Skip to content

X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk

X-Faktor

Menu
  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek
Menu

Alexandra Burke – ‘Hallelujah’

Posted on 2010. március 2. kedd

Alexandra Burke – ‘Hallelujah’

Alexandra Burke az angol The X Factor  ötödik évadjának győzteseként került be a köztudatba, és az azóta elkészített három toplistás kislemezével kellően bebizonyította tehetségét és így megalapozta  karrierjét.
Alexandra Burke már korán elkezdte nyitogatni szárnyait, mivel öt éves kora óta énekelget, habár sosem vett rész zenei képzéseken. Alexandra Burke kilenc évesen édesanyja mellett lépett fel, majd 12 évesen kis híján megnyerte a helyi tehetségkutató versenyt. Alexandra Burke klubokban lépett fel és egy jótékonysági koncertsorozaton is rész vett.
2005-ben jelentkezett az angol  The X Factor válogatására, de a legjobb 21 között számára végett ért a verseny, mivel akkori mentora túl fiatalnak találta a megmérettetéshez. Szerencsére nem hagyta annyiban, 2008-ban újra jelentkezett és az ekkori mentora beválasztotta az elődöntősök közé. Innentől kezdve folyamatosan ível felfele karrierje, a műsor során is folyamatosan elkápráztatta a műsor nézőit és a zsűrit egyaránt. Majd az elődöntőben Alexandra Burke a JLS nevű fiúbandával küzdött meg az első helyért és övé lett 2008 hangja.
2009 februárjában Alexandra Burke lemezszerződést írt alá az Epic Records-zel.
Az album végül őszre készült el, így októberben a boltokba kerülhetett, melyről az első kislemez, a megjelenés hetében az angol slágerlista élére került. Ekkor már számos nemzetközi sztár kezdett el érdeklődni a fiatal tehetség iránt, hogy dolgozzanak együtt.

.

« Előző: Joe McElderry az X-faktor 2009-s nyertese
The X Factor 2009 – Alexandra & JLS: Medley – Live Final :Következő »

Navigáció

  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek

Címkék

Alföldi Róbert Antal Tímea Baricz Gergő Batánovics Lili ByTheWay Csobot Adél Csordás Ákos Danics Dóra Fat Phoenix Fehér Zoltán Geszti Péter Janicsák Veca Keresztes Ildikó Király L. Norbert Kocsis Tibor Kovács László Stone Kováts Vera Krasznai Tünde Like LiL C. Malek Miklós mentor Muri Enikő Nagy Feró Oláh Gergő Péterffy Lili Rocktenors RTL Klub Simon Cowell Szabó Dávid Szabó Ádám Szikora Róbert Takács Nikolas Tarány Tamás Tóth Gabi Vastag Csaba Vastag Tamás Wolf Kati X-factor X-Faktor X-Faktor videók X-Faktor válogatás x faktor döntő Zámbó Krisztián Ördög Nóra
©2025 X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}