Megjelent a Gringó Sztár legújabb albuma, Pálinka Sunsrise címmel. Első hallásra azt gondolnánk, hogy a dal pálinkaivásra buzdít, de ez nem így van. Geszti Péter szerint nem a pálinkaivásról szól, hanem épp ellenkezőleg önirónikusan beszél arról, hogy mit tehet velünk a pálinka. Az X Faktor jelenleg csapat nélküli mentora szerint nem szeretjük a valóságot, épp ezért egy kellemes bódulatba akarjuk ringatni magunkat.
Geszti Péter a delmagyar.hu-nak nyilatkozva elmondta, most állástalan mentorként, ő lesz az X Faktor szeme és füle, mert nem köti semmilyen érzelem a tehetségekhez, így objektíven tudja megítélni a produkciókat.
Geszti Péter egyébként nem tartja óriási veszteségnek, hogy a Rocktenors hatodikként esett ki, hisz Wolf Kati a tavalyi X Faktorban ugyanebben az időben távozott a versenyből, s mégis hihetetlen karriert futott be.
Nézd meg a Gringó Sztár legújabb dalát!

Forrás: delmagyar.hu

Az X Faktor mentora alig látja családját az elmúlt hónapok óta, mióta teljes erőbedobással a nagyszabású tehetségkutató műsor köti le idejét. A fiatal tehetségek útjainak egyengetése mellett, saját zenekara, a Gringo Sztár további sikereiről is gondoskodnia kell.
Geszti Péter nemrég ünnepelte barátaival és mentoráltjaival lemezbemutatójának sikerét. Az összejövetelre felesége is elkísérte, aki a Blikknek elárulta Péter hiányát a kislányaik is megsínylik.
„- Szinte alig látjuk mostanában, amikor hazaér, fáradtan bedől az ágyba, és elalszik.” – mondta Ditz Edit Geszti Péter felesége.
Geszti Péternek két kislánya van, Sára és Lenke, aki mindössze nyolc hónapos.

Forrás: Blikk

A Reggeli X keretén belül Geszti Péter elhozta a nézőknek választott mentoráltjait. A csapatok kategóriában, két fiúcsapattal és egy lánycsapattal dolgozik majd együtt. Mint tudjuk a Rocktenorst, az Apollo23-at és a Hajdu ikreket irányítja műsorról-műsorra.
Nézd újra a videót!

Forrás: RTL Klub

25 év alatti lányok: – mentoruk Nagy Feró
- Kováts Vera,
- Farkas Éva,
- Abodi-Nagy Blanka,
- Bagosi Alexa,
- Gubik Petra,
- Muri Enikő,

25 év alatti fiúk: – mentoruk Keresztes Ildikó
- Barna Gergő,
- Kelemen Csaba, Lil C,
- Demes Tamás,
- Baricz Gergő,
- Oltyán Attila,
- Tarsoly Arnold,

25 év felettiek: – mentoruk Malek Miklós
- Gyúrcsik Tibor,
- Kocsis Tibor,
- Tarány Tamás,
- Borzné Kovács Violetta,
- Luther Beuka,
- Géczi András,

Csapatok: – mentoruk Geszti Péter
- Hajdu Mariann és Hajdu Bea,
- Rocktenors (Mező Márió, Mező Zoltán, Táborosi Márk),
- Wunderli Hajnalka és Czékmány Tamás,
- Angler Balázs és Simon Boglárka,
- Csotó Szilvia és Berta Kitti,
- Apolló 23.

Forrás: RTL Klub

Geszti Péter és Nagy Feró mentorok

Geszti Péter és Nagy Feró mentorok

Elindult a nagy klipverseny, mindazoknak, akik nem profik ugyan, de éreznek magukban annyi spirituszt, hogy megmutassák a világnak ők is tehetségesek.
A versenyhez kell egy saját dal és hozzá egy saját videoklip, ami 3 percnél nem lehet hosszabb.
A nyeremények észbontóak: 500 ezer forint és egy Toshiba Satellite C660D white notebook, erre még rátesz egy lapáttal az, hogy aki a zsűri befutója még profi klipet is rendezhet. A közönségdíj: két főre szóló belépőjegy az X Faktor 2011 Fináléjára.
A klipeket december 10. 19.30-ig kell feltölteni a http://www.rtlklub.hu/klipverseny/ oldalra. A klipeket Geszti Péter és Nagy Feró mentorok bírálják el!
Ne maradj le te sem róla :-)

Forrás: RTL Klub

Az X Faktor mentorai

Az X Faktor mentorai

Az X Faktor mentorai a Fókuszban beszéltek arról, hogy teljesen felkészültek az új évadra, és ki-ki új taktikát választva várja a válogatókból összegyűlt tehetségek új sorsát.
Nagy Feró kicserélődött és nem tagadja ez a műsornak is köszönhető.
Malek Miklós a válogatók idejére hazánkba utazott, ám az élő adásig újra az angyalok városában tartózkodik, és még egy nyaralást is betervezett.
Geszti Péter a siker útját követi, Janicsák Vecával közösen folytatja a műsor által ihletett munkát, hisz Péter koncertjein Vecát is láthatjuk a fellépők között.
Keresztes Ildikó már nyilván a százasával csomagolt papír zsebkendők védelmében várja az új széria X-eit.
Nem tagadhatják a mentorok, hogy rájuk most egy négy hónapos megfeszített, munka vár, ám az élmény, amit ők is szereznek és nyújtanak az RTL Klub nézőinek, megfizethetetlen.
Csak annyi a dolgunk, hogy végig izgulva a képernyők előtt várjuk 2011 Mr. vagy Ms. X-ét, a győztest.

Forrás: RTL Klub

Startol az X Faktor

Startol az X Faktor

Szeptember 3-án este 20 órától az RTL Klubon startol a joggal népszerű tehetségkutató műsor, az X Faktor.
Az élő adást Ördög Nóra immár egyedül celebrálja, míg a háttérben Király L. Norbert ragad mikrofont és kérdezi a fellépő tehetségeket, és az X Faktor hivatalos weboldalán keresztül ad hírt a show kulisszáiról.
A mentorok összetétele nem változott, ám az új évadnak megfelelően már új külsővel készült róluk fotósorozat. Továbbra is Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Nagy Feró és Malek Miklós mentorkodása alatt brillírozhatnak a versenyzők.
Nézd Te is az élő show műsort minden szombaton 20 órától az RTL Klubbon, és a megfelelő időben szavazz kedvencedre! :)

Forrás: RTL Klub

Janicsák Veca megszabadul orrhangjától

Janicsák Veca megszabadul orrhangjától

Ősszel kórházba vonul a tavalyi X-Faktor énekesnője, hogy megszabaduljon jellegzetes orrhangjától, amiért sokan kritizálták őt. Veca nyár végére tervezi műtétjét, amikor egy kicsit csillapodik a hajtás.
Janicsák Vecát orrhangja miatt anno még Keresztes Ildikó is sokat kritizálta az X Faktor alatt, úgy tűnik most ért meg az énekesnőben a kritika. Ám aggodalomra semmi ok, mert Geszti Péter Veca mentora szerint, a dús hang, amivel az X Faktor döntős rendelkezik, a beavatkozás után még tökéletesebb lesz.

Forrás: Bors

Az X Faktor döntősei is fellépnek Geszti Péter új zenekarának első koncertjén, Siófokon július 15-én.
A Gringo Sztár tavasszal alakult, s a Balaton part meghódítására készül, dallamos, fülbemászó slágergyanús dalaival. Eddig csak két tévében voltak a dalok hallhatók, de a siófoki koncerten végre a nagyközönség is megismerheti a sokféle zenei stílussal büszkélkedő zenekart.
A frontember Geszti Péter, a két énekesnő Szapszon Orsolya és Gereben Zita mellett, fellép Janicsák Veca és Shodeinde Dorka is.

Forrás: zene.hu

Geszti Péter és a Gringo Sztár

Geszti Péter és a Gringo Sztár

Június 10-én a Pap László Sportarénában osztották ki a VIVA COMET díjakat. A díjátadóról 5 előadó és egy trió elismeréssel távozott. A látványos show és fantasztikus hangulatú gálát idén is élőben közvetítette a Viva televízió.
Az esemény házigazdája Szabó Zsófi és Puskás Peti volt, a műsorvezetők pedig Eszti és Zola voltak.
A 11. VIVA COMET gála díjazottjai között „A legjobb férfi előadó” kategóriában SP lett, aki Liptai Claudiától és Bochkor Gábortól vehette át a nyereményt. „A legjobb női előadó” díját Wolf Kati vehette át. „A legjobb együttesnek járó díjat” a Children of Distance kapta. „A legjobb új előadó” díját pedig Flour vette át. A legjobb videoklip győztese Tóth Gabi Elég volt! című klipje lett. A Magyar Könnyűzenéért nevű VIVA Comet díjat pedig Geszti Péter vehette át Hernádi Judittól és Csonka Andrástól.

 

Forrás: zene.hu

X-Faktor 2011 Magyarországon - Hírek - Rajongói honlap