Nem gondolták volna, mikor közölték velük, hogy „menjetek haza”, hogy alig néhány perc múlva, már bőrönddel a kezükben, szinte az ajtóból kell visszafordulniuk.
Varjú René, Nánássy Tibor és Kumich Tamás az After X stúdiójában már csak mosolyogtak a Táborban történt dolgokon.
Mikor közölték velük, hogy kellenek, de csakis hármasban együtt, egyből igent mondtak a lehetőségre.
A frissen alakult trió az After X-ben elárulta, hogy nem így tervezték ugyan, de kifejezetten örültek ennek a felajánlásnak.
„- Nem is ismertük egymást abszolút, teljesen új volt ez az egész, hogy összeraktak minket egy csapatba. Ennek ellenére megvolt az összhang.” – mondta Varjú René.
Az újdonsült fiúcsapat most egymás X Faktor génjeit erősítheti, talán így könnyebb lesz a győzelem felé vezető út.
„- Szerintem nem fogjuk megbánni, ezt a lehetőséget, mert hasonló természetünk van mindhármunknak.” – mondta René az After X-ben.
Forrás: Cool tv
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence…