Az erkölcs és az Iszlám

Erkölcs
Erkölcs

Az emberek követik a szokásokat, hagyományokat. Az életük folyamán kialakult értékek alapján élik mindennapjaikat. Az Iszlám felhívja a hívők figyelmét arra, hogy jót cselekedjenek életük folyamán, hiszen csak így kerülhetnek a Paradicsomba. Az erkölcs elengedhetetlen tényező egy iszlám vallású ember életében. A Korán több tanításában is olvasható, hogy Allah az erkölcsös életmód betartását kéri hívőitől, mint például a szülők, embertársak tisztelete. A Korán tanainak betartásával nem jelent majd gondot a hagyományok és az Iszlám értékeinek tisztelete, a jótettek véghezvitele.

Allah morális megoldást biztosít hívőinek, amelyek megmutatják a helyes utat. A döntések hosszútávon is jónak bizonyulnak, így később sem kell szégyellni, vagy megbánni azokat. Az erkölcsi szabályok örökérvényűek és állandóak a Koránban. Allah folyamatosan figyeli hívőit, tudja, hogy mikre gondolnak, mit tettek és milyen vágyaik vannak. A szabályok betartása próbatételek elé állítja a hívőket, azonban azok teljesítésével elnyerik majd jutalmukat.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás