Wolf Kati Düsseldorfba utazik

Mint ismeretes az 56. Eurovíziós Dalfesztiválon Wolf Kati képviseli Magyarországot, a What about my dreams? (Szerelem, miért múlsz?) című dal angol-magyar verziójával.
Azért rendezheti Németország és az NDR német közszolgálati televízió az idei, 56. Eurovíziós Dalfesztivált, mert tavaly Lena Meyer-Landrut győzött Satellite című dalával Oslóban.
Wolf Kati a verseny 12-i elődöntőjében tizenötödikként adja elő dalát. Az elődöntőket május 10-én és 12-én, a döntőt 14-én rendezik. A projektvezető Várkonyi Attila, a sajtótájékoztatón elmondta, az Eurovíziós Dalfesztivált várhatóan 130 millió ember követi majd a televízión keresztül, a helyszínen, a düsseldorfi Esprit Arenában pedig mintegy 30-35 ezer ember.
Wolf Kati X Faktor döntős olyan magyar előadók után képviselheti idén hazánkat, mint Bayer Friderika 1994-ben, a NOX 2005-ben, Rúzsa Magdi 2007-ben, Csézy 2008-ban, Ádok Zoltán 2009-ben.
Az Euorvíziós Dalfesztivál nyomán több győztes is világsztár lett később, hogy csak az ABBA-t, vagy Céline Diont említsük, s csöppet sincs kizárva, hogy a mi Wolf Katinkra is hasonló ismertség vár.

Forrás: MTI

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás