Szakított az X Faktor álompár

Lewis Hamilton Forma 1-es pilóta és Nicole Scherzinger az amerikai X Faktor csinos mentora, sokáig álompárnak számított a tengerentúli celebvilágban, ám a napokban kiderült, hogy szakítottak.
A szakítás csendben és diszkréten történt, és igen prózai okok miatt. A 26 éves brit pilóta, és a nála hét évvel idősebb párja idő hiányára hivatkozva váltak külön.
Pedig még nemrég az eljegyzés és a házasság gondolata is felmerült a szerelmesek között, állítólag Nicole ujjára a gyűrű is felkerült előzőleg.
Nicole az X-Faktor miatt Los Angelesbe költözött, Hamilton pedig, mikor nem versenyzik, svájci otthonában pihen.
2010-ben már ideiglenesen szakított az álompár, lehet, hogy most is csak erről van szó?

Forrás: femina.hu

Aranybánya Cowellnek az X Faktor

Ha igazak a számadatok Simon Cowellnek az amerikai X Faktor egy-egy szériája utána 75 millió dollárral gyarapszik bankszámlája. Ezzel bizony elnyerte az amerikai televíziózás legjobban fizetett embere címet. Simon Cowell nem csak zsűritagként kap fizetést, hanem az X Faktor után járó jogdíjakból is.
S, hogy érezzük Cowell összegének nagyságát, álljon itt a többi zsűritag fizetése, ami valljuk be eltörpül az X Faktor guru járuléka mellett:
– Nicole Scherzinger 1,5 milliót, míg Paula Abdul 2,5 millió dollárt tesz zsebre.…

Cheryl Cole-t kirúgták a zsűriből

Alig foglalta el helyét az amerikai X Faktor zsűritagjai között Cheryl Cole, máris mennie kellett. Vannak, akik értetlenül állnak a döntés előtt, miért nem felelt meg a szexi Cheryl az amerikaiaknak.
Pletykák szerint a brit akcentus volt a kirúgás oka, pedig épp az amerikai X Faktor csábította a tengerentúlra az énekesnőt, aki eddig az angol tehetségkutató műsorban ítélkezett.
Úgy tűnik Cole utódját távozása után egyhamar megtalálták, Nicole Scherzinger, a Pussycat Dolls énekesnőjének személyében. Aki mellesleg Lewis Hamilton Forma 1-es világbajnok autóversenyző kedvese.

 …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás