Nem szabad ezeket elhinni a kerti öntözőrendszerről

kerti öntözőrendszer
A locsolórendszerek témakörét a mai napig sok tévhit övezi. Egyesek pedig bedőlnek a hiteltelen állításoknak, nemet mondva egy olyan korszerű kerti öntözőrendszer megoldásnak, amivel kétségtelenül szebb és egészségesebb lehetne a kert. Az egyik ilyen tévhit, hogy télen nem lehet elvégezni a rendszer telepítését.
Pedig az igazság az, hogy ebben az időszakban is vállalnak munkát a szakik. Persze nem akkor, amikor annyira hideg van, hogy megfagy a föld és nem lehet normálisan ásni, vagy épp hó fed mindent. A kerti öntözőrendszer esetében egy régóta keringő álhír az is, hogy egyes alkatrészek hamar elromlanak.

Mivel egy olyan műszerről van szó, amit ugye emberek gyártanak és szerelnek össze, ezért megeshet, hogy egy bizonyos idő után valami felmondja a szolgálatot. Azonban a meghibásodások szinte minden alkalommal két dologra vezethetők vissza. Egyrészt a szakértelem hiányára az öntöző telepítésénél, másrészt pedig az öntözőrendszer helytelen karbantartására.
Amikor tehát a kerti öntözőrendszer kiválasztása a cél, akkor mindig megéri egy jól ismert, bevált brandre szavazni. A telepítést pedig tanácsos egy szakemberre bízni. Egy másik fals hiedelem, hogy a hibrid kerti öntözőrendszer egy teljesen új locsolórendszer kategória. A hibrid nem egy harmadik fajta, mivel ez csak annyit jelent, hogy több öntöző márka egyidejű felhasználásával készült el.

Sok múlik az öntözőrendszer tervezésen

Már a kezdeti lépéseknél eldőlhet, hogy mennyire lesz jó a locsolórendszer. Ezért is fontos, hogy az öntözőrendszer tervezése szakember által legyen végezve, aki pontosan tudja, hogy mitől garantált a siker. Ezen lépésnél a kertmester kitér a szórófejekre és az öntöző elemekre is. A földbe süllyeszthető szórófejek alapvetően két csoportra oszthatók.
A füves területek megöntözésére kialakított spray vagy rotoros szórófejek a működésüket tekintve nagyban különböznek egymástól. Az öntözőrendszer tervezése során ezt szükséges észben tartani. Ugye a spray modellek kis és tagolt területek tökéletes megöntözésére valók. Ezzel szemben a rotoros változatok közép- és nagy területek megöntözésére adnak megoldást.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás