Kezdődik az X-Faktor!

Dr. Gecső Tamás:

„Itt az X világos dolog, hogy egy tetszőleges, végül is egy tetszőleges személynek akarna megfelelni.  Tehát minden bizonnyal vannak olyan kifejezéseink, amelyekben az X szerepel, gondoljunk például a matematika nyelvére.

Az extrákkal teli műsor atyja, Simon Cowell, bizonyára rendelkezik ezzel a bizonyos X-faktor-ral, hiszen manapság ő az egyik legsikeresebb producer. Az X-faktor-on kívül még számos tehetségkutatóban zsűritag.  Ráadásul Ő a legszigorúbb az összes közül. Róla egyébként nemrégen készült egy dokumentumfilm is, amit a Reflektor tévé sugároz „A minden, amit a sztárokról tudni akartál” sorozatban.

Részlet a Simon Cowel „A tehetségkutató c. filmből:

X-faktor versenyző: Fejlődnöm kell még valamiben?

Simon Cowell: Igen, Ne énekelj többet.

X-faktor versenyző: Ez az első meghallgatásom.

Simon Cowell: Nem lep meg, lehet utolsó is.

Simon Cowell karrierjét egyébként futárként kezdte, ma pedig már az egyik legjobban kereső tévés szakember.  Tavaly egy év alatt 75 millió dollárt, vagyis 13,4 milliárd forintot söpört be. De már gyerekként is nagy csibész volt.

Julie Cowel Simon anyja, Simon Cowell leveléből:

Azt írta, hogy Kedves Anya és Apa. Remélem, jól vagytok a központi fűtéses házban, ahol van meleg ennivaló. Itt a bent-lakásos iskolában nincs mit ennünk, és mindjárt megfagyunk. És bár lehet, hogy beteg leszek, de remélem végre boldogok vagytok. Simon

A műsor külföldi zsűritagjaihoz hasonlóan nálunk is a zene világából választják majd ki az ítészeket. Tehát szóba jöhet énekes, zenész, producer, vagy pl. egy lemezkiadó tagja is.

Hermann Péter producer:

Hogy ki lesz a 3 zsűritag, az legyen most még meglepetés. Egyrészt még tárgyalunk mindenkivel, másrészt pedig egy olyan zsűrit, egy olyan triót szeretnénk a képernyőre tenni, akitől majd mindenkinek leesik az álla, hamarosan.

A jelentkezőket 3 kategóriába várják: 16 és 24 év közötti fiatalok, 24 évnél idősebb énekesek, végül pedig a duók, triók és zenekarok.

Hermann Péter producer:

Minden egyes tehetségkutató műsor elindításakor bennem van a félsz, hogy vajon megtaláljuk-e azokat az embereket, akik tényleg tehetségesek, s nem fogytak-e el, és eddig mindig nagyon kellemesen csalódtam a végén, hogy nemcsak hogy nem fogytak el, hanem úgy kellett válogatnunk. Természetesen most is nagyon izgulok, hogy vajon lesz-e elég tehetség, és abban bízom, hogy ugyanez lesz a folytatás, és a casting után meg leszek nyugodva, hogy mennyi tehetség is van ebben az országban.

Dr. Czeizel Endre szerint a tehetség nagyon összetett dolog, az sem mindegy, hogy tehetségről vagy tálentumról beszélünk. A tehetség ugyanis csupán a lehetőség, de ha valaki képes azt kamatoztatni, akkor lesz belőle tálentum.

Dr. Czeizel Endre:

Azt mondják Bartók Bélára, hogy tehetséges volt. Na most szerintem ez egy nagyon súlyos sértés. És hát miért? Bartók Béla csak egy ígéret volt? Benne csak a lehetőség volt meg? Nem, hát ő megírta a második zongoraversenyt, megcsinálta a Csodálotos Mandarint. Tehát ő valóra váltotta a tehetségét. Tehát ő tálentum volt, kivételes tálentum, szokás rá mondani, hogy zseni.

A kivételes zenei tehetség az egyik legősibb tulajdonság, amiben a géneknek rendkívül erős szerepe van. Ha például a szülők tehetségesek voltak, valamilyen zenei területen, akkor valószínű, hogy az tovább öröklődik majd a gyerekeikre is.

Dr. Czeizel Endre:

Kodály Zoltánt, Bartók Bélát egy átlagos gyerekből nem lehet csinálni, ahhoz viszont gének is kellenek. Ahhoz , hogy valaki Picasso vagy Csontváry legyen, ahhoz kellenek gének. Rajzolgatni minden gyerek tud, tehát itt az a lényeg, hogy minél átlagosabb valaki, annál kevésbé fontosak a gének, és minél kivételesebb valaki, annál fontosabbak.

Tehát kivételes Tehetségek, Tálentumok figyelem!

Hamarosan lehet jelentkezni a világ legnagyobb tehetségkutatójára, a magyar győztesből pedig akár világsztár is lehet.   Hiszen Las Vegasban az összes ország X-faktor győztesei szállnak majd harcba egymással..

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás