Király L. Norbert, az X Faktor fenegyereke, örül a hirtelen jött népszerűségének

Király L. Norbert, az X Faktor fenegyereke

Király L. Norbert Kaposvárról érkezett és mindenki meglepetésére bombaként robbant be az X Faktorba. A 22 éves fiú izgatottan lépett a színpadra, ám néhány pillanat alatt az izgalom helyét valami furcsa extázis vette át. Megszólalt a zene és a táncmozdulatok láttán a nézők és a zsűritagok is nevetésben törtek ki. A produkció végén a fiatalember csak ennyit mondott Balázsnak: „Ha ütemesebb zenét hallok, akkor csak így jön ki a ritmus.”
A fiatalember nem sok időt hagyott közönségének a tánca által okozott meglepetés után, mikor énekelni kezdett, hamar egyértelművé vált a tehetsége, amit a hirtelen jött népszerűsége is bizonyít.

Norbi egy átlagos srác, fiatal, vékony, tipikusan olyan, mint a fiú a szomszédból, ám a produkciója közben pillanatok alatt felforrósodott a levegő, Malek Miklós pedig egy „hú” kiáltással jelezte, mennyire élvezi az előadást. A dal végén a zsűri véleménye egyöntetűen négy igen volt, valamint abban is egyetértettek, hogy ez a srác kicsit őrült, bár ez a fajta őrület, mint mondták, igen hasznos, kreatív őrület. A nézők a produkció végén állva tapsoltak.
Norbi bevallotta, hogy Joe Cocker a kedvenc énekesei közé tartozik, bár ő több zenét is szeret. Spontán ötlet volt, hogy jelentkezett a tehetségkutató versenyre, mivel sem túl nagy énekesi múltra nem tekinthet vissza, ha csak nem számítjuk ide az általános iskolai énekkert vagy pár amatőr együttest, ahol korábban énekléssel próbálkozott. Tény, hogy a kaposvári srác ösztönös tehetség, aki, bár sosem lépett színpadra ekkora közönség előtt, mégis egyénien oldotta meg feladatát, bizonyítva hogy egyesekben igenis létezik az a plusz adottság, az X Faktor.

Forrás: www.cooltv.hu

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás