Skip to content

X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk

X-Faktor

Menu
  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek
Menu

Szombaton indult az X-Faktor

Posted on 2014. szeptember 8. hétfő

Szombaton indult az X-Faktor
Szombaton indult az X-Faktor
Szombaton debütált a népszerű tehetségkutató első válogatója, ahol nemcsak örömkönnyekben lehetett gyönyörködni, hanem sok versenyző mosolyt is csalt az arcokra. A mentorok új felállásban várják a versenyzőket. Geszti Péter helyét Little G Weevil vette át, aki nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik és megígérte, hogy szigorúan, ám igazságosan áll majd a versenyhez. Az X-Faktor mezője igencsak színessé vált idén is. Elsőként a Bolygó nevű bolygóról érkező négy szuperhős kapott azonnal négy igent a mentoroktól, akik azonnal tovább is mentek, igaz, hogy inkább külsejükkel hódítottak, mintsem az énekhangjukkal. Fidrik János speciális nadrágban érkezett a mentorok elé, de sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy továbbjusson.
Izgalomban sem volt hiány, hiszen Fábry Pál majdnem felgyújtotta az X-Faktor stúdióját produkciója közben. Kurja István, hetvenéves nyugdíjasként, bikiniben érkezett a színpadra, ahol a Pancsoló kislányt adta elő. Kovács Anikó sikeresen továbbjutott, még akkor is, ha a vonatot lekéste és stoppal érkezett meg Budapestre. Újabb igent zsebelt be Rós Sarolta, Torti Laura, Németh Márk, Némethy Brigitta, Bíró Mónika, Szigeti Júlia, Gotthard Ádám, Rosewood és Simon Fruzsina. Következő körbe jutott Óvári Dániel, Vass Lajos Márk, Beke Éva, Ilyés Jenifer, Bartus A. Barbara, Kovács Veronika és Hevesi Tibor is. Természetesen voltak olyanok is, akik sajnos nem jutottak el a táborig, mint például Tóth Ádám, Lakatos Bence, a Mulatós fiúk, Kázmér Anita Jázmin, Pörneki Anikó, Erdélyi Csilla, Erdei Kristóf, Boros Eleonóra, Veszelka Tamás.

« Előző: Az X-Faktor mentor asszonya nem bírta könnyek nélkül
Elindult az X-Faktor! :Következő »

Navigáció

  • Internet
  • Partnerek
  • Receptek

Címkék

Alföldi Róbert Antal Tímea Baricz Gergő Batánovics Lili ByTheWay Csobot Adél Csordás Ákos Danics Dóra Fat Phoenix Fehér Zoltán Geszti Péter Janicsák Veca Keresztes Ildikó Király L. Norbert Kocsis Tibor Kovács László Stone Kováts Vera Krasznai Tünde Like LiL C. Malek Miklós mentor Muri Enikő Nagy Feró Oláh Gergő Péterffy Lili Rocktenors RTL Klub Simon Cowell Szabó Dávid Szabó Ádám Szikora Róbert Takács Nikolas Tarány Tamás Tóth Gabi Vastag Csaba Vastag Tamás Wolf Kati X-factor X-Faktor X-Faktor videók X-Faktor válogatás x faktor döntő Zámbó Krisztián Ördög Nóra
©2026 X-Faktor Magyarországon 2014 – hírek – sztárok – videók – interjúk | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}