Hatalmas szerencsém volt, ugyanis az egyetem elvégzése után szinte azonnal el tudtam helyezkedni, ráadásul tökéletesen meg is találtam a számításaimat ezen a területen.
Azt azért fontos hozzátennem, hogy kezdetben kémikusnak készültem, de 4 kemény év után be kellett látnom, hogy már nem köt le, nem érzem magam motiváltnak, hogy tovább küzdjek egy olyan diplomáért, amivel még csak el sem fogok tudni helyezkedni. Ez után jött a gondolat, hogy a nehezen megszerzett krediteket hasznosíthatnám inkább az informatika területén, és így is lett. Megcéloztam egy gyakornoki pozíciót egy neves programozó cégnél, ahol az óta főállásban tevékenykedem, egy nagyon jó csapatban.
Ami szerintem nagyon fontos, mikor egy új helyen kezdesz el dolgozni, főleg gyakornokként, hogy légy nagyon alázatos és kitartó. Emellett, igyekezz minél hamarabb bebizonyítani, hogy van helyed a cégnél, és képes leszel tovább erősíteni a csapatot. Persze van az úgy, hogy egyszerűen nem bíznak rád olyan feladatot, amivel kitűnhetnél, és nem jön semmilyen szikra, amivel felhívhatnád magadra a figyelmet. Már kezdtem magam kissé megrekedten érezni, mikor kiderült, hogy ismét visszatér a céghez egy korábbi kolléga, akitől mindenki tartott az irodában.
Mint megtudtam, azért tart tőle mindenki, mert hatalmas koponya létére teljesen kibírhatatlan, senki sem ért szót vele. Ki más mellett kapott volna helyet, mint mellettem. Onnantól kezdve rettegve léptem be az irodába minden reggel, hogy ma biztosan én leszek a kiszemelt, akiből idiótát fog csinálni valami apróságért. De egyikreggel teljes csönd fogadott, valami olyan projektet kapott, ami teljesen lekötötte, nem volt ideje mások leiskolázására. Az egész nap hasonlóan feszült szótlansággal telt.
Az ebédnél az egyik percben mindenki azon szórakozott, hogy az első munka, ami kifogott bunkó barátunkon, de a másikban pedig arcukra fagyott mosoly jelezte, hogy rájöttek ki jár a legrosszabbul mindezzel. Persze senki sem ment volna oda, hogy segíteni próbáljon. Engem viszont nagyon zavart a dolog, ráadásul égtem a vágytól, hogy kiderítsem, mi az amivel a Csaba nem tud elbánni. Kérdezősködtem és elkezdtem utánajárni a funkciónak, amivel küszködik. Tudtam mit kellene leprogramozni, de nyilván én sem tudtam, hogy hogyan, viszont nagyon hasonlított az alap egy korábban fejlesztett baráti programomhoz, ahol egy trükközéssel tudtam csak megoldani egy megálmodott mechanizmust.
Rá akartam kérdezni, szólni akartam, de tudtam, hogy ha rossz lesz, amit mondok, akkor az egész cég rajtam fog nevetni, amíg élek. Este 6-körül viszont feladtam, győzött az egóm, és mivel már mindenki más régen elment, ezért fogtam magam és odamentem. Egy legyintéssel letudta a beszélgetéskezdeményezésem, de nem hagytam magam. Gondoltam, ha maghallja a kulcs mondatot, akkor talán rám figyel, ezért egyszerűen elhadartam. Azt a tekintetet sosem felejtem el, tipikusan az a „most komolyan azt hiszed, hogy idesétálsz és megmondod nekem a tutit?!”-nézés volt.
De talán mégis mondhattam valamit, mert utána végiggondolta és elkezdett beszélgetni velem. Valami történt, mert egyáltalán nem kiabált, nem hülyézett le, hanem közösen próbáltuk felfejteni a kódokat. Mielőtt elindultam, azt mondta, hogy ha éjjel megálmodom a megfejtést, akkor szóljak. Hihetetlen, de a rettenetes srác, akit ki nem állhattak a többiek, valójában átlagos emberi lény!
Másnap kicsit késve érkezett, és mindenkinek leesett az álla, amikor oda sietett és azt mondta, hogy köszöni a segítséget, mert tovább gondolta és rájött hogyan kezdhetne vele valamit. Senki sem hitt a fülének, én pedig egy csapásra a cég kincse lettem, akiben a megmentő szóvivőt látták. De már nem is érdekelt a többek elismerése, mert annyira jó élmény volt, és olyan megtiszteltetést éreztem, hogy kivívtam egy ilyen ember megbecsülését, hogy már senkinek sem akartam többet bizonygatni semmit. Lassan össze is haverkodtunk Csabával, és szinte őrült függőséget okozott nekünk a nehéz esetek megoldása, ez lett a szakterületem, amiben a mai napig társak vagyunk a cégnél.
Higgyétek el, néha fontos merni, bízni a tudásunkban és kiállni magunkért! Ám az egész talán meg sem történt volna a sok történet nélkül, amit másoktól hallottam és olvastam erről a szakmáról, hiszen ez indította el az érdeklődésemet a pályán.
https://www.munkatarsaim.hu/badge
