Janicsák Veca tervei között nagylemez szerepel

Janicsák Veca saját első slágere alig pár napja jelent meg, máris nagy az érdeklődés iránta. A Kék angyal című dal szövegét maga Veca írta, saját életéből merített hozzá ihletett.
Az interneten több tíz ezren láttán, s a válogatás CD, amelyen hallható a dal, már alig néhány újságárusnál kapható.
Az X Faktor döntős a napiaszonline.hu-nak elárulta, hogy az Ákossal közös nagy duett után mindjárt neki is lát a nagylemezének, amit ősszel ki is szeretne adni; szeptember-októberre tervezi a nagy durranást.
Az Ákossal közös duett részleteit azonban ebben az interjúban sem fedte fel az X Faktor tehetség.

Forrás: RTL Klub

Wolf Kati a 22. helyen végzett

Azerbajdzsáni duó, Ell és Niki nyerte az 56. Eurovíziós Dalfesztivált. A két fiatal énekes a Running Scared című dallal végzett az első helyen.
Azerbajdzsán az idén negyedszer vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, és eddig mindig az első tíz között végzett. A profi előadásmódjáról elhíresült formáció győzelme mindenképp megérdemeltnek számít, és ezzel azt is kivívták, hogy a 2012-es fesztivált Bakuban rendezzék meg.
Hazánkat képviselő Wolf Kati Szerelem, miért múlsz? (What about My Dreams) című dalával a 22. helyen végzett.
Gratulálunk Kati, nálunk akkor is az első helyen végeztél! 🙂…

Király L. Norbert a legnépszerűbb a Facebookon

Akinek ma már nincs Facebook profilja, háát finom szólva is, a legkalandosabb dolgokról maradhat le.
A fészbuker.hu (a magyar Facebook oldalak trendelemző oldala) felmérése szerint a mai magyar sztároknak nem csak a folyamatos képernyős vagy rádiós jelenlét a fontos, hanem a közösségi média tudatos használata is. Ez alapján állított fel a nevezett oldal egy 25 fős toplistát, elemezve a magyar sztárok közösségi oldalakon betöltött szerepüket, a rajongótáborok nagyságát és aktivitását.
Ez alapján Király „Like” Norbert X Faktor döntős kapta a bronzérmet, Kiss Ádám humorista és Flour Tomi zenész után. Ami nem csoda, ha alapul vesszük a kutatás másik megállapítását, miszerint az RTL Klubon szereplő sztárok a legbefolyásosabbak a közösségi médiában.

Forrás: RTL Klub

X-Faktor stáb határon túli állomásai

Idén is indul az X Faktor láz! 2011 is az X Faktor éve lesz. De most sokkal könnyebben válik elérhetővé mindenki számára az álom: ha nem tudsz elmenni az X Faktor meghallgatásaira, akkor ők jönnek el hozzád!
Az RTL Klub a marosvásárhelyi Defender Production rendezvényszervező irodával közösen, május 30-án, 10 és 16 óra között szervezi meg az X-Faktor tehetségkutató verseny erdélyi meghallgatását.
A szervezők mindazon tehetséges jelentkezőket várják, akiknek eddig vagy bátorságuk, vagy lehetőségük nem volt részt venni a budapesti meghallgatásokon.
Figyeld az időpontokat, jelentkezz időben! Ehhez csak annyit tudunk hozzá tenni: Hajrá! 🙂

Forrás: http://www.defender-events.ro/

Forrás: RTL Klub

Wolf Kati külön díjat kapott

Wolf Kati még fel sem lépett Düsseldorfban, de máris díjat kapott. Az énekesnő egy német rádió elismerésével lehet gazdagabb, a rádió és a rádióhallgatók szerint ugyanis a What about my dreams? című dal a nemzetközi verseny legjobb dala.
Az X Faktor döntős egy üvegből készült violinkulcsit kapott díj gyanánt. Bár Wolf Katira az elismerés mellett nagy nyomás is nehezedik, ő ennek ellenére vigyáz arra, hogy ne bízza el magát, mindezt a Borsnak mondta.
Németország mellett Wolf Kati dalát Svédországban is a mezőny legjobb dalának választotta egy zenei szakemberekből álló zsűri, egy svéd televízióműsorban.
fotó: MTV

Forrás: RTL Klub

Wolf Kati Első X CD-je most akciósan megvásárolható

 

 


Wolf Kati Az első X

Janicsák Veca – Kovács Ákos duett

Király L. Norberthez hasonlóan, akinek nagy esélye van, hogy Joe Cockerrel duettozzon, Janicsák Veca is duettet énekel, mégpedig Kovács Ákossal. Azért is rendkívüli Ákosnak a május 14-ei nagykoncertje, mert idén ez lesz az utolsó színpadra lépése a zenésznek.
Egyelőre azonban a legnagyobb titok övezi, hogy melyik lesz a dal, amit közösen énekel majd Ákossal az X Faktor legsikeresebb női énekese.

Forrás: rtlklub.hu

Janicsák Veca CD-je most megvásárolható akciós áron


Janicsák Veca Az első X CD

Wolf Kati ott lesz a szombat esti Euroviziós Dalfesztivál döntőjében

Lezajlott az 56. Euróviziós Dalfesztivál első elődöntője, ahol 19 ország képviseltette magát. A legjobb tíz ország énekesei jutottak tovább, a szakmai zsűri valamint a nézők döntése alapján. Magyarország döntős lett!
Wolf Katinak sikerült, szombat este egyike lesz annak a 25 szerencsés előadónak, akik részt vesznek az Euróviziós Dalfesztivál döntőjén. Azt már előre tudjuk, hogy Wolf Kati 5.-ként lép a színpadra a szombati döntőben.
Wolf Kati gratulálunk! Szerintem ezek után mindenki maximális izgatottsággal várja a szombat estét.
Ahogy a düsseldorfi közvetítés magyar kommentátora megjegyezte: – úgy tűnik, az álom tovább folytatódik.

 

 

 

 

 

Forrás: RTL Klub

X Faktor búcsúkoncert

A soproni MKB Arénában búcsúzott el a közönségtől az első X Faktor csapata. Május 1-én volt az utolsó koncert, amikor az X Faktor döntősök együtt léptek fel. A közel három órás gálaműsor telt ház előtt zajlott.
Janicsák Veca, Vastag Csaba, Wolf Kati, Takács Nikolas, Király L. Norbert, Non Stop, Szabó Mariann, a sérült fiatalokból álló „Nem adom Fel!” együttessel koncertezett együtt.

fotó: Tóth Péter…

Platina és aranylemez lett az X Faktor dalokból

Az X Faktorban elhangzó dalokból több mint 140 ezret adtak el. Ebből az alkalomból május 3-án dupla öröm érhette az öt legjobb X-Faktor döntőst.
Vastag Tamás aranylemez, Takács Nikolas és Vastag Csaba háromszoros platinalemez, Király L. Norbert és Janicsák Veca kétszeres platinalemez boldog tulajdonosai lettek.
Wolf Kati, mint tudjuk igazoltan maradt távol, az Eurovíziós Dalfesztiválra próbál épp Düsseldorfban.
Az öt X Faktor döntős közös dallal köszönte meg a rajongóiknak az elismerést, ahogy Takács Nikolas megjegyezte, nem gondolta volna, hogy az emberek pénzt áldoznak a mai világban a zenére, az ő dalaikra.
Az X Faktor sztároknak innentől újabb kimondatlan feladatuk van; saját szerzeményüket kell legalább ilyen sikeres népszerűségi magasságba tornázni.

Forrás: rtlklub.hu

Vastag Tamás Az Első X CD-je megvásárolható akciós áron

Vastag Tomi Az első X

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás