X Faktor – Mentorok háza

25 év alatti lányok: – mentoruk Nagy Feró
– Kováts Vera,
– Farkas Éva,
– Abodi-Nagy Blanka,
– Bagosi Alexa,
– Gubik Petra,
– Muri Enikő,

25 év alatti fiúk: – mentoruk Keresztes Ildikó
– Barna Gergő,
– Kelemen Csaba, Lil C,
– Demes Tamás,
– Baricz Gergő,
– Oltyán Attila,
– Tarsoly Arnold,

25 év felettiek: – mentoruk Malek Miklós
– Gyúrcsik Tibor,
– Kocsis Tibor,
– Tarány Tamás,
– Borzné Kovács Violetta,
– Luther Beuka,
– Géczi András,

Csapatok: – mentoruk Geszti Péter
– Hajdu Mariann és Hajdu Bea,
– Rocktenors (Mező Márió, Mező Zoltán, Táborosi Márk),
– Wunderli Hajnalka és Czékmány Tamás,
– Angler Balázs és Simon Boglárka,
– Csotó Szilvia és Berta Kitti,
– Apolló 23.

Forrás: RTL Klub

A nagy klipverseny!

Elindult a nagy klipverseny, mindazoknak, akik nem profik ugyan, de éreznek magukban annyi spirituszt, hogy megmutassák a világnak ők is tehetségesek.
A versenyhez kell egy saját dal és hozzá egy saját videoklip, ami 3 percnél nem lehet hosszabb.
A nyeremények észbontóak: 500 ezer forint és egy Toshiba Satellite C660D white notebook, erre még rátesz egy lapáttal az, hogy aki a zsűri befutója még profi klipet is rendezhet. A közönségdíj: két főre szóló belépőjegy az X Faktor 2011 Fináléjára.
A klipeket december 10. 19.30-ig kell feltölteni a http://www.rtlklub.hu/klipverseny/ oldalra. A klipeket Geszti Péter és Nagy Feró mentorok bírálják el!
Ne maradj le te sem róla 🙂

Forrás: RTL Klub

Az X Faktort klóntámadás érte

Talán a mentorok, ha nem a saját szemükkel látták volna, el sem hiszik, hogy a hatalmas jelentkező tömegből, akik mind az X Faktor meghallgatásra vártak, ennyi „klón“ kerül ki.
Az még rendben is van, ha egy jelentkező más szerzeményével próbálkozik, azzal próbálja felvillantani a mentorok előtt, hogy benne bizony ott az az X, ami a showhoz kell. Ám, voltak olyanok, akik úgy gondolták a tavalyi évad dobogósait utánozva juthatnak be a Táborba, még talán akkor is, ha tehetségük nincs hozzá.
A produkciók azonban, épp fordított hatást értek el a mentoroknál. Sem a Wolf Kati dallal próbálkozó, sem a Vastag Csabás „színpadbejárós“ produkció, sem Király L. Norbi különc mozdulatait magára öltő jelentkező nem jutott tovább.
Geszti Péter szerint egyáltalán nem szerencsés, ha az eredetiség, az egyéniség helyett a másolást választotta néhány versenyző.

Forrás: Cool TV…

X Faktorra hangolva

Nem egyszerű a mentorok feladata, hétről hétre sorsokról döntenek. S így a mentoroknak is lehetnek feszült pillanataik meghallgatás előtt, nem csak a versenyzőknek.
Hogyan lehet hát felkészülni erre a nemes feladatra?
A sminkszobában még nevetgélés hallatszik, a mentorok próbálják oldani a feszültséget, a felelősség súlya azonban még ekkor is a fejük felett lebeg. Ezen általában Nagy Feró szokott segíteni, aki „húzós“ történeteivel nagyszerűen oldja a feszültséget a show előtt.

Forrás: xfaktor.hu

Az X Faktor mentorai felkészültek az új évadra

Az X Faktor mentorai a Fókuszban beszéltek arról, hogy teljesen felkészültek az új évadra, és ki-ki új taktikát választva várja a válogatókból összegyűlt tehetségek új sorsát.
Nagy Feró kicserélődött és nem tagadja ez a műsornak is köszönhető.
Malek Miklós a válogatók idejére hazánkba utazott, ám az élő adásig újra az angyalok városában tartózkodik, és még egy nyaralást is betervezett.
Geszti Péter a siker útját követi, Janicsák Vecával közösen folytatja a műsor által ihletett munkát, hisz Péter koncertjein Vecát is láthatjuk a fellépők között.
Keresztes Ildikó már nyilván a százasával csomagolt papír zsebkendők védelmében várja az új széria X-eit.
Nem tagadhatják a mentorok, hogy rájuk most egy négy hónapos megfeszített, munka vár, ám az élmény, amit ők is szereznek és nyújtanak az RTL Klub nézőinek, megfizethetetlen.
Csak annyi a dolgunk, hogy végig izgulva a képernyők előtt várjuk 2011 Mr. vagy Ms. X-ét, a győztest.

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás