Kocsis Tibor, az X Faktor 2011 győztese továbbra is nyeremény nélkül. Mint tudjuk a nyertesnek autó, és 1 millió forint jár egy éven keresztül, ennek ellenére Kocsis Tibor még egy fillért sem…
Kategória: X-Faktor
Az X Faktor lett az év televíziós produkciója
Az RTL Klub két díjat is átvehetett a megrendezésre kerülő február 4-i Story Gálán. Az X Faktor 2011 lett a hetilap szerint az év televíziós produkciója, ezzel már második alkalommal kapott elismerést…
Hogyan tovább Muri Enikő?
Muri Enikő mindig is úgy érezte neki a színpadon a helye. S szerinte az X Faktor második helye a lehető legjobb döntés szerint születhetett. Most saját önálló életet kezd, albérletbe költözik, első…
Tarány Tamás hatalmas lehetőséget kapott az X Faktorral
Tarány Tamás a negyedik helyen végzett az X Faktorban, ám úgy érzi mégis hatalmas lehetőséggel ajándékozta meg az ég, s mindent megtesz azért, hogy élni tudjon ezzel a lehetőséggel. Egyáltalán nem szomorú…
Végre együtt lehettek az X Faktor szerelmesei
Együtt karácsonyozott az X Faktor szerelmespárja. Baricz Gergő ugyanis Kováts Vera szüleinél ünnepelt. Bár próbálták titokban tartani kapcsolatukat, mivel egyikőjük sem szeretett volna a verseny alatt komolyabb érzelmi kapcsolatba bonyolódni. Ám most,…
Dübörög az X Faktor gépezet
Az X Faktor fináléjában végzett három énekes egész februárig le van kötve fellépésekkel. Csak januárban, a három finalista a 12 döntőssel együtt közel 20 turnéállomásra látogatnak el. Emellett pedig számos egyéni fellépésük…
Az idősebb Kocsis focistát akart fiából
Kocsis Tibor előbb sorsolási menedzser, majd idén X Faktor győztes és nyereménymilliomos lett egyszerre. Tibó sikerének mind a család, mind a lajosmizsei rokonság nagyon örül. Az idősebb Kocsis Tibor fiából focistát szeretett…
A titok: miért nem Muri Enikő nyerte az X Faktort?
Sokan azt gondolták, hogy végre akár nő is nyerhetné az idei X Faktort. Ez nem így történt most sem, a nyertes Kocsis Tibor lett. A megkérdezett pszichológus szerint, mindez azért van, mert…
Wolf Kati először osztott ételt a rászorulóknak
Ezer adag meleg ételt osztott szét az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai Budapesten. Wolf Kati a tavalyi X Faktor döntőse jószolgálati nagykövetként első alkalommal osztott ételt a rászorulóknak. Volt, olyan, akinek nem csak az…
Takács Nikolas adventi koncertsorozata Nagyváradon
December 21-én este, Hallelujah! Köszönöm az Úrnak címmel adventi koncertet adott Takács Nikolas a nagyváradi Szigligeti Színházban. A tavalyi X Faktor döntős nem érkezett most sem egyedül, saját zenekara kísérte az adventi…