Takács Nikolas mióta az eszét tudja, mindig a zene tölti ki az életét. Mostanában teljes erőbedobással dolgozik önálló albumán, amelynek A zene kísér majd az úton című száma máris megkezdte hódító útját…
Vetélytársa fotózta Vastag Csabát
SP kamerájába mosolygott Vastag Csaba, pedig mindketten a BRAVO OTTO 2011 díjának jelöltjei. A sztárok között annak ellenére nincs rivalizálás, hogy Az év férfi előadója kategóriájában gyűjtik a szavazatokat, Puskás Petivel, Brasch…
Janicsák Veca írónővé avanzsált
Janicsák Veca X Faktor döntős írói tevékenységbe kezdett, apját követve, dalokat, novellákat, verseket ír. „Nem szerettem, amikor azt mondták verselemzéskor, hogy a költő ezt vagy azt akarta a szerzeményén érteni. Egy vers…
Takács Nikolas fergeteges koncertje
Ahogy mi is beharangoztuk Takács Nikolasnak május 27-én a Sportmaxban saját önálló koncertje volt. A buli óriásira sikeredett. Az X Faktorban elhangzott dalok mellett Takács Nikolas saját szerzeményeket is előadott, valamint legnépszerűbb…
Előző évek csillagai a mostani versenyzőkről
Gomes volt az utolsó kiesője a Csillag születik 2011-nek, így most már megvan a 4 döntős: László Attila, Krizbai Teca, Szabó Ádám és az Appril Project. Azonban lássuk, hogy hogyan vélekednek a…
X Faktor sztárok egy népegészségügyi kampány élén
Népegészségügyi kampány indul Rizikófaktor néven, jelentette be az egészségügyi államtitkár Budapesten. A kampány elsősorban a fiatal, aktív éveiben lévő nőket célozza meg, s a nők körében egészségügyi problémákat okozó három rizikófaktorra hívja…
X Faktor döntős és Csillag születik döntős közös produkciója
Takács Nikolas X Faktor döntőse és Szabó Ádám a Csillag születik különc harmonikása rögtönzött közös produkcióval tisztelegtek egymás tehetsége előtt. Takács Nikolas a Hallelujah című dalt énekli, harmonikán kísér Szabó Ádám. Érdemes…
Takács Nikolas, a nagykövet
Minden élőlény számára az életet jelenti a víz, ezt a tényt gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni. A Magyar Víziközmű Szövetség a Vezetékes Vízellátás Napja alkalmából országos Guinness Rekordkísérletre hívja és várja a lakosságot…
Janicsák Veca Edvin Martonnal lép fel
A Budapesti Nyári Fesztivál június 10-én nyitja meg kapuit, ám nem minden napi programmal indít. A Mindörökké Liszt! címmel induló koncerten Edvin Marton és sztárvendégei lépnek fel a Liszt év alkalmából. Az…
Gyereknap Vastag Csabával
A tiszaligeti Turisztikai és Szabadidőközpont a helye az idei „Remondis” Városi Gyereknapnak, ami május 29-én 10 órakor kezdődik. A rendezvény sztárvendége Vastag Csaba lesz 17 órától. Egész biztosan a „lurkók” és szüleik…