Skip to content

X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk

X-Faktor

Menu
  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek
Menu

X-Faktor 2013 – negyedik adás – akiknek sikerült!

Posted on 2013. szeptember 24. kedd

Az eddigi adásoktól eltérően a negyedik X-Faktor adásban látott fellépők közül szinte mindenkinek sikerült a Táborba jutniuk. Fantasztikus produkciókat láthatott a közönség, és már most eldönthettük nézőként, hogy kinek szurkolunk a Táborból a Mentorok Házába, majd a Döntőkbe jutásához.
A sikeres negyedik X-Faktor adás tehetséges fellépői közül mindjárt az első produkciónak sikerült a Táborba jutás, remek előadás, remek tánc, ez volt az EVS produkció.



Somogyi József produkciója hasonló sikert aratott, az ötvenkét éves énekes barátai unszolására érkezett az X-Faktorba, és távozott a Táborba!

Ezután három egyöntetű és kérdés nélküli igen következett, az egyiket Nagy-Szende Évának sikerült bezsebelnie.

Éva előadásáta Roverse négy igen értékelése követte:

A formációt pedig Nagyváradi Nelli követte, hasonlóan négy egyértelmű igennel lépett be a „Táborozók” közé:

Péterffy Lili előadásáról Geszti Péter, Alföldi Róbert, Szikora Róbert és Tóth Gabi is egybehangzóan elismeréssel beszélt, nem volt kérdés számára a négy igen.

A Sunset Strip a tinik körében népszerű Mizu című számot dolgozta fel egy olyan stílusban, ami mind a négy mentornak elnyerte a tetszését, így ők is simán jutottak tovább.

Szabó Milán a Jézus Krisztus Szupersztár egyik dalának igen drámai előadásával énekelte be magát a Tábor lakók közé, természetesen négy igennel:

Víg Dániel úgy kapta meg a négy igent, hogy gyakorlatilag fel sem volt készülve arra, hogy az X-Faktor színpadán fog szerepelni, és továbbjutásáról Tóth Gabi, Alföldi Róbert, Geszti Péter és Szikora Róbert fog dönteni. A fiatalember azonban jól szerepelt, így továbbjutása nem volt kérdés:

Somorjai Ilona a Bestiák formációból lehet ismerős, és nem csoda, ha az X-Faktor mentorait és nézőközönségét is lenyűgözte, így továbbjutása nem volt kérdés:

Eckert Anikó Táborba jutása nem volt zökkenőmentes, mivel a választott dalt elég vérszegényen adta elő, de a mentorok tudták, hogy ennél többre is képes, így második esélyt adva Alicia Keys rögtönzött számával végleg meggyőzte a mentorokat, és megkapta a négy igent.

Nádas Gábor Dávid úgy jutott a Táborba, hogy Tóth Gabi leállította a produkcióját, mert számára nem volt meggyőző, ám Geszti Péter, Alföldi Róbert és Szikora Róbert úgy gondolta megérdemel egy esélyt a fiatal tehetség.

Ismét visszatérőket köszönthetett az X-Faktor színpad a ByTheWay formáció tagjai egy másik név alatt tavaly a Mentorok Házáig jutott, így nem volt kérdés, hogy idén ismét megpróbálják. Nos, az első próbát sikeresen vették!

Pál Benjámin produkciójából is többet néztek ki a mentorok, mint amit előadott a színpadon, így az önmagát fáradtan valló énekesnek adtak még egy esélyt. Jó döntés volt, mert második nekirugaszkodásra Benjámin vette az akadályt és megkapta a négy igent.

Kiss Virág lendületesen nyitott, amit az előadása végéig sikerült megtartania, ez a fiatalos dinamizmus is hozzájárult, hogy a mentoroktól megkapja a négy igent a fiatal anyuka.

Az este meglepetése pedig Danics Dóra volt, akire egész biztosan emlékeznek a nézők, ő tavaly a Mentorházig töretlenül jutott, ám a döntőbe már nem sikerült beénekelnie magát. Könnyed stílusával, előadásmódjával ismét megkapta az első induláshoz szükséges négy igent.

Jövő héten szombaton és vasárnap a Tábor kihívásaival folytatódik az X-Faktor, amely után az RTL II-n a kulisszák mögé is bepillanthatnak a nézők az After X-ben.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

« Előző: X-Faktor 2013 – negyedik adás – akinek nem sikerült
A vasárnapi X-Faktor válogató rekordot döntött :Következő »

Navigáció

  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek

Címkék

Alföldi Róbert Antal Tímea Baricz Gergő Batánovics Lili ByTheWay Csobot Adél Csordás Ákos Danics Dóra Fat Phoenix Fehér Zoltán Geszti Péter Janicsák Veca Keresztes Ildikó Király L. Norbert Kocsis Tibor Kovács László Stone Kováts Vera Krasznai Tünde Like LiL C. Malek Miklós mentor Muri Enikő Nagy Feró Oláh Gergő Péterffy Lili Rocktenors RTL Klub Simon Cowell Szabó Dávid Szabó Ádám Szikora Róbert Takács Nikolas Tarány Tamás Tóth Gabi Vastag Csaba Vastag Tamás Wolf Kati X-factor X-Faktor X-Faktor videók X-Faktor válogatás x faktor döntő Zámbó Krisztián Ördög Nóra
©2026 X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}