X-Faktor 2013 – Irány a Mentorok Háza

A Tábor után most hétvégén kiderült, kik juthatnak tovább az X-Faktor következő fordulójába, azaz a Mentorok Házába. A tehetségek több fordulón keresztül mérettették meg magukat a Táborban, hogy eljussanak az élő show-k előtti utolsó „nekifutásig.”

A Táborban 150 énekesnek jutott hely, amiben volt móka és kacagás, önfeledt buli is, de a realitás talaján maradva, hamar kiderült, hogy néhány embernek már az első nap távoznia kellett az X-Faktorból. Hiszen teljesítményével nem győzték meg a mentorokat arról, hogy valóban a Táborban van a helyük. Ezért csak százan folytathatták tovább útjukat a Mentorok Háza felé.…

After X – Harmadik adás felejthetetlen pillanatai

A válogatók után minden héten Istenes Bence faggatja a versenyzőket és a zsűri valamelyik tagját, akik kicsit bepillantást engednek a kulisszák mögé. A harmadik adást követően Bence Alföldi Róbertet faggatta, hogy milyennek látja a versenyt és mennyire érzi jól magát ebben a szerepben. Ezek után az After X vendége volt Fista Klaudia is, akinek nem sikerült a mentorokat meggyőzni, de utólag ő is belátta, hogy talán ez túl kevés volt a produkciója most ide. Vicces figurákból ebben az adásban sem volt hiány, talán a legnagyobb meglepetést Nagy Zsuzsanna Anna táncos produkciója jelentette. …

A vasárnapi X-Faktor válogató rekordot döntött

Hatalmas sikerrel kezdte az X-Faktor a negyedik évadot és mindez nem csak az első adásokra volt jellemző, mert a negyedik válogató minden eddigi válogató nézettségét felülmúlta. A 18-49- es korcsoportban abszolút győztes volt a vasárnap esti műsorsávban, így nincs okuk az aggodalomra a műsor szerkesztőinek, mert bizonyára a siker a jövőben is töretlen lesz. Ezennel véget is rétek a válogatók, a leghumorosabb jelenetek, ezen a hétvégén már a továbbjutottakkal találkozhatnak a nézők és követhetik figyelemmel küzdelmüket. …

X-Faktor 2013 – negyedik adás – akiknek sikerült!

Az eddigi adásoktól eltérően a negyedik X-Faktor adásban látott fellépők közül szinte mindenkinek sikerült a Táborba jutniuk. Fantasztikus produkciókat láthatott a közönség, és már most eldönthettük nézőként, hogy kinek szurkolunk a Táborból a Mentorok Házába, majd a Döntőkbe jutásához.
A sikeres negyedik X-Faktor adás tehetséges fellépői közül mindjárt az első produkciónak sikerült a Táborba jutás, remek előadás, remek tánc, ez volt az EVS produkció.

X-Faktor 2013 – negyedik adás – akinek nem sikerült

Fantasztikus műsornak lehettek szemtanúi a nézők vasárnap este, amiben különleges tehetségek léptek színpadra, ám sajnos ezen az estén is voltak olyan, akiknek nem sikerült a Táborba jutás. Tóth Gabi, Geszti Péter, Alföldi Róbert és Szikora Róbert mindent megtettek azért, hogy az olyan fellépőket is biztassák, akik nem juthattak tovább. De hát ilyen a tehetségkutató show biznisz, nem mindenkinek sikerülhet bejutni!
Ilyen volt Németh Róbert produkciója

X-Faktor 2013 – harmadik adás – akiknek sikerült!

A második adásban a Csillag Születik tehetségkutató showból bemutatkozó fiatalemberrel ismerkedhettünk meg (Szabó Ádám), akivel a Tábor adásai alatt találkozhatunk majd ismét. A harmadik adásban ismét visszatérőket köszönthetett a megújult mentorcsapat.
Sárközi József rutinosan tért vissza az X-Faktor színpadra, egy Stevie Wonder dallal bizonyított a mentorok előtt. A megállíthatatlannak tűnő énekes egyedül Alföldi Róbertnek nem tetszett, aki – miután az énekest visszatapsolták – elhagyta a stúdiót.
A továbbjuttatást jó poén volt!

X-Faktor 2013 – harmadik adás – akik mosolyt csaltak az arcokra

A harmadik adásban már nem csak olyanok szerepeltek, akik őszinte mosolyt csaltak az arcunkra, hanem olyanok is, akiknek a meghallgatása fájdalmasan fülsértő volt. Nem voltak ritkák az idegőrlő pillanatok sem. Amit csak fokozott azon versenyzők megjelenése, akik úgy gondolták, ha a mentorok elé ugranak az asztalra vagy közvetlenül az arcukba tolják produkcióikat, akkor hamarabb megkapják a Táborba jutáshoz szükséges minimum három igent. A legtöbb esetben ez négy nemet ért!
Nagy Zsuzsanna Anna produkciója – bár tele volt, mi szem szájnak ingere táncos, akrobatikus elemekkel – mégis négy nemet ért. A videó után talán érthető, miért!

After X, a második adás izgalmai

Hatalmas sikerrel robbant be az idei X-Faktor is, amelynek az első adása Magyarországon az idei év legnézettebb adása volt, amely mondhatjuk, hogy a várakozásokat is fölülmúlta. After X, az Istenes Bence által vezetett háttérműsor is igazi kalandokat kínál, hiszen már a második adásban is a lehető legtöbbet tudtak meg a nézők a válogatón feltűnt énekesekről.

Szikora Robi is kicsit mesélt arról a szituációról, amikor a mentortársaival együtt nem tudták abbahagyni a nevetést. Voltak versenyzők, akik hangot adtak csalódottságuknak, míg mások felhőtlenül örültek a sikernek és a továbbjutásnak. …

X-Faktor 2013 – második adás – akiknek sikerült!

Megszokhattuk már, hogy nagy az átjárás a tehetségkutató showk között, gyakran találkozunk olyan jelentkezővel, aki előzőleg egy másik tehetségkutatón elvérzett, volt erre példa már az X-Faktorban is. Ám arra még nem, hogy egy hangszeres előadással nyerő Csillag Születik-es sztár az X-Faktorban csak úgy pőrén mikrofon előtt is kipróbálja magát, arra bizony még nem! Úgy látszik azonban nincs új a nap alatt! Szabó Ádám a Csillag Születik harmonikása kipróbálta magát az X-Faktor válogatón is, és a mentorok szerint sikerrel, mert négy igennel a Táborba jutott!

X-Faktor 2013 – második adás – akik mosolyt csaltak az arcokra

Nem mondunk újat, ha megállapítjuk azért is érdemes nézni az X-Faktor kezdetek kezdetén lévő adásokat, mert sok derültséget okoznak, az önmagukat tehetségesnek vélő jelentkezők, ami aztán élesben nagyon nem úgy hangzik, mint ahogy a zuhany alatt.
Ismét meg kellett kérni több énekest, hogy a békesség kedvéért inkább hagyjon fel az énekléssel, ilyen volt Paál Tímea is, aki egy Celine Dion számmal szeretette volna bebizonyítani, hogy benne már pedig buzog az a bizonyos X. Ám ez annyira nem jött össze, hogy Alföldi Róbert meg is kérte ezentúl inkább hallgassa, mintsem énekelje kedvencei számát.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás