A versenyzők családtagjai jártak az After X-ben

fotókredit: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Már megszokhatták a nézők, hogy az X-Faktor élő adása után még nem áll meg a műsor, ugyanis az After X adásában Istenes Bence tovább faggatja a versenyzőket, mentorokat. Az utóbbi adás kicsit formabontónak mondható, ugyanis néhány versenyző családtagját is megismerhettük. Szabó Ádám édesapja fia produkcióját a stúdióban nézte végig, míg a Fat Phoenix dobosának húga is a közönség soraiban volt, emellett Batánovics Lili rég nem látott nővére is vendége volt az After X-nek. A múlt heti adásban Csobot Adél volt Istenes Bence műsorvezető társa, most pedig Lőkös Kinga, a tavalyi versenyben megismert Spirit énekesnője. Az After X stúdiójában Szabó Ádám édesapja végig izgulta fia produkcióját és elmondása szerint nagyon büszke Ádámra és annak kifejezetten örül, hogy fia elsőként énekelt magyar dalt az X-Faktor 2013-as, negyedik évadában.
Izgalmak, meglepetések a második élő adásban is és természetesen hatalmas produkciók, amelyek minden bizonnyal meghatották a nézőket. Gáspár Kata színésznő, a Fat Phoenix dobosának testvére is minden alkalommal élőben követi testvére produkcióit és igyekszik hasznos tanácsokkal is ellátni Erdész Tamást.

Batánovics Lili sem rejtette véka alá érzéseit és a produkció után, el is mondta, hogy most a dalt testvérének énekelte, akit már fél éve nem látott. Erika Németországba költözött kedveséhez, így az utóbbi fél évben nem találkoztak. Nagy öröm volt mindkét lánynak a viszontlátás, Lilinek különösen jót tett a találkozás mentora, Alföldi Róbert szerint is.

forrás: RTL Klub/Sajtoklub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás