X Faktor nyolcadik döntő – Összefoglaló

Az X Faktor nyolcadik élő döntőjére már csak öt versenyző maradt, s abból is valakinek törvényszerűen távoznia kellett.
A még versenyben lévő tehetségek: Kováts Vera, Baricz Gergő, Muri Enikő, Tarány Tamás, Kocsis Tibor volt. Két-két dallal álltak szombat este a színpadra, egy külföldi és egy magyar slágerrel.
A versenydalokat követően, az eddig kieső ex-versenyzők George Michael tiszteletére adtak elő egy számot tőle. Mint tudjuk, a világsztár súlyos betegségből lábadozik. Utána következett az est fénypontja és két sztárvendége: Takács Nikolas, a tavalyi X Faktor második helyezettje, és a portugálok sztárja Aurea. A nemrég megjelent közös duettjüket adták elő Magyarországon először csak az RTL Klub X Faktor színpadán.

Az eredményhirdetés szorongó pillanatai következtek, öt versenyző állt a színpadon, akik közül csak három juthatott tovább párbaj nélkül. A legkevesebb szavazatot Baricz Gergő és Kováts Vera kapta.
A zsűri abban egyetértett a párbajdalok értékelése során, hogy mindkét fél alulteljesített, szinte egy mentornak sem tetszettek az előadott produkciók. Mivel a szavazások döntetlenre sikeredtek – Nagy Feró és Malek Miklós Kováts Vera mellett, Keresztes Ildikó és Geszti Péter Baricz Gergő mellett tette le a voksát – Ördög Nórinak kellett kimondania a végső szót.
Ördög Nóri felolvasta, hogy a nézők szavazatai alapján Kováts Verának ért véget az X Faktor 2011.
Kováts Verával és az eddig kiesett versenyzőkkel ma találkozhatnak a rajongók, a Corvin Bevásárlóközpontban koncertet adnak 19.00 órától.

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás