Cheryl Cole-t kirúgták a zsűriből

Alig foglalta el helyét az amerikai X Faktor zsűritagjai között Cheryl Cole, máris mennie kellett. Vannak, akik értetlenül állnak a döntés előtt, miért nem felelt meg a szexi Cheryl az amerikaiaknak.
Pletykák szerint a brit akcentus volt a kirúgás oka, pedig épp az amerikai X Faktor csábította a tengerentúlra az énekesnőt, aki eddig az angol tehetségkutató műsorban ítélkezett.
Úgy tűnik Cole utódját távozása után egyhamar megtalálták, Nicole Scherzinger, a Pussycat Dolls énekesnőjének személyében. Aki mellesleg Lewis Hamilton Forma 1-es világbajnok autóversenyző kedvese.

 …

Takács Nikolas a Bad Boyzal táncol koncertjén

Takács Nikolas a Bad Boyzt kérte fel, hogy a május 27-i nagykoncertjén lépjenek fel együtt, s ehhez tanítsák meg őt táncolni.
Takács Nikolas a Blikknek elárulta, hogy ahhoz, hogy egy énekes a több mint két órás show alatt táncoljon és énekeljen hihetetlen kondiba kell lennie, s ez még a legprofibbaknak sem mindig megy. Ezért ő csak arra vállalkozik, amit meg is tud csinálni, s ami nem megy az éneklés rovására. Így körülbelül tíz dal lesz az, ami alatt táncolni is fog az X Faktor döntős. „De nagyon látványos show lesz így is” – árulta még el Takács Nikolas.

 

Forrás:
www.blikk.hu
RTL Klub

Janicsák Veca és Wolf Kati videói a legnézettebbek

A 3GM Multimédia zenei streaming technológiai megoldás-szállító kutatása alapján megszületett a tíz legnézettebb magyar zenés videó sorrendje. Ez azért is érdekes, mert a második helyezett a Csík Zenekar a Most múlik pontosan című dallal, de ha ennek az összes feldolgozását összesítjük, akkor a Quimby és Janicsák Veca változatával együtt a nézettségi szám eléri a 17,9 milliót.
A legdinamikusabban növekvő nézettségű videó – ami napi átlagos nézettségre lebontva értendő – Wolf Kati Eurovíziós dala, az angol-magyar változat, a Szerelem, miért múlsz? (What about my dreams).

 …

Wolf Kati itthon nyert

Legalábbis, ami a nézettségi számot illeti mindenképp Wolf Kati volt a nyerő itthon. Az 56. Eurovíziós Dalfesztivál közvetítését az MTV adatai szerint ugyanis minden harmadik magyar figyelemmel követte. A több mint három órás közvetítés ideje alatt a köztévé a kereskedelmi csatornákat is megverte a magas nézettségi számmal. Ugyanis a felnőtt nézők 30,2 %-a, azaz 1 millió 49 ezer néző követte a fesztivált.
A nézői csúcsot Wolf Kati fellépésekor regisztrálta az m1, ami akkor épp 38%-os közönségarányú volt, ami számban kifejezve 1 millió 600 ezer nézőt jelentett. A végeredmény, a 3 milliós nézettség úgy született, hogy ezek a nézők legalább egy percre bekapcsolódtak a Dalfesztivál forgatagába, vagyis az m1 csatornára kapcsoltak azon az estén.

 

Forrás:
www.nepszavaonline.hu
RTL Klub

Vastag Csaba és Király L. Norbert az EFOTT fellépői között

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) idén július 12. és 17. között rendezik meg Szolnokon, a város zöldövezetében Tiszaligetben.
Magyarország legnagyobb hallgatói buliján a nulladik napon Vastag Csaba és Király L. Norbert is a fellépők között lesz. De a későbbiekben Wolf Kati X Faktor döntőst is láthatja, hallhatja a közönség.

 …

X Faktor határokon át

Mint tudjuk az RTL Klub 2011-ben is megrendezi az X Faktor tehetségkutató versenyt, újdonságnak számít azonban, hogy a meghallgatások nem csak Budapestre korlátozódnak, ahogy mi is írtunk már erről.
A budapesti meghallgatások már javában zajlanak, de lássuk melyik környező országban mikor volt, illetve mikor és hol lesznek a meghallgatások.
Ezen a négy helyszínen várják, várták a bátor jelentkezőket az X Faktor stáb tagjai:
Ukrajna, 2011. május 20., péntek 10:00 órától: Ungvár, Magyar Tannyelvű Gimnázium.
Szerbia, 2011. május 24., kedd 10:00 órától: Újvidék, Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ.
Szlovákia, 2011. május 26., csütörtök 10:00 órától: Dunaszerdahely, Városi Művelődési Központ.
Erdély, 2011. május 30., hétfő 10:00 órától: Marosvásárhely, Hotel Perla konferenciaterem.
Sok bátorságot és sikert minden jelentkezőnek! Győzzön mindenkiben az X Faktor!

Forrás: RTL Klub

Libamáj Fesztivál X Faktor fellépőkkel

2011. Május 20-21-22-én a Várban a Savoyai Jenő teraszon 3 napos libamájfesztivál. Reggel 10-től este 10-ig.
A belépés díjtalan!

Fővédnök: Magyar Lúdszövetség
Szakmai házigazda: Buday Péter mesterszakács.
Délelőtti főzőiskola Kozival, délutáni főzőiskola Buday Péterrel.

Program:
Május 20-a péntek:
15.30 családi program – főzőiskola a gyerekeknek Kozival
18.00 FlyJam koncert
20.00 Non Stop (X-Faktor) koncert

Május 21-e szombat:
11.00 családi program – főzőiskola a gyerekeknek Kozival
15.30 főzés Buday Péter mesterszakáccsal
18.00 Puhító zenekar
20.00 Szabó Mariann (X-Faktor) koncert

Május 22-e vasárnap:
11.00 családi program – főzőiskola a gyerekeknek Kozival
15.30 főzés Buday Péter mesterszakáccsal
18.00 Domokos Fanni (X-Faktor) koncert…

Janicsák Veca – Kovács Ákos: Érintő

„Ha muszáj volna egyszer átadni a stafétát, neki szívesen adnám” – ezekkel a szavakkal konferálta fel Janicsák Veca X Faktor döntőst Ákos, saját lemezbemutató koncertjén.
Mint tudjuk Ákos és Janicsák Veca hetek óta nagy titokban készülnek a közös duettre, amiből mind a közönséget, mind a médiát sikerült kihagyniuk, így a duett valódi meglepetés lett. A május 14-ei koncerten adták elő együtt Ákos Érintő című számának duett változatát. A közönség óriási vastapssal jutalmazta Janicsák Vecát.

Vastag Csaba a TeSzedd! nagykövete

Mint arról már mi is írtunk, az X Faktor győztese Vastag Csaba az arca, annak a nagyszabású önkéntes szemétgyűjtési akciónak, amit május 21-én rendeznek meg országszerte.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Vidékfejlesztési Minisztériummal és az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködésben 2011. május 21-én országos hulladékgyűjtési akciót szervez. Több ismert emberrel karöltve Vastag Csaba, Mr. X a „TeSzedd!” akció egyik nagykövete lett.
Az RTL Klub kérdéseire válaszolva Vastag Csaba elmondta, a fő cél nála a tisztaság, s hogy ez a szemétszedési akció ne merüljön ki ebben az egy napban. Az X Faktor verseny ideje alatt megtapasztalhatta a közösség erejét, ezért az X Faktor győztes teljes mértékben hisz az akció sikerében, hogy ez után az emberek jobban odafigyelnek a szemétre és nem félnek lehajolni, hogy felszedjék.
Arra a kérdésre, hogy milyen sűrűn szokott jótékonykodni Vastag Csaba ezt válaszolta: „Az, hogy részt vehetek benne, az bennem és a környezetemben is megmozgatott valamit, és biztos, hogy május 21.-én mindenkit, egyesével arra fogok buzdítani, hogy szedjünk együtt szemetet!”

 

 

 

Forrás: www.rtlklub.hu

Takács Nikolas első koncertjére készül

Takács Nikolas X Faktor döntős az MTV Teadélután című beszélgetős műsorának vendége volt. Beszélt arról, hogy mekkora döntés is volt, hogy elindult az X Faktor tehetségkutató műsorban, annál is inkább, mert ő már 8 éves kora óta színpadon van, s a zenét és az éneklést a mai napig tanulja.
Május 27-én a Sportmax Hegyvidéki Sportcsarnokban lesz az első önálló koncertje, 14 tagú zenekarral, 8 táncossal egy nagy show-ra készül, ami egyáltalán nem egy hagyományos koncert lesz. Színházias lesz, a koncertnek lesz sztorija és lesznek meglepetés vendégek is, árulta el Takács Nikolas.
Majd végezetül saját dalát énekelte a Teadélután színpadán, A zene elkísér címmel.

Forrás: www.mtv.hu

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás