A negyedik élő adás témájául feldolgozott dalokat kaptak az X Faktor 2011 tehetségei. Geszti Péternek ismét csalódnia kellett, mert ismét az ő csapata búcsúzott az X Faktor 2011 színpadától. Az Apollo 23-nak kellett hazamennie.
Kováts Vera nyitotta az estét, és a fiatal anyuka, díva szerepben, Bagosi Alexa zárta a fellépők sorát.
A versenyzők nagyszerűen ki tudták használni a lehetőségeket a feldolgozásokkal, ezért is vívhatta ki a legnagyobb tetszést, és elismerést Lil C, mert ő ismét egy teljesen új oldalát mutatta meg, mégpedig swinggel készült.
A közös produkció Geszti Péternek tetszett a legjobban, hiszen új formációjának a Gringo Sztárnak egy slágerét adták elő, a Szabadulj fel! című dalt énekelték a tehetségek.
Az extra produkció, a jól ismert Szerelem, első vérig című film egyik betétdala volt. Több éves kihagyás után az ismét színpadra lépő Bery Ari Ágnes Vanillával közösen énekelte, ami nagyon nagy szenzációnak bizonyult a nézők körében.…
Az X Faktor negyedik döntőjének extra produkciója: Ágnes és Bery Ari
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik döntőjének szerencsés továbbjutói
Kelemen Csaba, Lil C
Baricz Gergő
Rocktenors
Kocsis Tibor
Tarány Tamás
Muri Enikő
Kováts Vera
Bagosi Alexa
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik párbajának vesztese: Apolló 23
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik párbajának a résztvevői: Apolló 23 és Rocktenors
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik döntője: Bagosi Alexa
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik döntője: Baricz Gergő
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik döntője: Lil C
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik döntője: Muri Enikő
Forrás: RTL Klub…
Az X Faktor negyedik döntője: Rocktenors
Forrás: RTL Klub…