Skip to content

X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk

X-Faktor

Menu
  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek
Menu

Életveszélyesen megfenyegették az X-Faktor versenyzőjét

Posted on 2010. április 2. péntek

Halálos fenyegetést kapott az a szaúd-arábiai nő, aki verseivel nyerte el az X-Faktor zsűrijének tetszését. Hissa Hilal talpig lefátyolozva ugyan, de a nők elnyomása ellen tiltakozik.

Halálos fenyegetéssel próbálták megfélemlíteni azt a négygyermekes szaúdi asszonyt, aki az arab X-Faktor tehetségkutató döntőjébe került. Hissa Hilal végig fekete csadorban szerepelt, ám versei a nők elnyomásáról szólnak. Az asszonyt sokan bírálják, de úgy érzi, bátran cselekedett.

– Mindig provokatív verseket írtam, ezzel fejeztem ki magam, hiszen a kultúránk, a vallásunk elhallgattat minket, és ezt nem szabad hagyni – nyilatkozta Hissa az AP hírügynökségnek.

A verseny szervezői szerint egy jó oldala mégis akad annak, hogy sok jelentkező csadorban áll az ítészek elé: így valóban csak a tehetség számít.

Borsonline.

« Előző: X-Factor – Dannii Minogue a kirúgás szélén
Sharon Osbourne mellimplantátuma papírnehezékként végzi :Következő »

Navigáció

  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek

Címkék

Alföldi Róbert Antal Tímea Baricz Gergő Batánovics Lili ByTheWay Csobot Adél Csordás Ákos Danics Dóra Fat Phoenix Fehér Zoltán Geszti Péter Janicsák Veca Keresztes Ildikó Király L. Norbert Kocsis Tibor Kovács László Stone Kováts Vera Krasznai Tünde Like LiL C. Malek Miklós mentor Muri Enikő Nagy Feró Oláh Gergő Péterffy Lili Rocktenors RTL Klub Simon Cowell Szabó Dávid Szabó Ádám Szikora Róbert Takács Nikolas Tarány Tamás Tóth Gabi Vastag Csaba Vastag Tamás Wolf Kati X-factor X-Faktor X-Faktor videók X-Faktor válogatás x faktor döntő Zámbó Krisztián Ördög Nóra
©2026 X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}