Demes Tamás a Reggeli X-ben

Demes Tamás és Keresztes Ildikó a Reggeli X-ben a szomorú döntés hátteréről beszéltek. A második élő adásban ugyanis a művésznőnek kellett dönteni arról, hogy mentoráltjai közül ki menjen haza. Illetve arról kérdezték Keresztes Ildikót, hogy mennyire volt taktika részéről, az, hogy Demes Tamást küldte haza. Arról is beszélgettek, hogy Tamásnak ez nem csak a vég, hanem a jövő kezdete is, és csak nyert azzal, hogy az X Faktor 2011-ben részt vett.
Nézd újra a videót! Érdemes!

Forrás: RTL Klub

X Faktor már az óvodában is

Lajosmizsei óvodába látogattak az X Faktor 2011 frissen debütáló sztárjai. Tarány Tamás, Kocsis Tibor, Gyurcsík Tibor mentorukkal Malek Miklóssal érkezett az üdvrivalgó apróságokhoz.
„Kedvencünk a csokis parány, befutó a Kocsis-Tarány! Szeretünk Tibó! Lajosmizse büszke rád!” – ilyen transzparensekkel várták a sztárokat.
Kocsis Tibiéket a gyerkőcök egyből tollal és papírral várták, hogy felnőtt módra aláírásokat kérjenek tőlük.
A fiúk majd egy órás autogram osztogatás után jutottak csak be Kocsis Tibi egykori óvodájába, ahol Tibi egykori óvónénijével beszélgettek.
„Kitartó volt már akkor is, soha nem adott fel semmit, mindent, amibe belekezdett, be is fejezett. Imádott dobolni és táncolni is.” – így emlékezett a gyerek Tibire óvónője.

Forrás: delmagyar.hu

Kritizálják Lil C-t

Még alig kezdődött el élesben az X Faktor, máris negatívan kritizálják Lil C-t. Fórumokban egyre többen adnak annak hangot, hogy bár nem kétséges a fiatalembernek kiemelkedő tánctudása van, ám rossz hangját épp ennek segítségével leplezi. S így akarja végig táncolni a tehetségkutató élő showt, holott ez az énektudásról szól.
Keresztes Ildikó azonban rögtön a fiatal tehetség védelmére kelt:
„Nagyon örülök, hogy ennyi szakértő van ebben az országban! Azért vagyunk mi az X Faktor mentorai, mert a műsor készítői szerint értünk a dolgunkhoz, és meg tudjuk ítélni azt, hogy ki tehetséges és ki nem. Hát nem látják, hogy ő abszolút a színpadra termett? Azt nem értem, hogy ez a sok hozzászóló, miért nem ül be az én helyemre? Nem véletlenül válogattam be őt, hiszen nagyon tehetséges”- mondta az Új Ásznak.

Forrás: mosaictv.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence…

Péntek esti Light Night

A ma esti Light Night különleges vendégeket fogad a Prizma TV-n, a vendégek között lesz Malek Miklós, az X Faktor 2011 első kiesője Gyurcsík Tibi, Steiner Kristóf és VV Cristofel.
Malek Miklós arra beszél a műsorban, miért nem lett rendező, s tulajdonképpen lerántja a leplet arról a titokról is, hogy miért mondott elsőre nemet az X Faktor mentorkodására.
Vajon tudjuk-e, milyen kapcsolat fűzi a külföldön is sikeres zenei producert Jennifer Lopezhez? A műsorból kiderül!
Steiner Kristóf egy önvallomással érkezett, megtudhatjuk mi az, amit eddigi életében megbánt, illetve kiderül, miért is növesztett szakállt, valamint egy orrszívó is a beszélgetés tárgya lesz.
VV Cristofel a VV5 párbaj vesztese színészi képességeit mutatja meg a műsorvezetőnek és a nézőknek, hihetetlen monológot adott elő.
Ne feledjétek, ma este 22.50-től, Light Night a Prizma TV műsorán Lovász Lacival.
Nézd meg! Érdemes!

Forrás: prizmatv.sajtoklub.tv…

X Faktor második döntő – Összefoglaló

Szombat este ismét folytatódott az X Faktor 2011, a második élő adással. A magyar X Faktor versenyzőknek Leona Lewis az angol X Factor egy korábbi győztese is üdvözletét küldte.
Már csak 11 produkció állhatott az X Faktor színpadára, ám egy valakinek törvényszerűen búcsúznia kellett.

Az est folyamán Keresztes Ildikó két mentoráltja kapta a legkevesebb szavazatot. Így a két 24 év alatti fiúnak Lil C-nek és Demes Tamásnak kellett párbajoznia.
Kétségtelen Keresztes Ildikó nehéz helyzetbe került, mert neki kellett a két versenyző között meghoznia a végső döntést. Ilyen helyzetbe még nem került mentor, hogy saját mentoráltjai között kellett volna választania, ki az, akit hazaküld a versenyből.
Végül Demes Tamásnak kellett távoznia az X Faktor 2011-ből, s Lil C tovább folytathatja a versenyt.

Lil C, a második élő adásban, tőle szokatlanul, ám kétségtelen, hogy ez sokkal jobban beleillett a tehetségkutató műfajába, táncos aláfestés nélkül énekelt. Hangszínben, öltözékben és stílusban is már-már profi volt Bruno Mars, Grenade című dala.

Lil C párbajdala, Michael Jackson Man In The Mirror volt, ami után Keresztes Ildikó sírva küldte haza Demes Tamást, Lil C-nek engedve át a terepet.

Jövő szombaton újabb versenyzővel csökken a legjobbak csoportja, ezzel párhuzamosan pedig egy valaki ismét közelebb kerül az X Faktor 2011 győzelméhez.

Forrás: RTL Klub

Az X Faktor első döntőjének extra produkciója: Vastag Csaba

Az X Faktor 2011 színpadára vendég is érkezett az eredményhirdetés előtt. Vastag Csaba lépett a színpadra, ám neki most könnyű dolga volt. Nem versenyzőként állt Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Nagy Feró és Malek Miklós előtt, hanem csak egy dal erejéig érkezett, hogy elénekelhesse legújabb slágerét, a Szállj! című dalt.

Forrás: RTL Klub

Luxuskörülmények között készülnek az X Faktor 2011 sztárjai

Most már mindenki megnyugodott, kiderült ki az a 12 tehetség, aki részt vehet az X Faktor élő adásaiban. Közülük kerül ki az X Faktor 2011 győztese!
A tehetségek most luxuskörülmények között készülhetnek az élő adásokra, a Corvin Sétányon található prémium kategóriás lakásokban.
S, hogy kik költöztek be a Corvin Sétányra?
Ismétlésként vegyük át újra a neveket:
Baricz Gergő, Demes Tamás, Lil C, az Apollo23, az Ikrek, a Rocktenors, Gyurcsík
Tibi, Tarány Tamás, Kocsis Tibor, Muri Enikő, Kováts Vera, illetve
Bagosi Alexa.…

Keresztes Ildikó és mentoráltjai a Reggeliben

Keresztes Ildikó már rutinosnak mondható ebből a szempontból, mert ismét a 25 év alatti fiúk csoportját kapta az X Faktorban felkészítésre.
A Reggeli műsorban a mentort és a fiúkat a felkészülésről, és a tervekről faggatták a házigazdák.
Nézd újra a videót!

Forrás: RTL Klub

Geszti Péter bemutatta mentoráltjait

A Reggeli X keretén belül Geszti Péter elhozta a nézőknek választott mentoráltjait. A csapatok kategóriában, két fiúcsapattal és egy lánycsapattal dolgozik majd együtt. Mint tudjuk a Rocktenorst, az Apollo23-at és a Hajdu ikreket irányítja műsorról-műsorra.
Nézd újra a videót!

Forrás: RTL Klub

Malek Miklós X-ek Reggelire

Malek Miklós a Reggeliben mutatta be a közönségnek mentoráltjait. Arról is beszélt miért őket választotta, illetve mit vár el a 2011-es X Faktortól.
Mint ismeretes Malek Miklós a 25 év feletti kategóriában Gyurcsík Tibort, Tarány Tamást, Kocsis Tibort fogja felkészíteni az élő műsorokra.
Malek Miklós a stúdióba a fiúkkal együtt érkezett, s meséltek a közös felkészülésekről is.
Nézd újra a videót!

Forrás: RTL Klub

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás