After X – Harmadik adás felejthetetlen pillanatai

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

A válogatók után minden héten Istenes Bence faggatja a versenyzőket és a zsűri valamelyik tagját, akik kicsit bepillantást engednek a kulisszák mögé. A harmadik adást követően Bence Alföldi Róbertet faggatta, hogy milyennek látja a versenyt és mennyire érzi jól magát ebben a szerepben. Ezek után az After X vendége volt Fista Klaudia is, akinek nem sikerült a mentorokat meggyőzni, de utólag ő is belátta, hogy talán ez túl kevés volt a produkciója most ide. Vicces figurákból ebben az adásban sem volt hiány, talán a legnagyobb meglepetést Nagy Zsuzsanna Anna táncos produkciója jelentette. Zsuzsanna azt is elárulta, hogy fia biztatására jelentkezett az X-Faktorba, de természetesen nem sikerült tovább jutni a következő fordulóba. Majd Sárközi József mesélt arról, hogyan élte meg, hogy rutinos visszatérőként ezúttal bejutott a Táborba. Egyre több fiatal tehetség is mutatkozott, akiket örömmel hallgattak a mentorok és természetesen meg is kapták az esélyt arra, hogy a következő körben is megmutassák tehetségüket és egy hatalmasat énekeljenek.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás