Sikeres koncertet adtak Erdélyben az X Faktor döntősök

A 2011-es X Faktor döntősei hat városban adtak koncertet Erdélyben. Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen több mint 10 ezren voltak kíváncsiak az X Faktorosokra.
Ekkor érezhették meg igazán a siker ízét a döntősök, mikor látták mennyire nagy szeretettel és rajongással fogadták őket a turnék helyszínein.
A Fókusz elkísérte a döntősöket a koncertek helyszíneire, Baricz Gergőt pedig szülőfalujába Borzontra, ahol Gergő édesanyja könnyes szemmel fogadta fiát.

Forrás: RTL Klub

Ősszel ismét X Faktor!

2012 ismét az X Faktor éve lesz! Az énekes tehetségkutató ősszel újra jelentkezik harmadik évadával. Az énekes tehetségek már jelentkezhetnek a nagyszabású showműsorba az RTL Klub weboldalán.
Az X Faktor első évada 2010-ben, majd a második évad 2011-ben óriási sikert hozott mind az RTL Klubnak, mind a tehetségeknek, s nem utolsó sorban mindkét év legnézettebb műsora volt. A 18-49 évesek korosztályában, és a teljes lakosság körében is hódított a műsor.
A két évad sztárjai ma is nagy népszerűségnek örvendenek, nem beszélve a két Mr. X-ről: az első évad győzteséről, Vastag Csabáról és a második évad első helyezettjéről, Kocsis Tiborról. Ugyanakkor a két évad mind a 12 döntőse elmondhatja magáról, hogy a hatalmas showműsor meghozta számukra az ismertséget. Rengetegen futottak be sikeres nagylemezekkel, koncertekkel, s mindannyian a hazai zenevilág legkeresettebb tagjaivá avanzsáltak.…

Király L. Norbi apa lesz

Király L. Norbi és barátnője még a húszas éveik elején járnak. Az ilyen korú fiatalok még túl korainak tartják a gyereket, vagy mereven elutasítják az apaság, vagy anyaság kérdését. Meglepő módon – és valljuk be, ki sem néztük volna a magyar Joe Cockerből – Norbi nem érzi korainak az apaságot és örömmel várják a kis jövevényt, amiről csak néhány napja szerzett tudomást a magyar bulvármédia. Az X Faktor énekese szerint: „Nem korai a baba.”

Forrás: RTL Klub

Kocsis Tibor első dala

A VV Finálén hangzott el Kocsis Tibor 2011-es X Faktor győztes első önálló dala. Tibi természetesen legelőször barátainak mutatta meg az új dalt: Gyurcsík Tibinek, és az Apollo23 tagjainak. Őket érte a megtiszteltetés, hogy Kocsis Tibi első dalát véleményezzék.

Forrás: RTL Klub

X Faktor koncertek Erdélyben

Elindult az X Faktor erdélyi koncertje. Öt erdélyi városban lépnek fel az X Faktor döntősök. Február 28. és március 4. közötti időszakban a legjobb 8 énekessel találkozhatnak az Erdélyiek. Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen, köztük természetesen Baricz Gergővel, a legsikeresebb erdélyi résztvevővel.
A marosvásárhelyi koncert után közönségtalálkozóra is sor kerül, a hely sportcsarnokban.

Forrás: RTL Klub

Kocsis Tibor nem kapta még meg nyereményét

Kocsis Tibor, az X Faktor 2011 győztese továbbra is nyeremény nélkül. Mint tudjuk a nyertesnek autó, és 1 millió forint jár egy éven keresztül, ennek ellenére Kocsis Tibor még egy fillért sem kapott.
„- Nagyon várom már, hogy megkaphassam a nyeremény autót, hisz már megígértem az X faktoros társaimnak, hogy elviszem őket egy körre.” – mondta Tibi a Blikknek.
Természetesen az X Faktor 2011 győztese megkapja az őt megillető Seat Leon gépkocsit, és a 12 millió forint első részletét, az ügyintézés folyamatban van. Ezt az RTL Klub üzente a Blikk kérdésére.

Forrás: blikk.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…

Az X Faktor lett az év televíziós produkciója

Az RTL Klub két díjat is átvehetett a megrendezésre kerülő február 4-i Story Gálán. Az X Faktor 2011 lett a hetilap szerint az év televíziós produkciója, ezzel már második alkalommal kapott elismerést az RTL Klub tehetségkutató show műsora.

Forrás: storyonline.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub…

Hogyan tovább Muri Enikő?

Muri Enikő mindig is úgy érezte neki a színpadon a helye. S szerinte az X Faktor második helye a lehető legjobb döntés szerint születhetett.
Most saját önálló életet kezd, albérletbe költözik, első alkalom lesz, hogy egyedül fog élni. Arra viszont mindenképp figyelnie kell, hogy kinek adja oda a szívét.
Mivel az utóbbi hónapokban csak az X Faktorról szólt az élete, most válaszút elé állt, ő is óriási lehetőséggel a kezében léphet tovább. Csak az a kérdés hogyan használja ezt a lehetőséget, mert az X Faktor mindenképp garancia a befutásra, a sikerre. Garancia volt már tavaly is, Takács Nikolas, Wolf Kati, Janicsák Veca, és Király L. Norbi esetében. Annak ellenére, hogy Muri Enikő színésznek tanul, úgy érzi nem ezen az úton fog tovább haladni.
Nézd újra videót, érdemes!

Forrás: RTL Klub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…

Tarány Tamás hatalmas lehetőséget kapott az X Faktorral

Tarány Tamás a negyedik helyen végzett az X Faktorban, ám úgy érzi mégis hatalmas lehetőséggel ajándékozta meg az ég, s mindent megtesz azért, hogy élni tudjon ezzel a lehetőséggel. Egyáltalán nem szomorú a kiesés miatt, annak ellenére, hogy ő is, mint mind a 12 döntős dobogós szeretett volna lenni. Bár Tamás nem tudja, hogy a Tolna megyeiek milyen mértékben szavaztak rá, minden szavazatért hálás. Mivel a külvilágtól kicsit el volt szigetelve a verseny ideje alatt a felkészülések miatt, így leginkább csak a Facebookon keresztül értesült az emberek szeretetéről. Pályáját most rock vonalon akarja elindítani, de hallgatóbarát, rádióbarát dalokat szeretne készíteni. Úgy érzi sok mondanivalója van az emberek számára.

Forrás: teol.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás