2011 legjobb női énekese Muri Enikő nemrég debütált egy igazán talpraesett, vagány dallal. Az X Faktor második helyezettje igazán odamondogatós dallal állt a közönség elé, Késő már címmel. Enikő kifejezetten a női nemnek szeretne ezzel üzenni, hogy egy nőből se vesszen ki a céltudatosság, és az erő.
A zenét a Naughty Monkey formáció szerezte, míg a dalszöveget Molnár Tamás írta. S bár a dal megjelenése nem múlt el vitakeltés nélkül, mégis lehetősége van az új dalnak akár slágerré is válnia. A vita abból alakult, hogy hozzáértők szerint a dal hasonlít Kelly Rowland Work című számához, ezért Enikőt akár plagizálással is vádolhatják.
A plagizálás vádja amúgy is megszokott már hazánkban a zenei piacon és a közéletben egyaránt, ennek ellenére Enikő menedzsere elégedett a dal fogadtatásával, s hamarosan videó klipet is forgatnak.

Forrás: napiaszonline.hu

X Faktor válogatás

X Faktor válogatás

Az X Faktor 2012-re is rengeteg a jelentkező, bizonyára sokan gondolták úgy, hogy bennük meg van az a bizonyos X. Sokan szeretnének a két sikeres évad nyomán 2012-ben is Vastag Csaba, vagy Kocsis Tibor nyomdokába lépni. Sokan szeretnének az X Faktor színpadán énekelni, és a rivaldafényben megmutatni tehetségüket. Herman Péter, az X Faktor kreatív producere egyáltalán nem volt meglepődve, mikor újságírók az RTL Klub székház előtti hatalmas tömegről kérdezték.

Táborosi Márk a Rocktenors énekese hajbeültetésre szánta el magát. Nem csak rockosan dús frizurát szeretne, hanem a tenorokra jellemző rendezett séróval is szívesen kibékülne.
Az énekest a Reflektor kamerája látogatta meg a kórházban.
Ha szeretnél részleteket látni a Rocktenors énekesének műtétjéről, nézd újra a videót, megéri!

Forrás: RTL Klub

Geszti Péter a hazai fellépések után együttesével, a Gringo Sztárral Erdélybe is nagyszabású turnéba kezd. A koncertsorozatnak 5 állomása lesz, vendégfellépőként pedig Baricz Gergő , az X Faktor harmadik helyezettje is részt vesz koncertjein.
Geszti Péter már több ízben járt Erdélyben, de nem fellépés céljából, csak, mint turista. A Székely Vágta kapcsán tárgyalt legutóbb Sepsiszentgyörgy polgármesterével, aki megerősítette, az erdélyiek szívesen látják őt és csapatát a Gringo Sztárt.

Az X Faktor első két szériájának döntősei átvették platina és aranylemezeiket. Végre Kocsis Tibor is megkapta nyereményét: a Seat Leon FR típusú autót, a luxusnyaralást, és a havi 1 millió forinthoz tartozó bankkártyáját.
Az eseményen az összes X Faktoros ott volt: Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbi, Vastag Tamás, Janicsák Veca, Kocsis Tibor, Baricz Gergő, Tarány Tamás, Kováts Vera, a Rocktenors, Lil. C, az Apollo23, Bagosi Alexa, Demes Tamás és Gyurcsík Tibor. Geszti Péter pedig a mentorokat képviselte.
A két évad X Faktor döntősei mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött: fellépések, klipforgatások, kis –és nagylemez felvételek egyaránt szerepeltek. A platina és az aranylemezeket a Sony Music jóvoltából vehették át az énekesek.

Mindenki csodálkozva nézte Vastag Csaba hihetetlen energiáját, amint haladt előre a siker útján, s talán titokban azt találgattuk mikor fárad ki az énekes. Mikor vesz ki végre szabadságot? Mikor élvezi végre a megérdemelt pihenést?
Az X Faktor első szériájának nyertese végre döntött, és kivette szabadságát. Balira utazott és a gyönyörű szigeten próbált lazítani, és regenerálódni. Közben a nézőkről és a rajongókról sem felejtkezett el, saját készítésű videóival kalauzol bennünket az idegen kultúrába.

Forrás: RTL Klub

A 2011-es X Faktor döntősei hat városban adtak koncertet Erdélyben. Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen több mint 10 ezren voltak kíváncsiak az X Faktorosokra.
Ekkor érezhették meg igazán a siker ízét a döntősök, mikor látták mennyire nagy szeretettel és rajongással fogadták őket a turnék helyszínein.
A Fókusz elkísérte a döntősöket a koncertek helyszíneire, Baricz Gergőt pedig szülőfalujába Borzontra, ahol Gergő édesanyja könnyes szemmel fogadta fiát.

Forrás: RTL Klub

X Faktor

X Faktor

2012 ismét az X Faktor éve lesz! Az énekes tehetségkutató ősszel újra jelentkezik harmadik évadával. Az énekes tehetségek már jelentkezhetnek a nagyszabású showműsorba az RTL Klub weboldalán.
Az X Faktor első évada 2010-ben, majd a második évad 2011-ben óriási sikert hozott mind az RTL Klubnak, mind a tehetségeknek, s nem utolsó sorban mindkét év legnézettebb műsora volt. A 18-49 évesek korosztályában, és a teljes lakosság körében is hódított a műsor.
A két évad sztárjai ma is nagy népszerűségnek örvendenek, nem beszélve a két Mr. X-ről: az első évad győzteséről, Vastag Csabáról és a második évad első helyezettjéről, Kocsis Tiborról. Ugyanakkor a két évad mind a 12 döntőse elmondhatja magáról, hogy a hatalmas showműsor meghozta számukra az ismertséget. Rengetegen futottak be sikeres nagylemezekkel, koncertekkel, s mindannyian a hazai zenevilág legkeresettebb tagjaivá avanzsáltak.

Király L. Norbi és barátnője még a húszas éveik elején járnak. Az ilyen korú fiatalok még túl korainak tartják a gyereket, vagy mereven elutasítják az apaság, vagy anyaság kérdését. Meglepő módon – és valljuk be, ki sem néztük volna a magyar Joe Cockerből – Norbi nem érzi korainak az apaságot és örömmel várják a kis jövevényt, amiről csak néhány napja szerzett tudomást a magyar bulvármédia. Az X Faktor énekese szerint: „Nem korai a baba.”

Forrás: RTL Klub

A VV Finálén hangzott el Kocsis Tibor 2011-es X Faktor győztes első önálló dala. Tibi természetesen legelőször barátainak mutatta meg az új dalt: Gyurcsík Tibinek, és az Apollo23 tagjainak. Őket érte a megtiszteltetés, hogy Kocsis Tibi első dalát véleményezzék.

Forrás: RTL Klub

X-Faktor 2011 Magyarországon - Hírek - Rajongói honlap