Maradnak az X Faktor zsűritagjai

 

Az X Faktor legújabb szériájában is ugyanazok a sztárok lesznek a zsűriben, akiket eddig megismertünk. Legalábbis a Bors szerint, bár ezt a csatorna nem is erősítette meg, de nem is cáfolta.
„Gesztivel és Ildivel együtt dolgozunk a Beatrice új lemezén, úgyhogy velük folyamatosan találkozom, egyedül Malek Mikit nem láttuk már régóta” – mondta Nagy Feró a Borsnak.
Keresztes Ildikó is szeretné, ha maradna az összeszokott csapat, mert „sokan elismerik, hogy a műsor sikerességében, illetve abban, hogy rekordokat döntögetett az X Faktor ősszel, benne vannak a mentorok is.”
Mint tudjuk az X Faktor mentorok a tavalyi adásban Gesztesi Péter, Malek Miklós, Keresztes Ildikó és Nagy Feró voltak.

Forrás:
Bors
RTL Klub

X Faktor sztárok az állatkínzás ellen

Több hazai sztár, többek között az X Faktor döntősök és mentoruk, Keresztes Ildikó fakadt dalra az állatok védelmében, és ünnepelték az Állatvédőrség megalakulását.
Pár napja egy dunaparti kertvendéglőben, ahol az állatbarát sztárok és kedvenceik gyűltek össze, hogy együtt köszöntsék az állatok első országos érdekvédelmi szervezete, az Állatvédőrség szerződéskötését. A rendezvényen részt vett: Vastag Csaba, Király L. Norbert, Vastag Tamás és Keresztes Ildikó, hogy csak az X Faktor sztárokat említsük. De kivették még részüket az eseményből MCDC, Bebe, valamint a Jóban Rosszban színészei, Tóth Gabi, Szolnoki Péter, Varga Győző, Sipos Tamás, Ganxsta Zolee, Falusi Mariann, Ádok Zoli, Dér Heni és Puskás Peti énekesek, zenészek akik dallal ünnepelték az Állatvédőrség megalakulását.
A sztárok közös produkciójukban az országos szervezet Holnapfény című himnuszában álltak ki a védtelen állatok mellett. A szervezet segítségével megoldódhat az állatkínzás országos problémája.

 

Forrás:
naplo-online.hu
RTL Klub

Keresztes Ildikó új lemezt készül kiadni

Az X Faktor pörgése után, Keresztes Ildikónak sokkal nyugodtabb az élete; így arra az elhatározásra jutott, hogy ismét lemezt fog kiadni. Az új Keresztes Ildikó lemez megjelenése őszre várható.
Erről a tervéről a tabutv.hu-nak mesélt az X Faktoros mentor: “Egy kicsit nyugodtabb vagyok mint az X Faktor alatt. Nem adok napi hetven interjút és nem járok napi hetven forgatásra, csak esetleg egy-egy alkalommal. Ugyanúgy élem az életemet mint azelőtt, dolgozom… Voltam benn a kiadómban, elkezdtem velük tárgyalni egy ősszel megjelenő új Keresztes Ildikó album kapcsán. Én már előre izgulok, mert nekem minden egyes lemez olyan, mintha ötösikreket szülnék. Stresszelek, hogy már megint mindent elölről kell kezdeni: tárgyalni a szerzőkkel, a szövegírókkal, a stúdió, stb… Óriási tortúra egy lemezt elkészíteni!” – mondta el Keresztes Ildikó.
Keresztes Ildikó annak ellenére belevág a projektbe, hogy önmaga is tudja, sok hasznot nem fog neki hozni a dolog, de úgy érzi egy énekesnek szinte kötelező lemezt kiadnia.

 

Keresztes Ildikó Csak játszom CD-je most akciósan megvásárolható

Keresztes Ildikó Csak Játszom CDRTL Klub

Indul az X Faktor új erdélyi élő turnéja

Májusban nyolc erdélyi városba látogatnak és adnak koncertet az X Faktor tehetségkutató műsor sztárjai. Néhány helyszínen a mentorok és meghívott vendégük Tabáni István is fellép.
A koncertek helyszínei:
május 09 – Nagyvárad
május 10 – Arad
május 16 – Kolozsvár
május 17 – Székelyudvarhely
május 18 – Sepsiszentgyörgy
május 23 – Marosvásárhely
május 24 – Gyergyószentmiklós
május 25 – Zilah

 

Az esemény fellépői:

május 09-10.
Vastag Csaba – a verseny nyertese
Vastag Tamás
Király L. Norbi
Takács Nikolas
Shodeinde Dorka
Janicsák Veca

május 16-17-18.
Vastag Csaba – a verseny nyertese
Vastag Tamás
Király L. Norbi
Janicsák Veca
Shodeinde Dorka
Az est vendége: Tabáni István

május 23.
Vastag Csaba – a verseny nyertese
Vastag Tamás
Király L. Norbi
Janicsák Veca
Takács Nikolas
Wolf Kati
Shodeinde Dorka
Summer Sisters
Non Stop
Az est vendégei a mentorok: Keresztes Ildikó és Nagy Feró
Meghívott: a Partium legismertebb táncegyüttese, a CONTROL DANCE tánccsoport.

május 24-25.
Vastag Csaba – a verseny nyertese
Vastag Tamás
Király L. Norbi
Janicsák Veca
Shodeinde Dorka
Az est vendége: Tabáni István

Forrás:
transindex.ro
RTL Klub

X Faktor játék a Villában

Már csak néhány nap és fináléjához érkezik a Való Világ 4. A villalakókhoz Nagy Feró az X Faktor tehetségkutató műsor egyik mentora érkezett látogatóba Jerzy kívánságnapján.
S egy pillanatra a villalakók önmagukat is X-Faktorosoknak képzelhették, mikor a rögtönzött zsűri elé kellett állniuk, de hol az énekhanggal, hol a dalszövegekkel gyűlt meg a bajuk a versenyzőknek.
Az egyéni produkciók után a rock nagyapa slágerét, a 8 óra munka, 8 óra pihenés című számot Nagy Feróval együtt közösen gyakorolták a villalakók. Majd végül Nagy Feró, mint gyakorlott X Faktor mentor, négyszemközt beszélgetett a még játékban maradt Való Világ szereplőkkel.

 

Forrás:
blikk.hu
RTL Klub

Székelyudvarhelyen is felléptek az X-Faktor sztárok

Székelyudvarhelyen a városi Sportcsarnokban léptek fel az X-Faktor Erdélyben turnézó sztárjai április 12-én.
A mentor Keresztes Ildikó, Vastag Csaba, Takács Nikolas, Wolf Kati, Janicsák Veca, Summer Sisters, Shodeinde Dorka.
Vastag Csaba az X-Faktor győztese a The Calling-ot adta elő, majd Takács Nikolas az X-Faktor második helyezettje a Halleluja-t énekelte.
Majd a hölgy X-Faktorosok közül, Janicsák Veca elsőként, utána Wolf Kati aratott nagy sikert. Elhangzottak a várt slágerek, az Eurovíziós Dalfesztiválra készülő Wolf Katitól a Szerelem miért múlsz? című nóta és Janicsák Vecától a szívesen hallgatott Most múlik pontosan című dal. Shodeinde Dorka a Boldogság gyere haza című Cserháti dallal ajándékozta meg a közönséget.
Vastag Csaba még a Királylány, a Jégszív és a Hangokba zárva című dalokkal állt színpadra, Takács Nikolastól pedig a Jackson himnuszt is hallhatta a közönség.
A záródal a közösen énekelt örökzöld az Azért vannak a jóbarátok című nóta volt.
Május 17-én újra visszatér az X-Faktor Székelyudvarhelyre, a csapat ekkor Király L. Norberttel és Vastag Tamással bővül.

 

Wolf Kati képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon

Szinte pillanatok alatt kellett eldönteni, hogy melyik hazai tehetség fogja hazánkat képviselni az idei 56. Eurovíziós Dalfesztiválon. Azt, hogy az X faktor felfedezettje utazhat az idei, Düsseldorfban tartandó versenyre, a tegnapi nap folyamán derült ki.
Idén nagyon gyorsan kellett kiválasztani, ki lehet az énekes vagy énekesnő, aki magyar színekben indul, ezért a döntést nem előzte meg nyilvános szavazás.
Ez lesz a tizenegyedik alkalom, hogy Magyarország is részt vesz a fesztiválon. Tavaly sajnos komoly pénzügyi okok miatt nem indultunk a versenyen.
A Magyar Televízió emberei választotta ki a számot, amelynek zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő írta, a magyar szöveget Geszti Péter, az angol verziót pedig Johnny K. Palmer fogja elkészíteni.
Wolf Kati májusban lép színpadra Düsseldorfban, ahol 10-én adja majd elő a dalt a verseny elődöntőjén, majd 14-én a döntőn. A versenyen összesen 43 ország énekesei fognak megmérettetni.

Forrás: RTL Klub

Wolf Kati – Szerelem, miért múlsz

A napokban elkészült az X Faktor egyik versenyzőjének saját száma! Geszti Péter, az X Faktor mentora beváltotta ígéretét: Wolf Kati számára írt egy nagyon is slágergyanús dalt. Wolf Kati már stúdióba vonult, felénekelte a neki szánt dalt, így gőzerővel készül a videóklipje is. Türelmetlenül várjuk az eredményt, addig is itt van egy kis ízelítő.

Forrás: www.rtlklub.hu

X Faktor nap az RTL Klub-on 1. rész

Az X Faktor kezdete

Forrás: www.rtlklub.hu

Keresztes Ildikó, a fiúk mentora – érzelmei és gondolatai az X Faktor versennyel kapcsolatosan

Malek Miklós, a csapatok mentora – érzelmei és gondolatai az X Faktor versennyel kapcsolatosan

Nagy Feró, a 25 év felettiek mentora – érzelmei és gondolatai az X Faktor versennyel kapcsolatosan

Geszti Péter, a lányok mentora – érzelmei és gondolatai az X Faktor versennyel kapcsolatosan

Sebestyén Balázs, az X Faktor egyik házigazdája – érzelmei és gondolatai az X Faktor versennyel kapcsolatosan

Ördög Nóra, az X Faktor egyik házigazdája – érzelmei és gondolatai az X Faktor versennyel kapcsolatosan

Forrás: www.rtlklub.hu

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás