Menetrendszerűen folytatódik az X Faktor 2012. Tegnap a harmadik válogató ért végett, és ismét bebizonyosodott, hogy a tehetségkutató elmaradhatatlan kellékei lettek a könnyek és a mosolyok.
A könnyek és mosolyok között azonban volt jó néhány olyan tehetség, akik megérdemelten jutottak tovább a Táborba, onnan csak a bennük lévő X az, ami határt szab, hogy bekerülnek-e az élő showba, vagy sem.
Seyfried Dániel Fred mindjárt barátnőjének címezte a másnaposságról szóló dalt, ami teljesen meglepte a mentorokat, akik egy ilyen felvezetés után, inkább valami romantikától csöpögő produkciót vártak volna. Ennek ellenére a fiatal énekes megkapta a négy igent!
Jáger Kinga 17 évesen már komoly zenei múlttal dicsekedhet, hisz a nagy hírű Balkán Fanatikkal is dolgozott együtt, ám ennek ellenére úgy érezte az X Faktor nagyban segíthet karrierje előre mozdításában. Kinga könnyű szerrel zsebelte be a négy igent, ahogyan Lökös Kinga, Feng Ya Ou Ferenc, Nagy Szilárd és Mihálka György is gördülékenyen jutottak tovább.…
Showing all posts in X-Faktor zsűri
Startolt az X Faktor 2012
Ma este végre az X Faktor 3. szériája is a képernyőre került, egyelőre az első adással, ahol válogatást láthattunk a tehetséges és kevésbé tehetséges, ám annál ambiciózusabb jelentkezők produkcióiból.
Az X Faktor 2010-ben került Magyarországon is képernyőre, a népszerű RTL Klub csatornán, már az első évad nagy sikerrel zárult, és hozott el számunkra több tehetséges énekest. Az X Faktor 2011-et már annál nagyobb izgalommal vártuk, hisz egy bejáratott műsorról volt szó, ahol már a mentorok gyakorlottabban kezelték a helyzetet. Szerencsére a tavalyi évadban is számos tehetségre találhattunk. Idén az X Faktor 3. szériája még sok meglepetést tartogathat számunkra, de a mentorok most is meg fogják találni Magyarország legnagyobb énekes tehetségét.
Az X Faktor 2012 első adása nem múlt el meglepetés nélkül, mindjárt itt volt Tomor György, aki mindent bevetett azért, hogy meggyőzze Keresztes Ildikót, Nagy Ferót, Geszti Pétert és Malek Miklóst. Még sztriptízelt is egy keveset, ám a továbbjutáshoz ennél azért több kellett volna.
Láthattuk a legidősebb, hetvenkilenc éves jelentkezőt, aki bájos volt és kedves, ám a rostán ő is kihullott.…
Szeptember 1. – X Faktor 2012
Szeptember 1-én kerül először képernyőre az X Faktor 2012. Bevett szokás szerint a válogatókból kapunk, hol megható, hol lenyűgöző, esetleg megmosolyogtató perceket.
Ugyan a háttérben már javában folynak az előválogatók, a nézők számára ezzel az 1. adással kezdődik maga a nagy X-láz, hogy aztán később hétről-hétre leültessen bennünket a képernyő elé.
Még nem tudhatjuk, kik lesznek a nagy esélyesek, kik lesznek a befutók, Mr. X vagy végre Mrs. X-et hirdetnek a párbajos szombatok végén, de egy biztos jól fogunk szórakozni. Mosolyok és könnyek egyaránt fogják tarkítani a nézők arcát, erről a bevált mentorcsapat is gondoskodni fog.
Forrás: RTL Klub…
X Faktor 2012 – a jól bevált csapat
A szeptember elsejével induló X Faktor 2012 tehetségei ismét a bejáratott mentorok előtt tehetnek bizonyságot tehetségükről, színpadra termettségükről.
A Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Nagy Feró és Malek Miklós mentorcsapat idén is változatlan. Nekik lesz joguk dönteni, nekik lesz felelősségük egy arra érdemes zenei karriert elindítani vagy megállítani.
Az RTL Klub jogosan gondolta azt, hogy fölösleges a jól bevált csapaton változtatni, hisz a nagysikerű show műsorhoz ők már szervesen hozzátartoznak. Az X Faktor Magyarországon egyet jelent a négy mentor nevével.
…
Baricz Gergő ismét csajozik
Még két hónapja sincs, hogy Kováts Verával szakítottak, máris új lánnyal látták Baricz Gergőt. Ezek szerint mégsem igaz a hír, miszerint Gergő egykori mentorával, Keresztes Ildikóval jött volna össze.
Baricz Gergő új barátnőjéről a Blikk egyik olvasója készített fotókat egy szórakozóhelyen tartott koncertje után. Ugyanis Gergő végig egy szőke, hosszú hajú lánnyal mulatott, csókolózott és végig fogták egymás kezét.
Gergő szerényen csak ennyit mondott a kíváncsiskodó kérdésekre: „Nagyon jól éreztem magam kedden este, és nem csak a koncert miatt. A lány mellettem Niki, és egyelőre csak ismerkedünk egymással, szerelemről még nem lehet beszélni.”
Forrás: Blikk
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…
Kocsis Tibi lóvá tette a mentorokat
Kocsis Tibor, az X Faktor 2011-es évadának győztese lóvá tette a mentorokat a harmadik széria castingjának első napján.
Történt ugyanis, hogy Tibi a színfalak mögött kezdett el énekelni, így egy darabig sem a nézők, sem a mentorok nem láthatták az énekest. Nagyon úgy tűnt, hogy a mentorok nem ismerik fel a hangban a 2011-es széria győztesét, egyedül Malek Miklós jött rá a turpisságra, sokat sejtetően vigyorgott, míg a többiek zavartan nézelődtek.
Nem csoda, ha Malek első hallásból megismerte Kocsis Tibor hangját, hisz nemrég dalt is írt Tibinek.
Forrás: RTL Klub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…
X Faktor – egy kis áttekintő
Már javában zajlanak az X-Faktor 2012 előkészületei, most már biztosak vagyunk abban, hogy a mentorok csapata nem változik, szinte az is biztos, hogy 2012-ben is az X-Faktor lesz a legnépszerűbb műsor.
Tekintsünk vissza az elmúlt évadokra, kiknek sikerült kitörniük a középszerűségből, s mára már igazi, ünnepelt sztárokká váltak kis hazánkban és még külföldön is ismerik a nevüket.…
X Faktor 2012: ősszel újra ismerős arcok bírálnak
Visszaülnek székeikbe az ismert és kedvelt mentorok az őszi szezonra, hogy ifjú és kevésbé ifjú tehetségeket indítsanak el a sztárság és az ismertség útján.
Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Nagy Feró, Malek Miklós ismét szárnyaik alá veszi az X Faktor 2012-es jelentkezőit.
Az RTL Klub úgy véljük joggal gondolta azt, hogy a bevált csapat annyira jól összedolgozik, hogy kár lenne változtatni rajta, ezért is marad a négy mentor harmadszor is a közkedvelt tehetségkutató ítésze.…
Baricz Gergő és Keresztes Ildikó együtt?
Néhány napja felröppent a pletyka, miszerint Baricz Gergő és Keresztes Ildikó egy pár lennének. A pletykáknak az adott alapot, hogy Baricz Gergőt Kováts Verával való szakítása után ismét a mentor oldalán látták.
Többször látták őket karonfogva sétálni, illetve Gergő látványosan ölelgette volt mentorát.
Mindketten megválaszolták az érdeklődő kérdéseket, Gergő szerint Ildikó csak „keresztanyja”: „Az én „keresztanyám” ilyen helyekre hordoz engem, aminek én nagyon örülök.”Gergő ezt egy megnyitón nyilatkozta a Blikknek.
Keresztes Ildikó szerint, ha bármi félreérthetőt tennének, rögtön a média kereszttüzében lennének: „Tisztában vagyunk azzal, hogy amint bármi félreérthetőt tennénk, azonnal a fotósok kereszttüzébe kerülnénk.”
Forrás: Blikk.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…
Baricz Gergő és a Gringo Sztár egy színpadon
Geszti Péter a hazai fellépések után együttesével, a Gringo Sztárral Erdélybe is nagyszabású turnéba kezd. A koncertsorozatnak 5 állomása lesz, vendégfellépőként pedig Baricz Gergő , az X Faktor harmadik helyezettje is részt vesz koncertjein.
Geszti Péter már több ízben járt Erdélyben, de nem fellépés céljából, csak, mint turista. A Székely Vágta kapcsán tárgyalt legutóbb Sepsiszentgyörgy polgármesterével, aki megerősítette, az erdélyiek szívesen látják őt és csapatát a Gringo Sztárt.…