X-Faktor 2013 – első adás – akik mosolyt csaltak az arcokra!

A 2013-as év első adásában, ahogy az már lenni szokott minden volt. Nevetés és könnyek, az új generációs X-Faktor versenyzők egyszerre csaltak mosolyt és könnyet a mentorok szemébe. Ám mi, nézők ettől érezhetjük úgy, hogy bizony, kerek a világ! Szerencsére az érdekes és mosolyt fakasztó jelentkezők mellett több „csiszolatlan gyémánt” is feltűnt!
Immár a negyedik X-Faktor évad indult útjára tegnap este, és hiába az eltelt évek tehetséget próbáló évadai, idén is hosszú sorokban kígyóztak a megmérettetésre a tehetséges és kevésbé tehetséges ifjak és idősebbek. Idén újításképp a zenekarok is megmutathatják ország-világnak tehetségüket.

A mentorok: Tóth Gabi, Alföldi Róbert, Geszti Péter és Szikora Róbert a versenyzők mellett hasonlóan izgatottak voltak.

A zenekarok is olykor meglepő pillanatokat okoztak a mentoroknak, mint a punk-rockot játszó Mátranovák Company, akiknek sokkoló stílusa egyedül Szikora Róbertnek jött be, így számukra egyhamar véget ért az X-Faktor.

Lehullt a lepel, kik lesznek az X Faktor mentorai

Annyi, de annyi találgatás után végre kiderült, hogy kik lesznek az X Faktor idei mentorai. Mondanunk sem kell, hogy óriási meglepetésként érte az X Faktor rajongóit. Geszti Péteren kívül teljesen új arcok jelentek meg, és nem kizárt, hogy ez a váltás jótékony hatással is lesz az X Faktor új szériájára, hisz a mentorok közé olyan színes személyiségeket választottak be, mint: Tóth Gabi, Alföldi Róbert, Szikora Róbert, és az oszlopos tag: Geszti Péter.

Geszti Péter versenyzője a tavalyi X Faktorban nyert, és ő több év tapasztalatait tudja felhasználni az idei versenyben.

X Faktor évadzáró

X Faktor évadzáró

 

 

 

 

Az X Faktor hivatalos Facebook oldalán különös kéréssel fordultak a rajongókhoz, most mindenkinek lehetősége van jelentkezni egy megismételhetetlen talk-showba, aki ír az RTL Klub xfaktor@rtlklub.hu címére:

„Minden szombaton nézed az X-Faktort? Rajongásig szereted a kedvencedet? Van olyan versenyző, akit ki nem állhatsz? Felháborít a mentorok véleménye? Kiborít a szavazások eredménye? Kiesett a kedvenced, de még versenyben van az, akit sokkal rosszabbnak tartasz nála? Úgy érzed, te jobb lennél bármelyik döntősnél? Határozott véleményed van az X-Faktorról? Akkor ne tétovázz: jelentkezz az RTL Klub egyszeri és megismételhetetlen talkshow-jába, és legyél te a legelszántabb és legismertebb kritikus, vagy rajongó!…

Az X Faktor 2012 döntősei

Az X Faktor 2012 jelenleg minden nézettséget megdöntött, a legjobb 12 produkció névsora az elmúlt vasárnap került nyilvánosságra. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az RTL Klub ebben az évadban is tartogat meglepetést.
Kedden a Corvin Plázában megrendezett sajtótájékoztatón léptek először mind a 12-en nyilvánosságra, a leendő élő show résztvevői.
Nagy Feró a csapatok útját egyengeti: a Like (Barnicskó Valéria, Gubik Petra, Molnár Szulita), a Spirit (Lőkös Kinga, Galambos Péter, Kelemen Örs) és a P.J.Z. (Csonka Tamás, Csikja Richárd) küzd meg a végső célért, a győzelemért.
Keresztes Ildikó a 28 év felettiek kategóriáját mentorálja Lass Beával, Kovács László Stone-nal és Zámbó Krisztiánnal lép az élő show forgatagába.
Geszti Péter a fiúkat, Oláh Gergőt, Fehér Zoltánt és Szabó Dávidot viszi az élő show-ba, győzelmi reményekkel.
Malek Miklós a lányokat segíti, Antal Tímeának, Csobot Adélnak és Kvaka Andreának szavazott bizalmat.…

Geszti Péter és Malek Miklós döntése megszületett

Eldőlt végre ki az a három fiú, akiket Geszti Péter, és kik azok a lányok, akiket Malek Miklós szeretne az élő adások folyamán látni, és szaktudásukkal, lojalitásukkal segítik őket.
Geszti Péter Tiszttartó Titusz mentorsegéddel várta a Duna-parti villában azt a hat versenyzőt, akik közül három az X Faktor 2012 élő showjába kerül.
A Döntős fiúk: Oláh Gergő (23), Szabó Dávid (26) és Fehér Zoltán (25)
Malek Miklós, tavalyi mentorsegédjével, Tóth Gabival várta a rendhagyó módon hét lányt, akik bekerültek a Mentorok Házába. A mezőny erős és tehetséges volt, Miklósnak „feladta a leckét” a három lány kiválasztása, aludt is rá egyet.
A Döntős lányok: Csobot Adél (18), Antal Tímea (19) és Kvaka Andrea (22)…

A zenei élet ismert sztárjai segítenek az X Faktor döntősök kiválasztásában

Ma és holnap kiderül, kik lesznek azok a produkciók, amelyek bekerülnek az élő adásokba. Nehéz a választás az X Faktor 2012 döntőseinek megnevezésekor, szerencsére a mentoroknak kiváló zenei személyiségek sietnek segítségükre.
Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Geszti Péter és Malek Miklós már gyakorlott a legjobb 12 kiválasztásában, ám azt is tudják, hogy a hang mellett fontos a személyiség, és fontos, hogy benne legyen a jelöltben az a bizonyos X. Az elmúlt két évi hagyomány szerint idén is objektív segítség érkezik azon zenei élet egyéniségei részéről, akik vállalták ezt a nemes feladatot.…

X Faktor 2012, akik a Mentorok Házába jutottak

A Tábor lakókat alaposan megrostálta a mentorcsapat. A 130 bejutóból mindössze 25 produkció költözhet be a Mentorok Házába, közülük kerülnek ki azok, akik folytatják útjukat majd az élő adásokba.
Még maguk a mentorok is sokszor feszültek egymásnak, mire kialakult a továbbjutók névsora, ami csak jót jelenthet, vagyis azt jelenti, hogy komoly tehetségek közül kellett a legjobbakat kiválasztani, ami érthetően nem volt könnyű.
A legnehezebb feladat talán a lányok mezőnyének kialakításánál volt. Így a magyarországi X Faktor történetében először, hét lány fog küzdeni az élő adásba jutásért. A lányok mentora: Malek Miklós.
A továbbjutók pedig: Kvaka Andrea, Pál Loretta, Danics Dóra, Balla Réka, Antal Tímea, Jáger Kinga és Csobot Adél.…

X Faktor – Mentorok háza

A lányok: – mentoruk Malek Miklós
Kvaka Andrea, Pál Loretta, Danics Dóra, Balla Réka, Antal Tímea, Jáger Kinga és Csobot Adél

A fiúk: – mentoruk Geszti Péter
Fehér Zoltán, Meggyes Csaba, Szabó Dávid, Oláh Gergő, Nagy Szilárd és Ekanem Bálint Emota

28 év felettiek: – mentoruk Keresztes Ildikó
Lass Bea, Kovács Erika ’Keri’, Horváth Sándor, Kiss Ernő Zsolt, Zámbó Krisztián és Kovács László Stone

Csapatok: – mentoruk Nagy Feró
Wonderfool, Spirit, Soldiers, P.J.Z., Like, ByTheWay

Forrás: RTL Klub

X Faktor 2012: ősszel újra ismerős arcok bírálnak

Visszaülnek székeikbe az ismert és kedvelt mentorok az őszi szezonra, hogy ifjú és kevésbé ifjú tehetségeket indítsanak el a sztárság és az ismertség útján.
Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Nagy Feró, Malek Miklós ismét szárnyaik alá veszi az X Faktor 2012-es jelentkezőit.
Az RTL Klub úgy véljük joggal gondolta azt, hogy a bevált csapat annyira jól összedolgozik, hogy kár lenne változtatni rajta, ezért is marad a négy mentor harmadszor is a közkedvelt tehetségkutató ítésze.…

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás