mindenki meglepetésére bombaként robbant be az X Faktorba. A 22 éves fiú izgatottan lépett a színpadra, ám néhány pillanat alatt az izgalom helyét valami furcsa extázis vette át. Megszólalt a zene és a táncmozdulatok láttán a nézők és a zsűritagok is nevetésben törtek ki. A produkció végén a fiatalember csak ennyit mondott Balázsnak: „Ha ütemesebb zenét hallok, akkor csak így jön ki a ritmus.”
A fiatalember nem sok időt hagyott közönségének a tánca által okozott meglepetés után, mikor énekelni kezdett, hamar egyértelművé vált a tehetsége, amit a hirtelen jött népszerűsége is bizonyít.

Király L. Norbert, Joe Cocker hazai reinkarnációja

Király L. Norbert, Joe Cocker hazai reinkarnációja

Király L. Norbert rekedtes hangja mindenkit lenyűgözött, célja, hogy személyiségével hódítson. Kicsit félénk, komplexekkel megáldott fiatal srác, aki úgy érzi, hogy különleges arcmimikája és fergetegesen jó mozgása mindenképp nyerő a színpadon.
Király L. Norbert azt nyilatkozta, hogy ő nem bolond, csupán ez egy pozitív komolyság az ő részéről, amit nem úgy kell felfogni, hogy mindenért aggódunk, stresszelünk, hanem bolondosan, mókásan kell felvenni az eseményeket, úgy, ahogy az, természetüknél fogva jönnek.
Az X Faktor mentorai még sosem találkoztak hasonló jelenséggel sem.
Már alig várjuk, hogy szombat este legyen és újra a képernyőre tapadjunk Király L. Norbert produkcióját látván!

Forrás: www.rtlklub.hu/xfaktor

A Romano Teatro sok sikert és szerencsét kíván a versenyzőknek, a szervezőknek rengeteg X-Faktorral megáldott versenyzőt.
Színházunk tehetséges énekesei már bánják, hogy nem jelentkeztek az X-Faktor tehetségkutató versenyre.
Hiszen itt valóban a tehetség számít. Tudom sokszor a tehetség is kevés, ha nem párosul egy nagyadag szerencsével.
Miskolcon egy pár embernek a Romano Teatro megalakulása hozta a szerencsét, többek közt nekem is. Igen ez a kis amatőr színház a mi kis csodánk, hiszen nem állt be a sorba István a királyt, vagy Rómeó és Júliát játszani, ami biztos siker, hanem saját musicaleket állított színpadra / Antigoné rock musical, Kleopátra rock musical, stb/. Ezzel azt szeretném mondani a versenyzőknek, hogy legyenek önmaguk és ne akarjanak utánozni, ne csak énekeljenek, töltsék meg a dalokat tartalommal. Nagyon sok sikert kívánok mindenkinek. SZÍNPADRA FEL!

Király L. Norbert másképp, vagy mégse?

Király L. Norbert másképp, vagy mégse?

Kedvenc karikaturistánk Bacsa Gergely ismét meg ajándékozott bennünket egy újabb művével.
Király L. Norbert eddig is nagy sikernek örvendett, reméljük a sikere folytatódik és azt is, hogy örülni fog a róla készült karikatúrának.

Bodnár Attila, X Faktor meglepetése

Bodnár Attila, X Faktor meglepetése

Ifj. Bodnár Attila felbukkanása az X Faktor színpadán mindenkit meglepett, mert bár a fiatal zenész édesapjának akart bizonyítani azzal is hogy a tehetségkutatóra benevezett, személyazonossága mégis meglepetésként érte a zsűri tagjait. A fiatalember első ízben szánta el magát, hogy ország világ előtt megmutassa tehetségét, saját gitárkísérettel énekelte az “Umbrella” című dal saját feldolgozását, melynek eredetijét Rihanna előadásában ismerhettünk meg. Bár a fiatalember énektudása nem mondható tökéletesnek, mégis volt az előadásában elég átélés és tehetség, így a zsűri három igennel, egy nem ellenében továbbjuttatta.
A „Fókusz” adásából már megismerhettük Attilát, aki mesélt arról, hogy miként került már gyerekkorában a zenéhez közel, apjának köszönhetően. Később zeneiskolába is járt, majd egy ideig „rocksuliba” is, később kialakult saját zenei ízlése, ami már eltávolodott az apa popos stílusától. Attila, ha úgy tartotta kedve néha kiült zenélni a járókelőknek is.

150 továbbjutó közül már csak 50 vannak versenyben

150 továbbjutó közül már csak 50 vannak versenyben

Szombat este a tehetségkutató verseny 150 továbbjutója számára vált világossá, hogy mit is jelent az, hogy valakiben megvan az a bizonyos X Faktor, ami megkülönböztet az átlagtól. Bár mindannyian reménykedtek a továbbjutásban a sikert közülük csak ötvenen élhették át. A mentorokat az is érdekelte, hogy az indulók képesek-e teljesíteni olyan nagyfokú stressz hatása alatt is, aminek eddigi életük során nemigen lehettek kitéve. A versenyzők ötösével léptek színpadra és nem volt könnyű dolguk mikor a zsűri tagjait kellett lenyűgözniük. Szabó Mariann azt gondolta, hogy jól viseli a kihívásokkal teli helyzeteket. Azonban amikor a zsűri bejelentette, hogy az első szűrőn túljutott 100 induló felének mennie kell, már ő is könnyekben tört ki.
A 16 éves Szirota Dzsenifer hangja ismét elbűvölte a mentorokat, bár azért kritikát is kapott. A legmegterhelőbb Dzseni számára az volt, hogy megérezte, hogy párja, Bánhidi Krisztián már nem jut tovább, és ettől kétségbe esett a fiatal lány.

Az X Faktor ötödik adásának egyik szerencsés továbbjutója: Vastag Tamás

Forrás: www.rtlklub.hu

X-Faktor 2011 Magyarországon - Hírek - Rajongói honlap