A nagy beköltözés pillanatai: az X Faktor mentorainak a háza megtelt élettel

Luxus körülmények között dolgoznak az X Faktor szerencsés versenyzői, akik szombaton már az X Faktor élő adásában mutathatják meg a tehetségüket. Vasárnap már beköltöztek az új luxus szobákba, modern tervezéssel, csúcs panorámával kényeztetve őket, mindenki nagyon jól érzi magát, viszont a feszültség nagyon érződik a versenyzők között. Már első este kemény táncpróbával kezdték a munkát, másnap pedig megnéztük, hogy ki miként pakolt be és helyezkedett el szobájában.

Vastag testvérek és Takács Nikolas szomszédok lettek. Vastag Csabát éppen a reggeli fürdés után kaptuk el, a testvérével egy szobában laknak, viszont óriási rendetlenség várt minket a szobájukban. A Vastag testvérek nagy erővel dolgoznak együtt.
Takács Nikolas Gergővel együtt lakik egy szobában. Viszont Gergő kimenőt kapott az iskola miatt, így vele nem tudtunk vele beszélni.…

Németh Katica nagyon letört mikor megtudta mentora döntését

Németh Katica szíve legmélyén nagyon is számított arra, hogy bekerül a legjobb 12 versenyző közé. A döntés után rengeteget sírt, szinte alig tudott pár szót mondani érzelmeiről. Geszti Péter szerint még fiatal kora miatt nem tudja megállni a helyét az élő adásban. Érzelmileg nagyon labilisnak mutatta magát Katica, hiszen még nem találta meg teljes mértékben önmagát. Németh Katica álma összetört. De mindenképp megosztotta velünk, hogy nem fogja abbahagyni az éneklést. Semmiképpen sem változtatná meg viselkedését, nem bánta meg, hogy jelentkezett az X Faktor-ra. A műsor segített neki abban, hogy sok mindent másképp lásson, hogy alázattal álljon hozzá a zenéhez, a társaihoz. Katicát erősítette az X Faktor, nem akarja abbahagyni, szeretne még próbálkozni. A műsor után édesapját hívta fel és vele együtt hagyta el a mentora házát.

Forrás: http://www.rtlklub.hu

Megszületett Liza, Shodeinde Dóra kislánya, az X Faktor babája!

Bővült az X Faktor csapata: megszületett Shodeinde Dóra kislánya. A kis csöppség egészséges, és gyönyörű félvér kislány, aki a Liza nevet kapta szüleitől. Az X Faktor csapata befogadta és Dóra mentora, Geszti Péter elvállalta, hogy még pelenkázni is segít Dórának. Shodeinde Dóra együtt a kisbabával fog beköltözni a mentora házába, ahol együtt lehet a csöppséggel. A kicsike éjszaka nagyon jól alszik, ám Dóra meg akarja szoktatni, hogy éjszaka csakis pihenjen és nappal legyen inkább ébren, így neki is sokkal könnyebb lesz, ha ki tudja magát pihenni. Dórának segítsége is lesz, édesanyja mindig ott lesz, ha éppen neki próbákra kell mennie.
A jövőbeli terveiről Dóra annyit mesélt el nekünk, hogy mindenképp szeretne nagy koncerteket adni, énekelni, együtt nevetni vagy éppen együtt sírni a közönséggel. Dóra egyébként már most rengeteget énekel a kislányának is.
Gratulálunk!

Forrás: http://www.rtlklub.hu

A nézők véleménye az X Faktor mentorainak döntéséről

A nézők véleménye az X Faktor mentorainak döntéséről megoszlik, de feltűnően sok olyan nézőnk ír tegnap óta bejegyzést akik nem értenek egyet az X Faktor mentorok döntésével.
Természetesen az X Faktor blog továbbra is minden kedves néző rendelkezésére áll, hogy elmondja véleményét de sajnos kénytelenek vagyunk moderálni azokat a megnyilvánulásokat, ahol bárkit trágár szavakkal illetnek, illetve vulgáris vagy sértő kifejezéseket használnak.
Az Önök véleménye számunkra nagyon fontos és igyekszünk ez után is lehetőleg változtatás nélkül közölni az Önök véleményét.
További jó szórakozást az X Faktor műsorhoz és az X Faktor blogon található többi tartalomhoz. …

A legjobb és a legszerencsésebb 12 versenyző, aki bekerült az X Faktor élő döntőbe

A legszerencsésebb 12 versenyző, akikkel jövőhéten már az X Faktor élő műsorában találkozni fogunk:

Király L. Norbert
Vastag Tamás
Takács Nikolas

Summer Sisters
Non Stop
Körősi Mimi és Szakács Gergely

Shodeinde Dóri
Domokos Fanni
Janicsák Veca

Szabó Mariann
Wolf Kati
Vastag Csaba…

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás