X Faktor Mentorok Háza – A 24 szerencsés továbbjutó

25 év alatti lányok:
– Kováts Vera, aki mind a nézőket, mind a mentorokat lenyűgözte az érzékeny előadásával, s azzal az energiával, amivel a nézőket is képes volt megmozgatni.
– Farkas Éva, Balázs Fecó, Maradj velem! című dalát énekelte teljes átéléssel, és profizmussal, ami elegendő volt a továbbjutáshoz.
– Abodi-Nagy Blanka, magabiztosan állt a mentorok elé, és teljesítménye elegendő volt a 24 közé jutáshoz.
– Bagosi Alexa, produkciójában igazán ekkor mutatott újat, ami megerősíthette a mentorokat abban, hogy jó döntés volt továbbjuttatni a fiatal édesanyát..
– Gubik Petra, talán legnagyobb hatással Keresztes Ildikóra volt Petra produkciója, aki szemrebbenés nélkül, de tátott szájjal nézte végig a tökéletes produkciót.
– Muri Enikő, aki talán megérdemelten lenne az X-Faktor győztese, jött, énekelt és továbbjutott a Mentorok Házába.

25 év alatti fiúk:
– Barna Gergő, az érzékeny lelkű fiatalember mosolyogva lépett a színpadra. Keresztes Ildikó könnyek között hallgatta végig a fiatal tehetséget, Gergő annak ellenére hatással volt rá, hogy általában más stílusú énekesek érintik meg az énekesnőt.
– Kelemen Csaba, Lil C, színpadra lépését már a közönség is ovációval fogadta, a pörgős produkció jutalma pedig a továbbjutás volt a Mentorok Házába.
– Demes Tamás, a különleges orgánumú énekes ismét meggyőzte a mentorokat, hogy neki a legjobb 24 között a helye. Továbbjutott!
– Baricz Gergő, igaz, hogy barátját Bagossy Norbertet hazaküldték, Gergő nagyszerű produkciót hozott, így neki is volt egy hely a Mentorok Házában.
– Oltyán Attila, akiből a színpadon kibújt a rocksztár, ezzel pedig természetes módon belopta magát Keresztes Ildikó szívébe, ami nagy szó, mert az énekesnő az első válogatón még nem rajongott a fiatalemberért.
– Tarsoly Arnold, Arnold tarsolyában olyan produkcióval érkezett, ami ismét meggyőzte a mentorokat, hogy Házukba fogadják.

25 év felettiek:
– Gyúrcsik Tibor, hatalmasat alkotott a pörgős számmal, szinte felszántotta a színpadot, mindenkinek tetszett a dinamizmus és a lendület.
– Kocsis Tibor, volt az, aki parázs vitát szított produkciója nyomán a mentorok között, Keresztes Ildikó felmondással fenyegetőzött, Nagy Ferónak nem tetszett a produkció. Ennek ellenére, volt valami a fiatalemberben, ami jogot formált neki a Mentorok Házában való részvételre.
– Tarány Tamás, a mackós biztonsági őrt már eddig is sok mindenki a szívébe zárhatta, most viszont énektudása mellett azt is megmutatta, hogy táncolni is tud!
– Borzné Kovács Violetta, négy igennel jutott tovább a válogatóban, és most sem okozott csalódást a zsűrinek!
– Luther Beuka, éneklésével életre kelt a színpad és a közönség egyaránt, táncban is élvezetes produkciót mutatott meg. Helye van a Mentorok Házában!
– Géczi András, akinek a zene az élete és a jövője! Produkcióját igazi élvezet volt nézni és hallgatni.

Csapatok:
– Hajdu Mariann és Hajdu Bea, jól döntöttek a mentorok, hogy a Hajdu-ikreknek adtak még egy esélyt, most tökéletes produkciót mutattak be, a mentorok nem kis meglepetésére. Ezért is kaptak helyet a Mentorok Házába.
– Rocktenors (Mező Márió, Mező Zoltán, Táborosi Márk), ők határozottan jutottak egyik megmérettetéstől a másikig, s most a Mentorok Házában is bizonyíthatnak.
– Wunderli Hajnalka és Czékmány Tamás, egy romantikus dalra duetteztek, a produkció érzéki volt és tele érzelmekkel. Irány a Mentorok Háza!
– Angler Balázs és Simon Boglárka, összeszokott párosként léptek a mentorok elé, érzéseket énekeltek ki a dalból. Továbbjutottak!
– Csotó Szilvia és Berta Kitti, dinamikusak voltak és merészek, énektudásuk is helyén volt, amit a mentorok továbbjutással jutalmaztak.
– Apolló 23, a frissen alakult fiúcsapat, (Kumich Tamás, Nánássy Tibor és Varjú René), akik nem szalasztották el az egyedi lehetőséget, amit a mentorok ajánlottak nekik. Hajrá fiúk! A Mentorok Házában kiderül, hogy mennyire voltak előrelátóak a döntéshozók.

Vajon milyen csapatokat kapnak a mentorok?
Kik jutnak be az X-Faktor döntőjébe?
A jövő szombati (kezdési idő: 19.30) és vasárnapi (kezdés: 19.00) adásból kiderül! Csak nézd te is az RTL Klub X-Faktor adásait!

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás