Geszti Péter „lépett le” Oláh Gergő nyereményautójával

Oláh Gergő átvette X-faktor nyereményautóját

Oláh Gergő, az X-Faktor 2012-es győztese kedden délelőtt ünnepélyes keretek között átvette nyereményeit. A győztes jutalma egy dominikai álomutazás, egy éven keresztül havi egymillió forint készpénz, valamint egy Nissan Juke személygépkocsi.
Gergővel nagyot fordult a világ mióta megnyerte az RTL Klub tehetségkutató műsorát: napjai fellépésekről, közönségtalálkozókról szólnak. Jelölték Az év felfedezettje-díjra, s már egy albummal is eldicsekedhet. A győztesnek járó díjak közül a havi egymillió forintos pénzösszeget már elkezdték számára folyósítani, az ünnepségen ehhez gratulált Fodor Béla, az FHB Bank prémium ügyfélkapcsolati igazgatója.
Fáradalmait egy dominikai álomutazáson pihenheti ki, a tíznapos luxusutat Molnár Anitától, az IBUSZ key account menedzserétől vehette át.
Gergő egész családja kényelmesen elfér abban a Juke-ban, melyet a Nissan felajánlásával nyert. Azonban az átadáskor akadt egy kis bökkenő: kiderült, Gergőnek még nincs jogosítványa, így hiába vehette át az autót és annak papírjait Palkovics Pétertől, a Nissan Magyarország pr és marketing vezetőjétől, azzal a szalonból ki nem hajthatott. Mentora, Geszti Péter – mintegy ismét szárnyai alá véve Gergőt – felajánlotta, szívesen lesz a sofőrje. Ezzel a volán mögé pattant és elhagyták a szalont, miközben a cd-lejátszóban Gergő dala, a Rajzolom az álmot szólt. Az X-Faktor mentorcsapatának régi-új tagja elmondta, mindhárom “fiának” drukkolt a verseny alatt, és iszonyúan örült, hogy Gergőnek végül sikerült győznie, nagyon megérdemelte.
Az autót végül aztán Gergő édesapja vezette hazáig, a győztes pedig elárulta: következő, szombati fellépésére már a Nissan Juke-kal érkezik majd. A jogosítvány megszerzése folyamatban van, így – ha minden jól megy – nemsokára már a kétgyermekes családapa vezetheti az új autót.
Az eseményen Schiwert-Takács László, az X-Faktor kreatív főszerkesztője úgy fogalmazott, az X-Faktor szinte olyan, mint egy család, ezért az ünnepélyes díjátadás az ő örömük is, nagyon büszkék Gergőre. Wisinger János, az IKO Műsorgyártó Kft produkciós igazgatója pedig azt emelte ki: az X-Faktor a csodálatos pillanatokról szól, ezt az élményt köszönte meg a győztesnek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás