2013 Vastag Tamás éve

2013 Vastag Tamás éve

Vastag Tamás elmondhatja 2013 az ő éve, egy részről boldog párkapcsolatban él kedvesével, másrészt főszerepet kapott Frank Sinatra, A hang című darabban, valamint a Holnaptól című számával az Eurovíziós dalverseny középdöntőjébe is bekerült. Ami természetesen annak rendje és módja szerint meg is viselte Tomit, hisz óriási volt a nyomás a jobbnál jobb produkciók láttán. Szerencsére azonban Vastag Tamást és dalát a nézők juttatták tovább a döntőbe.

Emellett Tamásnak számtalan fellépése is van, így nem csoda, ha így folytatódik az év, akkor Tamásnak kevés ideje marad lazításra, hisz párja Tünde is jócskán elfoglalt, aki Tomi bátyjával, Vastag Csabával már megkezdte a próbákat a Szombat esti láz című műsorra.…

Egy este Vastag Csabával – az RTL II műsorán

Vastag Csaba, Takács Nikolas, Muri Enikő, Baricz Gergő és Kocsis Tibor egy igazi klubkoncert hangulatát hozzák el november 25-től, öt vasárnapon keresztül az RTL II képernyőjére. Őszinte interjúk, újdonsült dalok, valamint izgalmas produkciók fémjelzik majd a különleges zenei műsort.

Vastag Csaba az X Faktor 2010-es győztese szórakoztatja majd a televízió nézőket. Vastag Csaba kedvenc dalait hozza el, valamint a nézők a kulisszák mögé is bepillanthatnak.…

Vastag Csaba és Vastag Tamás wellnesszel készültek a Karácsonyra

Egy bükfürdői wellnesshotelben hangolódtak az X Faktor jóképű fivérei a Karácsonyra, a vendégek legnagyobb meglepetésére, akik nem hittek a szemüknek, mikor a tavalyi X Faktor döntősöket felismerték a medencében.
A Vastag testvérek talán idén most először lazulnak egy kicsit, de így ünnepek előtt mindkét X Faktoros egyöntetűen egyetértett abban, hogy kell a lazítás.
„- De nem bánjuk, hogy nincs szabadidőnk, mert nagyon szeretjük, amit csinálunk. Az éneklés a hobbink – mondta a kisebbik Vastag, majd nevetve hozzátette: – Ha ráérünk egy kicsit, azonnal azon gondolkodunk, hogyan ne legyen szabadidőnk.” A Vastag testvérek feltett szándéka volt kipróbálni az összes wellness programot.

Forrás: pink.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…

Hogyan karácsonyoznak a Vastag tesók?

Már mindenki nagyban a karácsonyi hangulatot fokozza, készülődés, vásárlás, ajándék választás, mindenkinek a rémálma. De mi van a tavalyi X Faktor döntősökkel, hogyan karácsonyoznak? Lássuk Vastag Tomi válaszát:
„- Ha a tavaly karácsonyra gondolok, akkor az X Faktor jut eszembe. Az is egy ünnep volt! De idén karácsonykor más lesz, mert kicsit visszatérnek a régi idők, amikor csak öten voltunk. Anya, apa, Csaba, Balázs, és én. Jó ilyenkor kicsit újra gyereknek lenni. És otthon lenni.”
Vastag Csabát arról faggatták, mit jelent neki a karácsony, és melyik a kedvenc karácsonyi dala. Lássuk, mit mondott:
„- Nekem nincs kedvenc karácsonyi dalom, mert szerintem az ünnep akkor lesz ünnep, ha mondjuk a bejglikészítés közben a konyhában együtt énekel a család. És nem az a fontos hogy mit, hanem hogy együtt. A karácsony a kedvenc ünnepem, mert ekkora valami nyugalom száll minden emberre. Ahogy a készülődés lezajlik, és mindenki leül egy percre, az megteremti azt a nyugalmat, ami a karácsonyhoz kell!Alig várom…”

Forrás: zene.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…

Vastag Tamást ismét műtik

Az év elején volt már egy műtéte a kisebbik Vastag fiúnak, amikor egy fémdarabot kellett eltávolítani a mellkasából.
Most ismét arról szólnak a hírek, hogy az X Faktor döntősre újabb műtét vár. Tomi ugyanis nem szeretne tovább kontaktlencsét hordani, ezért vállalkozik egy szemműtétre, ami ezt a problémáját megoldaná.
Ha az orvosok mindent rendben találnak az előzetes vizsgálatok során, hamarosan a műtét is következhet.

Forrás: storyonline.hu
Forrás: RTL Klub

Vastag Tamás fellép a Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncerten

Augusztus 28-án vasárnap, 19.30 órától Máté Péter és Cserháti Zsuzsa emlékkoncert lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Az emlékkoncertet a tavalyi margitszigeti koncert folytatásaként rendezik meg, részben új előadók fellépésével. Így találkozhatunk az emlékkoncert fellépői között Vastag Tamással is, aki klasszikus Máté Péter dalt fog énekelni.…

A Vastag testvérek közös klipje

Két nap, tizenegy helyszín, két testvér. Ennyi számokban Vastag Tamás és Vastag Csaba új duettjének a klip forgatása. A duett címe: Őrizd az álmod, míg élsz. A történet arról szól, hogy az X Faktor győztes és testvére az országot biciklivel járja végig és mindenhol fotóznak is. A klipet Indián rendezte, a dal Rácz Gergő és Rakonczai Viktor szerzeménye, egyébként Indián volt, aki képekbe álmodta Vastag Tamás első klipjét is.
Békásmegyer, az Árpád hídi irodaházak, a Városliget, a Lágymányosi diáknegyed, egy családlátogatás és a velencei pecások – ezek a helyszínek mind-mind szerepelnek a videoklipben, ám a testvérpár csak a végén, a pesti éjszakában találkozik össze, már feltéve, ha visszaérnek egyszer a Hortobágyról.

Forrás: RTL Klub

Vastag Tamás nem tart az új felfedezettektől

vastag tomiVastag Tamás nem tart attól, hogy az új X Faktor széria jelentkezői kiszorítanák őt a hazai zenei palettáról. Az X Faktor döntős nem bánná, ha az új felfedezettekkel együtt kell majd dolgoznia.
„Az már csak rajtunk múlik igazából, hogy mennyire tudunk élni a felkínált lehetőségekkel. Én örülök nagyon, hogy új zenei tehetségek teret kapnak ismét. Biztos jó lesz, nagyon sok ismerősöm indult el az idei szériában, akik ügyesen eltitkolják előlem, meddig jutottak el. De ha csak fele olyan jó lesz a felhozatal, mint amilyen éneklést ők tudnak produkálni, akkor garantált, hogy fergeteges show-t fogunk kapni” – mondta Vastag Tamás.
Vastag Tamásnak több dala is van készülőben, és idén még egy albumot is szeretne kiadni.

Forrás: RTL Klub

Vastag Tomi elárulta

Vastag Tamás az RTL Klub Fél kettő című műsor vendége volt, ahol magánéletéről is elárult egy-két titkot, a mindig szűkszavú X Faktor döntős.
Tomi épp magánéletének védelmében tárt fel néhány titkot, miszerint szíve foglalt. Van barátnője.
A fiatal X Faktor sztár reméli kapcsolatuk hosszú szerelem lesz.
Vastag Tamás bátyja példájából tanulva nem szeretné, ha a sztárvilág amiben él tönkretenné kapcsolatát, így a barátnő kilétéről semmit nem árult el a fiatal tehetség.

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás