Apollo 23, teljesen összeszoktak

Ma már teljesen összeszoktak az Apollo 23 tagjai, pedig alapjában nem is olyan régóta ismerik egymást.
S a fiúcsapat ma már úgy érzi, egyedül ki sem állnának az X Faktor 2011 színpadára. Nagyon úgy tűnik a Tábor óta maximálisan, összekovácsolódtak a fiúk, s ez bizony az élő showban nyújtott produkciójukból is tökéletesen átjön.
Geszti Péter kreativitása nagy hatással van a fiúkra, akik immár nem csak, mint mentorukat, hanem, mint embert is megismerhették a munkásságát már előzőleg is tisztelő fiúk.
„- Péter nagyon megértő, segítőkész és nagyon tiszteljük, becsüljük benne azt, hogy meglátta bennünk a lehetőséget és elhozott minket az élő show-ba. Szeretnénk bebizonyítani neki, hogy jól döntött, helyt tudunk állni és eljuthatunk akár a legvégéig is.”- mondták a fiúk.

Forrás: stop.hu
Fotó: RTL Klub\Bársony Bence…

A színfalak mögött: Király L. Norbi

Norbi a Fél kettő című RTL Klubon futó beszélgetős műsor vendége volt. Arról faggatta a műsorvezető, hogy mi is a tulajdonképpeni feladata, és milyen taktikával oldja azt meg.
Norbi mindemellett elárulta, milyen érzés a 2011-es X Faktor versenyzőit látni a színfalak mögött, hisz egy évvel ezelőtt, még ő is hasonló helyzetben volt.
Ám Norbi nem csak riporteri feladatokat lát el, hanem komoly szerepe van a versenyzők bátorításában is.
Nézd újra a videót! Érdemes!

Forrás: RTL Klub

Gyurcsík Tibi Kocsis Tibor mellett marad

Annyira komolyan veszi feladatát Gyurcsík Tibi, hogy végig barátja mellett Kocsis Tibor mellett maradjon a verseny végéig, hogy még rajongói pólót is készíttetett.
S egy ilyen rajongói pólóban lepte meg Tibit az X Faktor öltözőjében, épp akkor, mikor Norbi is ott járt mikrofonjával. Norbi épp Tibi stylistját Holdampf Lindát kérdezte.
Nézd újra a videót! Érdemes!

Forrás: RTL Klub

Így próbálnak a X Faktor 2011 sztárjai

Király L. Norbi a közös dal próbáján járt az X Faktor 2011 színpadán. Sikerült elcsípnie a próba hangulatát, jellegzetes pillanatait. Hogy miképp állnak hozzá a friss tehetségek a közös munkához.
Norbi kamerájával a Te vagy az, aki a legjobban próbáján járt, s hozta el a nézőknek a legjobb pillanatokat.
Nézd újra a videót! Érdemes!

Forrás: RTL Klub

Demes Tamás a Reggeli X-ben

Demes Tamás és Keresztes Ildikó a Reggeli X-ben a szomorú döntés hátteréről beszéltek. A második élő adásban ugyanis a művésznőnek kellett dönteni arról, hogy mentoráltjai közül ki menjen haza. Illetve arról kérdezték Keresztes Ildikót, hogy mennyire volt taktika részéről, az, hogy Demes Tamást küldte haza. Arról is beszélgettek, hogy Tamásnak ez nem csak a vég, hanem a jövő kezdete is, és csak nyert azzal, hogy az X Faktor 2011-ben részt vett.
Nézd újra a videót! Érdemes!

Forrás: RTL Klub

X Faktor már az óvodában is

Lajosmizsei óvodába látogattak az X Faktor 2011 frissen debütáló sztárjai. Tarány Tamás, Kocsis Tibor, Gyurcsík Tibor mentorukkal Malek Miklóssal érkezett az üdvrivalgó apróságokhoz.
„Kedvencünk a csokis parány, befutó a Kocsis-Tarány! Szeretünk Tibó! Lajosmizse büszke rád!” – ilyen transzparensekkel várták a sztárokat.
Kocsis Tibiéket a gyerkőcök egyből tollal és papírral várták, hogy felnőtt módra aláírásokat kérjenek tőlük.
A fiúk majd egy órás autogram osztogatás után jutottak csak be Kocsis Tibi egykori óvodájába, ahol Tibi egykori óvónénijével beszélgettek.
„Kitartó volt már akkor is, soha nem adott fel semmit, mindent, amibe belekezdett, be is fejezett. Imádott dobolni és táncolni is.” – így emlékezett a gyerek Tibire óvónője.

Forrás: delmagyar.hu

X Faktor Harmadik döntő – Összefoglaló

Nekünk nézőknek minden X Faktor élő adás szolgál kellemes meglepetéssel, izgatottan várhatjuk, melyik fiatal tehetség milyen dallal készül.
A versenyzőknek minden X Faktor élő adás egyben egy lehetséges befejezés is. Mert valaki mindenképp búcsúzik az X Faktor 2011-től.
Nem történt ez másképp az elmúlt szombaton sem.
Geszti Péter épp olyan helyzetbe került, mint Keresztes Ildikó az elmúlt héten, most az ő két csapata kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől. A Rocktenors és az Ikrek párbajoztak.
A Hajdu Ikrek kezdték a párbajt, ők magyar dalt választottak: Balázs Fecó, Maradj velem című slágerét, míg a Rocktenors a Queen együttes örökzöldjét Who Wants to Live Forever című dalával remélték a továbbjutást.
A mentorok döntése majdnem egyöntetű volt, Keresztes Ildikó a Rocktenorst küldte volna haza, ám a másik három mentor, Geszti Péter, Nagy Feró és Malek Miklós egyetértett abban, hogy az Ikrek számára ért véget a verseny.
Így jövő hétvégén már csak 9 produkció folytatja az X Faktor 2011-et. Míg az elmúlt hétvége a rock jegyében zajlott, a következő szombaton világslágerek feldolgozásait adják elő a versenyző tehetségek.

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás