Az X Faktor hatodik döntőjének összefoglalója

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Ahogy annak lennie kell, adásról adásra fogynak az X Faktor 12 legjobb versenyzői, nem volt ez másképp a hatodik élő showban sem.
Ám az is biztos, hogy bármelyik tehetség elmondhatja, ha már az élő adásban szerepelt, valamilyen szinten nyert is.
Nagy kedvenc tért vissza, a 2010-es X Faktor nyertese Vastag Csaba, ismét az X színpadán énekelt, ő volt az egyik extra produkció, ezzel is példát mutatva a még versenyben lévő énekeseknek, hogy minden lehetséges!
Először a Like lépett a színpadra, a Jóbarátok főcímdalával, és szinte mindegyik mentortól pozitív visszajelzést kaptak.
A lányok után Stone érkezett egy Vastag Tamás dallal, ami nem tűnt túl jó választásnak, aminek a mentorok hangot is adtak.
Stone produkciója után Szabó Dávid jött, aki Bereczki Zoltán slágerét adta elő, bár a közönségnek tetszett az előadás, a mentorok nem voltak maradéktalanul megelégedve.
Antal Timi egy Leona Lewis számmal érkezett, a mentorok hajszálnyi különbséggel elégedettek voltak Timivel, Malek Miklós még ki is szaladt a színpadra, hogy megölelje. Ettől még Nóri is meghatódott, szinte semmit nem tudott kérdezni utána Timitől.
Timi után Zámbó Krisztán következett, aki ugyan jobb volt, mint múlt héten, ám még mindig nem igazán tudja maga Krisztán sem, hogy mi történik vele a színpadon.
A szünet után Csobot Adélnak adatott meg, hogy bizonyítson, hisz előzőleg megfázással küzdött, bár a vélemények nem voltak azonosak, a lényeg mindenki gratulált Adélnak.
Oláh Gergő Stevie Wonder I wish slágerével érkezett, és tarolt, bár a mentorok egy más műfajt is várnak még Gergőtől.
A versenyzők után a Neo érkezett egy látványos, valóban extra produkcióval.
S, az eredményhirdetés után a párbajozóknak kellett bizonyítaniuk: Szabó Dávid és a Like kapta a legkevesebb szavazatot.
A produkciók alapján a mentorok a Like-ot küldték haza.
Jövő szombaton 19.30-kor a következő élő show-val folytatódik az X-Faktor 2012 az RTL Klubon, immár a legjobb 6 versenyzővel.

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás