X Faktor első döntő – Összefoglaló

Szombaton debütált az első élő showban az X Faktor 2011 színpadán a mentorok által kiválasztott legjobb 12 tehetség. Az élő show színpadától, a nézők szavazatai alapján Gyurcsík Tibornak kellett búcsúznia. Így jövő hétvégén már csak 11 produkció kerül színpadra.
Az LMFAO együttes slágerével a Party Rock Anthem feldolgozásával indult az X Faktor 2011 első élő adása, a 12 tehetség közös nyitánya volt a dal.
Utána a versenyzők egyesével álltak a mentorok elé.
A versenyzők egytől-egyig lenyűgöző és tökéletes produkciót mutattak be, a sort Kelemen Csaba Lil C kezdte, majd az Ikrek, következtek, aztán Gyurcsík Tibi, Tarány Tamás, Demes Tamás, Kováts Vera, a Rocktenors, Bagosi Alexa. Alexát az orvosok bokasérülése miatt csak az utolsó percben engedték színpadra.
Végül Kocsis Tibor, az Apollo23, Baricz Gergő és Muri Enikő zárták az első nagyszabású élő show műsort.

Függetlenül attól, hogy ki nyeri meg a tehetségkutató versenyt, mind a 12 versenyzőt láthatja a közönség azon a fergeteges koncerten a Budapest Sportarénában, ami december 21-én 19 óra 30 perckor kezdődik.
Mind a 12 döntős produkció színpadra lép ekkor. Jegyek már kaphatóak a Ticket Express jegyirodáiban és az Eventim hálózatában (www.tex.hu).

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás