Több ezren vettek részt az X-Faktor első válogatásán

Megkezdődött az X-Faktor előválogatása: tömeg, útlezárás, kamerák. Anglia legsikeresebb tehetségkutató versenye idén ősszel veszi kezdetét hazánkban. Hétvégén több ezer bátor és tehetséges jelentkező várta, hogy sorra kerüljön. A verseny szervezői egy alkalmi karaoke színpaddal lepték meg a várakozókat, ahol bárki megmutathatta, hogy mire képes. Közben pedig fellépett Horváth Tamás, Varga Viktor, Tabáni István oldva a jelentkezők izgalmait, hiszen ők már tudják, hogy milyen hangulata, feszültsége is van egy ilyen versenynek.…

Geszti Péter: vár az X-Faktor zsűrije

Geszti Pétert nehéz beskatulyázni, hiszen több területen számot adott tehetségéről. Úgy tudni, ősztől újabb szerepben is kipróbálja magát: helyet kap az X-Faktor zsűrijében.

 

Önnel kapcsolatban azt tartják az emberek, hogy bármihez nyúl, arannyá válik a kezében. Sikeres a reklámcége, írt jó néhány dalszöveget, ott volt a Rapülők, a Jazz+Az együttes, megvalósította a Nemzeti Vágtát és még megannyi mindent, amit nem soroltam fel.

Geszti Péter – Lehet, bár sokan azt felejtik el, hogy mindezekért reggeltől estig dolgozom. Arról nem is beszélve, hogy anyagilag nem mindig térül meg a munkabefektetés, igaz, a legtöbb esetben nem is a pénz motivál.

Volt már olyan projektje, amit kudarcként élt meg?

Geszti Péter – Persze. Szerintem a sikertelenséget is meg kell élni, hogy becsülni tudjuk a sikert. Nekem is akadt már rosszul sikerült reklámkampányom, de kudarcnak számított a televíziós kvízműsorom, a Gesztiméter bukása is.

Ellenben a Nemzeti Vágta évről évre népszerűbb.

Geszti Péter – Idén már előfutamokat is rendeztünk. Április végétől az ország tizenhárom vidéki településén versenyenként minimum tizenöt indulóval mérhetik össze a tudásukat a közösségüket képviselő lovasok. De a budapesti vágta is hoz újdonságot a tavalyihoz képest. Lesz még egy lovaspálya teljesen más versenyszámokkal, és felvonultatjuk az ország tájegységekre bontott konyháját is.

A zenélés nem hiányzik?

Geszti Péter – Folyamatosan foglalkozom azzal is. Két számot már írtam az Első Emelet készülő új lemezére, és már a harmadikhoz is hozzákezdtem. Sőt, Novák Péterrel közösen készítünk egy különleges színházi estet Rúzsa Magdinak. És rengeteg saját dalom is lapul a fiók mélyén, úgyhogy lehet, hogy egyszer én …

Különbözik valamiben a Megasztár az X-Faktortól?

A Megasztár az évek alatt folyamatosan mutálódott, idén azzal dobják fel a műsort, hogy csoportok is jelentkezhetnek a versenybe. Ebből a szempontból növelték a hasonlóságot a konkurens X-Faktorral, ahol ezt szintén lehet. Viszont a Megasztárral szemben az X-Faktorban nem az év hangját, hanem az év előadóját keresik.

Valószínűleg versenyzőként sem volt egyszerű a helyzet, amikor arról kellett dönteni, hogy a nagyjából párhuzamosan induló Megasztár 5-be vagy az első hazai X-Faktorba adja be valaki a jelentkezését, de nézőként talán még kevésbé érződik a különbség a két verseny között. Egy biztos: 2010 a tévében az éneklés éve lesz Magyarországon. Különösen akkor igaz ez, ha a TV2 Megasztárja és az RTL Klub X-Faktora mellé odavesszük még a Viasat3-on induló Cég hangját is, ami ugyan nem tehetségkutató, hanem reality, de a lényeg, hogy különféle vállalatoknál dolgozó emberek énekelnek benne adásról adásra.…

Az év ütközete: Megasztár kontra X-Faktor

Az RTL és a Tv2 is azt szeretné, hogy az ő tehetségkutató műsoráról szóljon az év. Rengeteg pénzt fektetnek a műsorokba, megpróbálják egymást lenyomni a castingokon, mivel csak egy műsor nyerhet. A Megasztár nagy érzelmeket ígér, az X-faktor a showbiznisz valóságát. Trükkök és tervek az év médiaháborújában.

Az országos kereskedelmi tévéknek nem volt jó évük tavaly: míg 2008-ban még 57,3 százalékos volt a két adó együttes közönségaránya, addig 2009-ben csak 52,8 százalék, ráadásul a két adó reklámbevételei a hivatalos adatok szerint is 20,85 százalékkal zuhantak. És ez csak a listaár, a csökkenés ennél valójában durvább, ha figyelembe vesszük, hogy a csatornák egyre nagyobb árengedményekkel próbálják maguknál tartani a hirdetőket.…

X-faktor válogatás Magyarországon

Jelentkezz Te is a világ legsikeresebb és legnagyobb tehetségkutató versenyébe! Az X-factor magyar verziója ősszel indul.

Az X Factor jelenleg Európa legnagyobb és legnépszerűbb televíziós tehetségkutató műsora. A műsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy az évek során nemcsak Angliában, de egyre több országban tesz szert rendkívüli nézettségre.

Az X-Faktor nem más, mint az a bizonyos megmagyarázhatatlan plusz, amitől valaki több, jobb, ismertebb és elismertebb lesz, mint mások. A sztárrá válás lehetősége tehát mindenki számára adott. A show legfőbb célja, hogy kivételes tehetségű énekeseket találjon, de emellett a külső megjelenés, a személyiség, a színpadi jelenlét és a tánctudás is fontos szerepet kap adásról-adásra.…

Presserért harcolt a TV2 és az RTL Klub

Presser Gábor válogathatott a kereskedelmi csatornák ajánlatai között – tudta meg a Bors. Értesülésünk szerint a rockikont a TV2 és az RTL Klub is csábította zenei tehetségkutatójának zsűrijébe.

JOLLY JOKER – Ősztől zenei tehetségkutatókkal versenyez a nézők kegyeiért a két nagy kereskedelmi tévécsatorna: a TV2 a Megasztár 5-öt indítja útjára, az RTL Klub pedig az angol XFaktor magyar változatát készíti el. Információink szerint az előkészületekkel a TV2 halad jobban, ott már javában zajlik a válogatás, sőt a zsűri is összeállt.

Presser Gábor szakértelme megkérdőjelezhetetlen, így ideális zsűritag bármely zenei tehetségkutatóban
Fotó: Móricz István

X-Faktor Magyarország

Az X-Faktor Magyarország a magyar versennyel kapcsolatos videók, képek és hírek megosztására létrehozott oldal.
Oldalunkra a verseny folyamán felkerülnek majd a versenyzők videói és a versenyzőkkel kapcsolatos hírek érdekességek, hozzászólások engedélyezésével, hogy aktívan teljen mindenkinek a versenyidőszak.

Egyéb partnereink:

Regionalisbank.info.…

Visszatér Stohl András! Az X-Faktort fogja vezetni

Nemrég állt fel a reggeli műsor székéből, most pedig újat kap.

Egy hete még csak annyit nyilatkozott Stohl András, hogy ha a csatorna felkéri, elvállalja az X-Faktor vezetését. A színész az Operabálon megerősítette: hivatalosan is kezet rázott az RTL Klubbal. „Igaz a hír, és már hivatalos is: elvállaltam az X-Faktor vezetését” – tette hozzá Stohl, aki néhány hete hagyta ott a Reggeli című műsor vezetését.

„Nem titok, valóban Stohl Andrást kértük fel, aki elvállalta a műsor vezetését. A párja az idén újra Ördög Nóra lesz” – árulta el Rényi Ádám, a csatorna kommunikációs igazgatója a napilapnak.

axel.hu.…

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás