Mindenki csodálkozva nézte Vastag Csaba hihetetlen energiáját, amint haladt előre a siker útján, s talán titokban azt találgattuk mikor fárad ki az énekes. Mikor vesz ki végre szabadságot? Mikor élvezi végre a megérdemelt pihenést?
Az X Faktor első szériájának nyertese végre döntött, és kivette szabadságát. Balira utazott és a gyönyörű szigeten próbált lazítani, és regenerálódni. Közben a nézőkről és a rajongókról sem felejtkezett el, saját készítésű videóival kalauzol bennünket az idegen kultúrába.

Forrás: RTL Klub

A 2011-es X Faktor döntősei hat városban adtak koncertet Erdélyben. Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen több mint 10 ezren voltak kíváncsiak az X Faktorosokra.
Ekkor érezhették meg igazán a siker ízét a döntősök, mikor látták mennyire nagy szeretettel és rajongással fogadták őket a turnék helyszínein.
A Fókusz elkísérte a döntősöket a koncertek helyszíneire, Baricz Gergőt pedig szülőfalujába Borzontra, ahol Gergő édesanyja könnyes szemmel fogadta fiát.

Forrás: RTL Klub

Király L. Norbi és barátnője még a húszas éveik elején járnak. Az ilyen korú fiatalok még túl korainak tartják a gyereket, vagy mereven elutasítják az apaság, vagy anyaság kérdését. Meglepő módon – és valljuk be, ki sem néztük volna a magyar Joe Cockerből – Norbi nem érzi korainak az apaságot és örömmel várják a kis jövevényt, amiről csak néhány napja szerzett tudomást a magyar bulvármédia. Az X Faktor énekese szerint: „Nem korai a baba.”

Forrás: RTL Klub

A VV Finálén hangzott el Kocsis Tibor 2011-es X Faktor győztes első önálló dala. Tibi természetesen legelőször barátainak mutatta meg az új dalt: Gyurcsík Tibinek, és az Apollo23 tagjainak. Őket érte a megtiszteltetés, hogy Kocsis Tibi első dalát véleményezzék.

Forrás: RTL Klub

Az X Faktor 2011 legjobb énekesnője a hétvégén debütált a Madách Színházban az Én, József Attila című darabban. Enikő nagyon izgult az előadás előtt, utána már boldogan, és siker ittasan nyilatkozott.
Nézd újra a videót, érdemes!

Forrás: RTL Klub

Forrás: RTL Klub

Forrás: RTL Klub

Forrás: RTL Klub

Forrás: RTL Klub

Forrás: RTL Klub

X-Faktor 2011 Magyarországon - Hírek - Rajongói honlap