Skip to content

X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk

X-Faktor

Menu
  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek
Menu

A kíváncsiság a tudás alapja

Posted on 2016. január 13. szerda
Célok újragondolva
Célok újragondolva

Hatalmas szerencsém volt, ugyanis az egyetem elvégzése után szinte azonnal el tudtam helyezkedni, ráadásul tökéletesen meg is találtam a számításaimat ezen a területen.

Azt azért fontos hozzátennem, hogy kezdetben kémikusnak készültem, de 4 kemény év után be kellett látnom, hogy már nem köt le, nem érzem magam motiváltnak, hogy tovább küzdjek egy olyan diplomáért, amivel még csak el sem fogok tudni helyezkedni. Ez után jött a gondolat, hogy a nehezen megszerzett krediteket hasznosíthatnám inkább az informatika területén, és így is lett. Megcéloztam egy gyakornoki pozíciót egy neves programozó cégnél, ahol az óta főállásban tevékenykedem, egy nagyon jó csapatban.

Ami szerintem nagyon fontos, mikor egy új helyen kezdesz el dolgozni, főleg gyakornokként, hogy légy nagyon alázatos és kitartó. Emellett, igyekezz minél hamarabb bebizonyítani, hogy van helyed a cégnél, és képes leszel tovább erősíteni a csapatot. Persze van az úgy, hogy egyszerűen nem bíznak rád olyan feladatot, amivel kitűnhetnél, és nem jön semmilyen szikra, amivel felhívhatnád magadra a figyelmet. Már kezdtem magam kissé megrekedten érezni, mikor kiderült, hogy ismét visszatér a céghez egy korábbi kolléga, akitől mindenki tartott az irodában.

Mint megtudtam, azért tart tőle mindenki, mert hatalmas koponya létére teljesen kibírhatatlan, senki sem ért szót vele. Ki más mellett kapott volna helyet, mint mellettem. Onnantól kezdve rettegve léptem be az irodába minden reggel, hogy ma biztosan én leszek a kiszemelt, akiből idiótát fog csinálni valami apróságért. De egyikreggel teljes csönd fogadott, valami olyan projektet kapott, ami teljesen lekötötte, nem volt ideje mások leiskolázására. Az egész nap hasonlóan feszült szótlansággal telt.

Az ebédnél az egyik percben mindenki azon szórakozott, hogy az első munka, ami kifogott bunkó barátunkon, de a másikban pedig arcukra fagyott mosoly jelezte, hogy rájöttek ki jár a legrosszabbul mindezzel. Persze senki sem ment volna oda, hogy segíteni próbáljon. Engem viszont nagyon zavart a dolog, ráadásul égtem a vágytól, hogy kiderítsem, mi az amivel a Csaba nem tud elbánni. Kérdezősködtem és elkezdtem utánajárni a funkciónak, amivel küszködik. Tudtam mit kellene leprogramozni, de nyilván én sem tudtam, hogy hogyan, viszont nagyon hasonlított az alap egy korábban fejlesztett baráti programomhoz, ahol egy trükközéssel tudtam csak megoldani egy megálmodott mechanizmust.

Rá akartam kérdezni, szólni akartam, de tudtam, hogy ha rossz lesz, amit mondok, akkor az egész cég rajtam fog nevetni, amíg élek. Este 6-körül viszont feladtam, győzött az egóm, és mivel már mindenki más régen elment, ezért fogtam magam és odamentem. Egy legyintéssel letudta a beszélgetéskezdeményezésem, de nem hagytam magam. Gondoltam, ha maghallja a kulcs mondatot, akkor talán rám figyel, ezért egyszerűen elhadartam. Azt a tekintetet sosem felejtem el, tipikusan az a „most komolyan azt hiszed, hogy idesétálsz és megmondod nekem a tutit?!”-nézés volt.

De talán mégis mondhattam valamit, mert utána végiggondolta és elkezdett beszélgetni velem. Valami történt, mert egyáltalán nem kiabált, nem hülyézett le, hanem közösen próbáltuk felfejteni a kódokat. Mielőtt elindultam, azt mondta, hogy ha éjjel megálmodom a megfejtést, akkor szóljak. Hihetetlen, de a rettenetes srác, akit ki nem állhattak a többiek, valójában átlagos emberi lény!

Másnap kicsit késve érkezett, és mindenkinek leesett az álla, amikor oda sietett és azt mondta, hogy köszöni a segítséget, mert tovább gondolta és rájött hogyan kezdhetne vele valamit. Senki sem hitt a fülének, én pedig egy csapásra a cég kincse lettem, akiben a megmentő szóvivőt látták. De már nem is érdekelt a többek elismerése, mert annyira jó élmény volt, és olyan megtiszteltetést éreztem, hogy kivívtam egy ilyen ember megbecsülését, hogy már senkinek sem akartam többet bizonygatni semmit.  Lassan össze is haverkodtunk Csabával, és szinte őrült függőséget okozott nekünk a nehéz esetek megoldása, ez lett a szakterületem, amiben a mai napig társak vagyunk a cégnél.

Higgyétek el, néha fontos merni, bízni a tudásunkban és kiállni magunkért! Ám az egész talán meg sem történt volna a sok történet nélkül, amit másoktól hallottam és olvastam erről a szakmáról, hiszen ez indította el az érdeklődésemet a pályán.

https://www.munkatarsaim.hu/badge

badge

« Előző: Francia fordítás más nyelvekre
Thinkfun játék több száz változatban :Következő »

Navigáció

  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek

Címkék

Alföldi Róbert Antal Tímea Baricz Gergő Batánovics Lili ByTheWay Csobot Adél Csordás Ákos Danics Dóra Fat Phoenix Fehér Zoltán Geszti Péter Janicsák Veca Keresztes Ildikó Király L. Norbert Kocsis Tibor Kovács László Stone Kováts Vera Krasznai Tünde Like LiL C. Malek Miklós mentor Muri Enikő Nagy Feró Oláh Gergő Péterffy Lili Rocktenors RTL Klub Simon Cowell Szabó Dávid Szabó Ádám Szikora Róbert Takács Nikolas Tarány Tamás Tóth Gabi Vastag Csaba Vastag Tamás Wolf Kati X-factor X-Faktor X-Faktor videók X-Faktor válogatás x faktor döntő Zámbó Krisztián Ördög Nóra
©2026 X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}