X-Faktor 2013 – Irány a Mentorok Háza

2013-ban hét fiú bizonyíthat

A Tábor után most hétvégén kiderült, kik juthatnak tovább az X-Faktor következő fordulójába, azaz a Mentorok Házába. A tehetségek több fordulón keresztül mérettették meg magukat a Táborban, hogy eljussanak az élő show-k előtti utolsó „nekifutásig.”

A Táborban 150 énekesnek jutott hely, amiben volt móka és kacagás, önfeledt buli is, de a realitás talaján maradva, hamar kiderült, hogy néhány embernek már az első nap távoznia kellett az X-Faktorból. Hiszen teljesítményével nem győzték meg a mentorokat arról, hogy valóban a Táborban van a helyük. Ezért csak százan folytathatták tovább útjukat a Mentorok Háza felé.

Ezt követően a továbbjutó szólistáknak és zenekaroknak újra színpadra kellett lépnie, hogy produkciójukkal ismét bizonyítsák a mentoroknak: megvan bennük a továbbjutáshoz szükséges X-Faktor.

A szólisták először trióban bizonyítottak, míg a zenekaroknak egy adott dal feldolgozásával kellett színpadra lépniük. A produkciók után tovább szűkült a Tábor mezőnye, így már csak hatvanan folytathatták a Mentorok Háza előtti utolsó megmérettetést.

A mentorok a Tábor utolsó meghallgatása után végül meghozták a döntésüket és megnevezték azokat, akik immár a Mentorok Házában folytathatják. Idén azonban nem huszonnégy, hanem huszonöt produkció bizonyíthat a következő rostán. Hiszen Tóth Gabi, Alföldi Róbert, Geszti Péter és Szikora Róbert olyan erősnek ítélte meg a fiúk mezőnyét, hogy ezúttal nem hat, hanem hét énekest juttattak tovább ebbe a kategóriába.

A négy mentor közül Tóth Gabi kapta ezt a kategóriát, vezényletével tovább küzdhet a Mentorok Házában Csordás Ákos, Horváth Dávid, Karapándzsity Kristóf, Nagy Richárd, Ráduly Botond, Szabó Ádám és Tóth Marcell.

A lányok mentora idén Alföldi Róbert lesz. Batánovics Lili, Eckert Anikó, Molnár Melina, Nagy Nóra, Olajos Eszter, Péterffy Lili a Mentorok Házában bizonyíthat.

A huszonöt év felettiek kategóriájában Bátky Zoltán, Bozsek Márk, Danics Dóra, Komondi Júlia, Krasznai Tünde és Nagyváradi Nelli jutott a Mentorok Házába, ahol Geszti Péternek bizonyíthatnak.

A csapatoknál érdekesebbnél érdekesebb formációk jutottak tovább a következő megmérettetésig. A ByTheWay, a Fat Phoenix, az MDC, a Speak Up!, a Sunset Strip és a Wild Rhythm Smokers is a Mentorok Házába jutott, ahol a csapatok Szikora Róbertnek adhatnak számot tudásukról.

Jövő héten szombaton és vasárnap a Mentorok Házával folytatódik az X-Faktor, amely után az RTL II-n a kulisszák mögé is bepillanthatnak a nézők az After X-ben.

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás